tle logo szakmai partner

lakastamogatasok2016

Fenntartható fejlődés című könyv borítója

Nem marad le semmiről, ha feliratkozik hírlevelünkre! Hasznos, érdekes, színes információk érkeznek majd postafiókjába heti rendszerességgel.

Developed in conjunction with Ext-Joom.com

 

Üdvözöljük honlapunkon!

A lakhatás alapvető emberi szükséglet. Hogy milyen körülmények között lakunk, alapvetően meghatározza az egyén és rajta keresztül az egész társadalom testi-lelki állapotát, életét. Célunk ezzel a honlappal, hogy a hazai problémákra felhívjuk a figyelmet, eloszlassuk a tévhiteket, megoldási javaslatokat mutassunk be. 

Statisztikák, elemzések

  • 13 okt. Jól állunk a tervezett lakásépítésekkel
    Magyarország a harmadik helyen áll Európában a kiadott lakásépítési engedélyek számának összehasonlításában, de egész kelet-európában jelentős a növekedés.
  • 12 okt. Óriási különbségek a megyei lakásépítésekben
    Továbbra is jelentős eltérések láthatók a megyei lakásépítési adatokban: az elkészülő új otthonok kétharmada Győr-Moson-Sopron és Pest megyére, valamint Budapestre összpontosul - írja a statisztikai…
  • 11 okt. A fővárosban átlagban ketten sem laknak egy lakásban
    Egyre több a nem lakott lakás Magyarországon. Szabolcsban és Pest megyében élnek a legtöbben egy lakásban, a fővárosban viszont nagyon kevesen, átlagosan még ketten sem…
  • 09 okt. Saját lakásra spórolnak a magyar fiatalok
    Magyarországon a fiatalok fele havi rendszerességgel takarékoskodik. Elsősorban saját lakás vásárlására tesznek félre.
  • 06 okt. Továbbra is százezreket érint hazánkban a lakhatási szegénység
    Több mint félmillió gyerek él vizes, penészes lakásban, több mint másfél millió magyarnak időről időre gondot okoz a számlák fizetése, miközben öt év alatt csaknem…
  • 05 okt. Miben laknak a magyarok?
    A 30-59 éves magyar lakosság többsége saját vagy részben saját tulajdonú ingatlanban lakik, amelynek fele családi ház. A saját tulajdonú lakással rendelkezők átlagosan 87 négyzetméteres…
  • 04 okt. Egyre több lakásépítési engedélyt adnak ki
    Továbbra is jelentős a magyarországi lakásépítési kedv. A második negyedévben 23,7 százalékkal nőtt a legalább kétlakásos társasházakra kiadott engedélyek száma, ami duplája az uniós átlagnak.
  • 02 okt. Lesz sok új lakás, de mélyen a zsebbe kell nyúlni értük
    Budapesten több mint 200 lakásfejlesztési projekt zajlik, amely mintegy 18 ezer új lakás megépülését jelenti. A lakások ára azonban még sosem volt ilyen magas, és…
  • 27 szept. Ahogy nő a csokosok száma, emelkednek a lakásárak is
    Meghaladja az 56 ezret a családi otthonteremtési kedvezmény szerződőinek száma, a kormányzat pedig a támogatás igénylésének további jelentős bővülésére számít.
  • 22 szept. Ezért nehéz mesterembereket találni
    A mesteremberek is küzdenek a munkaerőhiánnyal, nem találnak megfelelő alkalmazottakat. A JóSzaki.hu utánajárt, mi áll az országos munkaerőhiány hátterében.
  • 12 szept. Egyre inkább csak álom a saját lakás
    Budapesten 12, országosan csaknem 8 évnyi átlagjövedelem kell ahhoz, hogy valaki egy közepes méretű lakáshoz jusson. Ez az arány sokkal rosszabb, mint három éve, a…
  • 07 szept. Valószínűleg marad még a drágulás a lakáspiacon
    Magyarország az elmúlt években rendre az európai élmezőnybe került a kiadott lakásépítési engedélyek és a lakásárak emelkedése alapján. A magyar lakáspiacnak van még tere a…
  • 06 szept. Kik, milyen lakást vesznek?
    A fővárosi lakáspiacon a legtöbb vevő a 15-30 millió forintos sávban keres lakást. A magyarországi lakások vásárlói 98 százalékban magyarok - derül ki az Otthon…
  • 04 szept. Megéri panelt venni?
    Robbanásszerűen megnövekedett a panellakások ára az elmúlt években, különösen Budapesten, ahol egyes nagyobb lakásért több mint 30 millió forintot is elkérnek a felkapottabb helyeken. Vajon…
  • 24 aug. Lendületben a lakásépítések
    Továbbra sem veszít lendületéből a hazai építőipar, és ebben a lakásépítések szerepe továbbra is meghatározó, derül ki a 2017. második negyedéves EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Tudta?

