tle logo szakmai partner

lakastamogatasok2016

 

Üdvözöljük honlapunkon!

A lakhatás alapvető emberi szükséglet. Hogy milyen körülmények között lakunk, alapvetően meghatározza az egyén és rajta keresztül az egész társadalom testi-lelki állapotát, életét. Célunk ezzel a honlappal, hogy a hazai problémákra felhívjuk a figyelmet, eloszlassuk a tévhiteket, megoldási javaslatokat mutassunk be. 

Statisztikák, elemzések

  • 18 jan. Még mindig az élmezőnyben vagyunk az európai lakásárdrágulásban
    Egy év alatt 4,6 százalékot drágultak a lakások az EU-ban, az eurózónában pedig 4,1 százalékos volt az áremelkedés. Magyarország 10,2 százalékos emelkedéssel még mindig az…
  • 16 jan. Kedvezőek a lakáspiac idei kilátásai
    Az építőipari növekedés minden bizonnyal 2018-ban is folytatódni fog, bár az épületek építésére kötött szerződések volumene csökkent tavaly novemberben. A lakáspiaci szakértők kifejezetten jó évre…
  • 08 jan. Tíz éve nem adtak el annyi lakást, mint tavaly
    2017 decemberében országosan 9787 ingatlan adásvétel bonyolódott, ami magasabb érték, mint az azt megelőző év utolsó hónapjában -írja a Portfolio a Duna House legújabb tranzakciószám-becslése…
  • 15 dec. A munkaerőhiány és az áfabizonytalanság veszélyeztetheti az építőipari növekedést
    Folytatódhat a növekedés az építőiparban jövőre is az MTI-nek a legújabb statisztikai adatok megjelenése után nyilatkozó elemzők szerint, de többen is felhívták a figyelmet arra,…
  • 14 dec. Miért adják-veszik az emberek a lakásaikat?
    A 2011 harmadik negyedévétől kezdődően rendelkezésre álló adatok alapján érdekes eredmények látszódnak abban, hogy hogyan alakultak az egyes ingatlanokra vonatkozó vásárlási és eladási okok a…
  • 13 dec. Szűkül az árolló az ingatlanpiacon
    Az eddig olcsóbb területeken lévő ingatlanok is hozzádrágulnak a főváros és a megyeszékhelyek áraihoz - írja legfrissebb elemzésében az OTP legfrissebb, a NAV idei első…
  • 29 nov. 2020 után zuhanásszerű visszaesés lesz a lakásépítési piacon?
    A legfrissebb Építési Piaci Prognózis szerint 2017-2019-ig tartó időszak mind a gazdasági növekedés, mind az építési piac bővülése szempontjából kivételesen jó időszak lesz. De meddig…
  • 22 nov. Rekordév az építőiparban
    Az elmúlt évek legjobb teljesítményét nyújtja a hazai építőipar az idén, a harmadik negyedév során rekord összegben, közel 570 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési…
  • 13 nov. Egyre kisebbek a megfizethető lakások
    Az elmúlt 12 hónap alatt romlott a legnépszerűbb árkategóriában lakást keresők helyzete: azonos minőségi mutatók mellett csaknem fél szobával kisebb ingatlant képesek megvásárolni. Ha folytatódik…
  • 09 nov. Így drágult a munkaerő és az építőanyag
    2017. év elejétől előre nem látott áremelkedések tapasztalhatók az építési piacon. Az építőipari kivitelező nagyon nehezen tudnak kalkulálni az építőanyagok és munkabérek árváltozásaival. Az ÉVOSZ…
  • 07 nov. A magyarok lakásálma
    Az Otthontérkép.hu legfrissebb, több mint 1300 ember részvételével készült kutatása szerint az emberek többsége saját tulajdonú lakásban él, de néhány év múlva szívesen tovább állna.…
  • 07 nov. Még mindig óriási a fluktuáció az építőiparban
    Szinte minden építőipari statisztikai mutató jól alakult 2017. harmadik negyedévében, de még így is az építő szektor az egyik legproblémásabb hazai ágazat - idézi az…
  • 03 nov. Növekvő építési kedv, másfélszer több új lakás
    2017 első három negyedévében 7981 új lakás épült, 52%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma…
  • 03 nov. Hátrányból indulnak a CSOK-os lakásvásárlók
    A 100 ezer főnél népesebb vidéki városok közül Miskolcon és Nyíregyházán lehet a legolcsóbban lakást vásárolni. Győrben és Kecskeméten a legmagasabbak a lakásárak – írja…
  • 02 nov. Viszik az új lakásokat a vidéki nagyvárosokban és a Balatonnál is
    A vidéki lakások iránt megnőtt a kereslet, egyre többen vásárolnak vidéki nagyvárosokban befektetésként. Akárcsak a Balaton környékén, ahol a vízpart a legvonzóbb lokáció.

