Pályázat budapesti társasházaknak

2017.06.22. Írta:

Félmilliárdos keretösszeggel írják ki az építészeti örökségvédelmi támogatás pályázatát, amely három korábbi támogatás helyett jelenik meg idén - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A Fővárosi Közgyűlés a támogatás meghirdetésével egyablakos pályázati eljárást akar lefolytatni, a korábbi három - építészeti értékvédelmi támogatás, műemléki keret, valamint építészeti örökségvédelem alatt álló társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek állagmegóvási munkáinak támogatása - külön pályázat kiírása helyett.

Ezzel elsősorban olyan munkák megvalósulását akarják elősegíteni, amelyek a városképet meghatározó építészeti értékek megőrzésére, felújítására, restaurálására irányulnak. A vissza nem térítendő támogatás legfeljebb a megpályázott munka összköltségének 50 százaléka lehet. A támogatás összege pályázatonként nem haladhatja meg a 20 millió forintot. A támogatásra kizárólag az örökségvédelem - műemléki egyedi és területi védelem, valamint fővárosi vagy kerületi helyi védelem - alatt álló épületek tulajdonosai és jogszerű használói pályázhatnak.

Forrás: Portfolio

Hírek archivum