Dániában van lakásügyi minisztérium.

Norvégiában van Állami Lakásügyi Bank

Németországban van Közlekedési, Építésügyi és Városfejlesztési Szövetségi Minisztérium

Hollandiában van Infrastruktúrafejlesztési és Környezetvédelmi Minisztérium

Franciaországban van Területi Egyenlőségért és Lakásügyért felelős miniszter

Horvátországban van Építésügyi és Környezetgazdálkodási miniszter

Luxemburgban van lLakásügyi miniszter

Svédországban van Közigazgatási és Lakásügyi Minisztérium

Szlovákiában van Közlekedési, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium

Magyarországon nincsen lakásügyi minisztérium

Magyarországon nincsen lakásügyi, építési hivatal

Ausztriában 700 ezer államilag támogatott bérlakás épült az elmúlt évszázadban

Egyes EU-s országokban a lakásfelújításokra is kedvezményes áfakulcs van.

Magyarországon EU-s szinten az egyik legalacsonyabb a lakosságszámhoz vett lakásépítés

Magyarországon EU-s szinten az egyik legalacsonyabb a lakásszámhoz vett lakásépítés

Magyarországon 2015-ben 7612 db lakás épült

Magyarországon a gazdasági világválság (1933) idején 17 874 db. lakás épült

Magyarországon 2004-ben 43 913 db. lakás épült

100 éves lakás-megújulási ciklus esetén Magyarországon évi 43 ezer db lakást kellene építeni

Évi 10 000 db. lakásépítés Magyarországon azt jelenti, hogy a felépült lakásoknak 400 évig kell fennállniuk

EIB forrásokkal kedvező kamatú (~3%), forintalapú lakáshitel-programot lehetne előkészíteni.

Magyarországon 4,39 millió lakás van

A nem lakáscélra használt lakások jelentős része iroda, nyaraló, feketén kiadott, üresnek jelentett lakás.

A magyar lakások 56 százaléka családi házas övezetben található.

1945 előtt épült a magyar lakások 16,3%-a

1945-1990 között épült a magyar lakások 65,6%-a

1990 után épült a magyar lakások 16%-a

Magyarországon 290 ezer komfort nélküli és félkomfortos lakás van

Magyarországon a lakott lakások 96 százaléka magánszemélyek tulajdonában van.

2011-ben Magyarországon száz lakott lakásra átlagosan 248 lakó jutott.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által alkalmazott fogalom szerint a magyar lakosok 41,1%-a él túlzsúfolt lakásban.(2015)

A magyar lakásállomány 21 százaléka vályogból épült.

Magyarországon 320 ezer lakásban közel 1 millió ember a minimális követelményeket sem teljesítő körülmények között lakik.

Az 1960 előtt épült lakások 98 százaléka tégla vagy vályog építésű.

A magyar lakásállomány közel 72,6%-a téglából készült, 4 %-a betonból-panelből, 21 %-a vályogból.

A legtöbb panellakás az ipari nagyvárosainkban épült, arányuk Székesfehérváron 45 %, Miskolcon 42 %.

A lakások 97,6 százalékában van vezetékes víz.

Távfűtést a magyar lakások 15,5 %-ban használnak.

Egyedi helyiségfűtést a magyar lakások 37,7 %-ban használnak.