Tudta?

Dániában van lakásügyi minisztérium.

Norvégiában van Állami Lakásügyi Bank

Németországban van Közlekedési, Építésügyi és Városfejlesztési Szövetségi Minisztérium

Hollandiában van Infrastruktúrafejlesztési és Környezetvédelmi Minisztérium

Franciaországban van Területi Egyenlőségért és Lakásügyért felelős miniszter

Horvátországban van Építésügyi és Környezetgazdálkodási miniszter

Luxemburgban van lLakásügyi miniszter

Svédországban van Közigazgatási és Lakásügyi Minisztérium

Szlovákiában van Közlekedési, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium

Magyarországon nincsen lakásügyi minisztérium

Magyarországon nincsen lakásügyi, építési hivatal

Ausztriában 700 ezer államilag támogatott bérlakás épült az elmúlt évszázadban

Egyes EU-s országokban a lakásfelújításokra is kedvezményes áfakulcs van.

Magyarországon EU-s szinten az egyik legalacsonyabb a lakosságszámhoz vett lakásépítés

Magyarországon EU-s szinten az egyik legalacsonyabb a lakásszámhoz vett lakásépítés

Magyarországon 2015-ben 7612 db lakás épült

Magyarországon a gazdasági világválság (1933) idején 17 874 db. lakás épült

Magyarországon 2004-ben 43 913 db. lakás épült

100 éves lakás-megújulási ciklus esetén Magyarországon évi 43 ezer db lakást kellene építeni

Évi 10 000 db. lakásépítés Magyarországon azt jelenti, hogy a felépült lakásoknak 400 évig kell fennállniuk

EIB forrásokkal kedvező kamatú (~3%), forintalapú lakáshitel-programot lehetne előkészíteni.

Magyarországon 4,39 millió lakás van

A nem lakáscélra használt lakások jelentős része iroda, nyaraló, feketén kiadott, üresnek jelentett lakás.

A magyar lakások 56 százaléka családi házas övezetben található.

1945 előtt épült a magyar lakások 16,3%-a

1945-1990 között épült a magyar lakások 65,6%-a

1990 után épült a magyar lakások 16%-a

Magyarországon 290 ezer komfort nélküli és félkomfortos lakás van

Magyarországon a lakott lakások 96 százaléka magánszemélyek tulajdonában van.

2011-ben Magyarországon száz lakott lakásra átlagosan 248 lakó jutott.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által alkalmazott fogalom szerint a magyar lakosok 41,1%-a él túlzsúfolt lakásban.(2015)

A magyar lakásállomány 21 százaléka vályogból épült.

Magyarországon 320 ezer lakásban közel 1 millió ember a minimális követelményeket sem teljesítő körülmények között lakik.

Az 1960 előtt épült lakások 98 százaléka tégla vagy vályog építésű.

A magyar lakásállomány közel 72,6%-a téglából készült, 4 %-a betonból-panelből, 21 %-a vályogból.

A legtöbb panellakás az ipari nagyvárosainkban épült, arányuk Székesfehérváron 45 %, Miskolcon 42 %.

A lakások 97,6 százalékában van vezetékes víz.