A lakásminőség romlásához a csaknem 700 ezer rossz minőségű állami lakás a piaci ár töredékén való privatizációja is hozzájárult

A magyarok 41 százaléka végzett az elmúlt 5 évben energiahatékonysági beruházást: ablakcsere 67%, hőszigetelés 42%, kazáncsere 31%, bojlercsere 20%. (2016)

 A magyarok 24 százaléka tervez a következő 5 évben energiahatékonysági beruházást. (2016)

Magyarországon a rossz levegőért 70 százalékban a lakossági fűtés felelős. Az elmúlt 5 évben az újonnan beszerzett háztartási kazánok 22 százaléka vegyes tüzelésű volt. (2016)

A háztartások 90 százaléka saját tulajdonú lakásban él. (2015)

A háztartások egy főre jutó havi kiadásaiból átlagosan 22,2 százalékot tesz ki a lakásfenntartás és a háztartási energia költsége.

2015-ben a teljes lakosság 9,6 százalékát, mintegy 946 ezer embert érintett az a probléma, hogy anyagi okból nem tudjájk megfelelően melegen tartani othonukat.

A háztartások 13%-a – mintegy 500 ezer háztartás – elégedetlen lakáskörülményeivel, nem szívesen lakik az adott lakásban vagy környéken. (2015)
A magánbérlet fenntartása a fővárosban a legdrágább, havonta átlagosan 94 ezer forint. (2015)

2015-re 27,4 évre emelkedett a hazulról elköltözők átlagos életkora.

Budapesten a háztartások 42%-a az elmúlt tíz évben költözött lakásába, a falvakban ezalatt csak a háztartások 22%-a változtatott lakást. (2015)

A költözések nagy többsége településen belül történik. A más településre költözők aránya 27 százalék. (2015)

A legtöbben (21%) családi állapotuk megváltozása miatt költöznek. Egyre nő a munkahely elérhetősége miatt költözők aránya (10%). (2015)

A háztartások 11%-a szeretne három éven belül, további 6%-a valamikor később lakást változtatni. (2015)

A 2,7 millió magyarországi lakóépület 93%-át 1-3 lakásos családi házak adják. (2015)

A 99 ezer magyarországi többlakásos épület 60%-a 4-12 lakásos, és csak mintegy 39 ezer épületben van ennél több lakás. (2015)

A magyar 25-34 éves fiatalok 43%-a még a szüleivel él. (Eurostat, 2016)

Minden harmadik költözni vágyó száz négyzetméter feletti lakásra vágyik, de a válaszolók fele megelégedne az 50-100 négyzetméteressel is. (2016)

Lakásválasztáskor leginkább az ár számít, ezt követi az elhelyezkedés és a lakás állapota. Kevésbé fontos a fekvés és a felszereltség, még kevésbé a szomszédság. (2016)

A magyarországi lakások fele több mint 70 éves. (2016)

Budapest belvárosában az épületek 90 százaléka a II. világháború előtti. (2016)

Magyarországon a lakosság 26 százaléka él a nedvesedés által érintett lakásokban. (2016)

Magyarországon az EU-s átlag kétszerese a penészes lakások száma. (2016)

Energiatanúsítványt 2012 óta minden lakásról el kell készíteni, ha azt eladja vagy egy évnél hosszabb időre kiadja a tulajdonos.

A lakások kevesebb mint 20 százaléka kapott korszerű minősítést energiatanúsítványában. (2016)

2015-ben a magyar lakosság 13,7%-a lakott bérlakásban, 86,3%-a pedig saját lakásában.

A bérlakásban lakók arányát nézve a 28. helyen állva, az utolsók között vagyunk Európában. (2015)

Tízből 7 személy (69,4%) saját tulajdonú ingatlanban, míg 30,6% bérlakásban lakikt 28 EU-s tagállamban. (2015)

Európában a legtöbben Svájcban (55,5%), Németországban (48,1%) és Ausztriában (44,3%) laknak bérlakásban. (2015)

Európában a legtöbben Svájcban (55,5%), Németországban (48,1%) és Ausztriában (44,3%) laknak bérlakásban. (2015)

megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon ibuild.info

Lendületben a lakásépítések

Továbbra sem veszít lendületéből a hazai építőipar, és ebben a lakásépítések szerepe továbbra is meghatározó, derül ki a 2017. második negyedéves EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Az év második három hónapjában közel 452 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési munkák Magyarországon. Ez az eredmény ugyan valamivel elmarad a tavalyi év azonos időszakától, de összességében az első félévben megkezdett munkák értéke a tavalyi egész éves összeg közel 70 százalékán állt június végén, miután összesen több mint 953 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés mutató értéke az év első 6 hónapjában. Ez egyben azt is jelenti, hogy az idei év első félévében elkezdett kivitelezések összértéke közelíti a 2015-ös teljes éves eredményt.

A magasépítés és a mélyépítés egyaránt jól teljesített az év eddigi részében, de különösen a mélyépítés esetében szembeötlő a növekedés az adatbázisban szereplő projektek alapján, ahol 2017 első félévében az elkezdett kivitelezési munkák összértéke megközelítette a tavalyi egész éves összeget. A magasépítések esetében a lakásépítések szerepe továbbra is meghatározó, ahol a már eddigi magas volumeneket ismét sikerült fokozni a második negyedév során. 

2017Q2 G1

Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint

A lakásépítés a magasépítés motorja

A magasépítések esetében ugyan a 2016 második negyedéves összértéknél némileg alacsonyabb volt a megkezdett kivitelezési munkák összege idén április és június között, összességében azonban az első félév így is 4 százalékkal magasabb aktivitási eredményt hozott, mint a tavalyi ugyanezen időszak.

A magasépítési szektor fő motorjának továbbra is a lakásépítések számítanak, amelyek sorra döntögetik a rekordokat, az első félévben megkezdett társasházi (4-nél több lakást tartalmazó) lakáskivitelezési munkák összértéke meghaladta a 180 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 63 százalékos növekedést jelent. Az EBI Építésaktivitási Jelentés adatai szerint 2000 óta soha ilyen értékben nem indultak még többlakásos lakásépítési projektek egy félév alatt, mint az év első 6 hónapjában.

Az irodapiacon úgy tűnik a fejlesztők valamivel kisebb sebességre kapcsoltak, legalábbis a tavalyi év első 6 hónapjával összehasonlítva mérséklődött az újonnan elkezdett irodaház-beruházások volumene, összesen 142 projekt építése indult el a tavalyi 150-el szemben. A magasépítések közül a szintén egyik meghatározó tényezőnek számító ipari épületek és raktárak esetében 2017 első 6 hónapjában valamivel kevesebb, mint 107 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkálatok.

Csökkent a régiós egyenlőtlenség

Mint előző jelentésünkben bemutattuk, az év első negyedévében az építőipari megkezdett kivitelezési munkák erőteljes területi koncentráltságot mutattak, a beruházások jelentős része, 75 százaléka a Közép-Magyarország régióban kezdődhetett el, melyben azonban nagy szerepet játszott az itt elindított egy-két kiemelt projekt. Ez a koncentráltság jelentősen csökkent a második negyedévben, a megkezdett építések 35 százaléka kapcsolódott a Közép-Magyarország régióhoz, ami már közelíti a 2014-2016 közötti időszakot jellemző átlagos részesedést, összességében az első félévben a Közép-Magyarország régió részesedése az aktivitás kezdésben 54 százalékos volt. Több beruházás elindult a Keleti régiókban is, amelynek eredményeként a megkezdett kivitelezési munkák 43 százaléka kapcsolódott a második negyedévben ehhez a területhez, ami jelentősen meghaladja a 2014-2016 közötti időszakot jellemző 36 százalékot.

2017Q2 G2

A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között

A lakásfejlesztők rákapcsoltak

A már eddig is jelentősen bővülő társasházi lakásépítések 2017 második negyedévében még nagyobb sebességre kapcsoltak, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a fejlesztők valószínűleg még a 2020. január 1-től ismét 27 százalékra történő áfaemelkedés előtt szeretnék befejezni projektjeiket, és értékesíteni a lakásaikat. A kivitelezéseket ezért még idén, vagy legkésőbb a jövő év elején el kell indítaniuk, ami az aktivitás számokon is látszik. 2017 második három hónapjában, összértékben közel 100 milliárd forint értékben kezdődtek meg 4 lakásosnál nagyobb társasházi lakóingatlan beruházások Magyarországon, ami 33 százalékkal magasabb összeget jelent, mint az előző év azonos időszaka. Az idei második negyedévben 139 társasházi lakáskivitelezési projekt indult el, melyből 76 volt a teljesen új építés.

Összességében az idei év első félévében 184 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák a lakásszektorban 4-nél több lakást tartalmazó társasházakhoz kapcsolódóan, ami előrevetíti, hogy 2017 a 2016-os rekordot is jelentősen túlszárnyalhatja a megkezdett építési munkák összértékét illetően, tekintve, hogy tavaly összesen 230 milliárd forintot tett ki az elindított társasházi lakásberuházások összege, vagyis az idén már elértük a 2016-os érték 80 százalékát. A projektek befejezésére azonban még továbbra is várni kell, mint azt a 3. ábra mutatja, az első félévben elkészült projektek értéke nagyjából megegyezik a tavalyi második 6 hónap eredményével, a következő félévévekben azonban jelentős bővülésre lehet számítani. Az elmúlt másfél év alatt, vagyis az áfacsökkentés kezdete óta ugyanis 414 milliárd forint értékben indultak el társasházi lakáskivitelezések hazánkban. Az adatbázis adatai alapján már a következő félévben közel 150 milliárd forint értékben várhatóak társasházi átadások.

2017Q2 G3

Az adott időszakban elkezdett és a befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, vagyis a társasházi lakásépítési aktivitás 2008 és 2017 első féléve között folyóáron

Szintén beszédes, ha a társasházi lakásépítések féléves teljesítményét vizsgáljuk meg, vagyis az adott időszakban az építésre fordított összegeket. A lakásszektor dübörgését jól mutatja, hogy csak az idei első félévben közel 124 milliárd forintot fordítottak társasházi lakáskivitelezésekre a beruházók, míg tavaly 150 milliárd forint volt ez az összeg, vagyis 2016 eleje óta 274 milliárd forint került elköltésre a különböző társasházi lakásprojektek keretében.

2017Q2 G4

A társasházi lakásépítések esetében az adott időszakban építésre fordított összeg, vagyis a társasházi lakás szektor teljesítménye folyóáron

A 2016 eleje óta elkezdett legnagyobb költségvetésű projektek jellemzően Budapesthez kapcsolódnak, a legnagyobb projektek közé a főváros mellett még egy-két győri, debreceni, székesfehérvári és siófoki beruházás kerülhetett be. A legjelentősebb, már építési fázisban lévő beruházások között van a Duna Terasz Prémium, a Csalogány43, a Corvin Atrium I. és II. üteme, a Sasad-liget lakópark, a BudaPart BRA társasház, a Tópark Be My City és a Nerium Park, melyek mind több mint 5 milliárd forintból valósulhatnak meg, az adatbázis adatai alapján.

A társasházi lakásprojekteket illetően továbbra is a Közép-Magyarország régió teljesítménye kiemelkedő, amelynek részesedése a megkezdett kivitelezési munkák összértékében közel 72 százalékos, míg a korábbi, 2014-2016 közötti időszakban 55-56 százalékot tett ki ez az arány. A legkisebb volumenben a keleti régiókban indultak társasházi lakásberuházások, azon belül is az Észak-Magyarország régió áll az aktivitás kezdés összértékét illetően az utolsó helyen.

2017Q2 G5

A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon

Az EBI Építésaktivitási Jelentésről
A kutatás célja: A projektadatbázis rendszeres (negyedévenkénti) feldolgozásának célja, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítsunk ki, amelyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projektadatokat.
A készítők: Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.
Az teljes kiadvány megrendelésének feltételeiről és a kutatással kapcsolatos háttérinformációkról az ebi@ibuild.info címre írva kaphat tájékoztatást.

Forrás: ibuild.info

Utoljára frissítve: 2017. szeptember 04., hétfő 08:37

Ha tetszett a tartalom, kérjük, ossza meg másokkal is!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE)

E-mail cím: tarsasag@lakasepitesert.hu
Székhely: 1119 Budapest, Bártfai utca 34.