Távfűtést a magyar lakások 15,5 %-ban használnak.

Egyedi helyiségfűtést a magyar lakások 37,7 %-ban használnak.

A lakásminőség romlásához a csaknem 700 ezer rossz minőségű állami lakás a piaci ár töredékén való privatizációja is hozzájárult

A magyarok 41 százaléka végzett az elmúlt 5 évben energiahatékonysági beruházást: ablakcsere 67%, hőszigetelés 42%, kazáncsere 31%, bojlercsere 20%. (2016)

 A magyarok 24 százaléka tervez a következő 5 évben energiahatékonysági beruházást. (2016)

Magyarországon a rossz levegőért 70 százalékban a lakossági fűtés felelős. Az elmúlt 5 évben az újonnan beszerzett háztartási kazánok 22 százaléka vegyes tüzelésű volt. (2016)

A háztartások 90 százaléka saját tulajdonú lakásban él. (2015)

A háztartások egy főre jutó havi kiadásaiból átlagosan 22,2 százalékot tesz ki a lakásfenntartás és a háztartási energia költsége.

2015-ben a teljes lakosság 9,6 százalékát, mintegy 946 ezer embert érintett az a probléma, hogy anyagi okból nem tudjájk megfelelően melegen tartani othonukat.

A háztartások 13%-a – mintegy 500 ezer háztartás – elégedetlen lakáskörülményeivel, nem szívesen lakik az adott lakásban vagy környéken. (2015)
A magánbérlet fenntartása a fővárosban a legdrágább, havonta átlagosan 94 ezer forint. (2015)

2015-re 27,4 évre emelkedett a hazulról elköltözők átlagos életkora.

Budapesten a háztartások 42%-a az elmúlt tíz évben költözött lakásába, a falvakban ezalatt csak a háztartások 22%-a változtatott lakást. (2015)

A költözések nagy többsége településen belül történik. A más településre költözők aránya 27 százalék. (2015)

A legtöbben (21%) családi állapotuk megváltozása miatt költöznek. Egyre nő a munkahely elérhetősége miatt költözők aránya (10%). (2015)

A háztartások 11%-a szeretne három éven belül, további 6%-a valamikor később lakást változtatni. (2015)

A 2,7 millió magyarországi lakóépület 93%-át 1-3 lakásos családi házak adják. (2015)

A 99 ezer magyarországi többlakásos épület 60%-a 4-12 lakásos, és csak mintegy 39 ezer épületben van ennél több lakás. (2015)

A magyar 25-34 éves fiatalok 43%-a még a szüleivel él. (Eurostat, 2016)

Minden harmadik költözni vágyó száz négyzetméter feletti lakásra vágyik, de a válaszolók fele megelégedne az 50-100 négyzetméteressel is. (2016)

Lakásválasztáskor leginkább az ár számít, ezt követi az elhelyezkedés és a lakás állapota. Kevésbé fontos a fekvés és a felszereltség, még kevésbé a szomszédság. (2016)

A magyarországi lakások fele több mint 70 éves. (2016)

Budapest belvárosában az épületek 90 százaléka a II. világháború előtti. (2016)

Magyarországon a lakosság 26 százaléka él a nedvesedés által érintett lakásokban. (2016)

Magyarországon az EU-s átlag kétszerese a penészes lakások száma. (2016)

Energiatanúsítványt 2012 óta minden lakásról el kell készíteni, ha azt eladja vagy egy évnél hosszabb időre kiadja a tulajdonos.

A lakások kevesebb mint 20 százaléka kapott korszerű minősítést energiatanúsítványában. (2016)

2015-ben a magyar lakosság 13,7%-a lakott bérlakásban, 86,3%-a pedig saját lakásában.

A bérlakásban lakók arányát nézve a 28. helyen állva, az utolsók között vagyunk Európában. (2015)

Tízből 7 személy (69,4%) saját tulajdonú ingatlanban, míg 30,6% bérlakásban lakikt 28 EU-s tagállamban. (2015)

Európában a legtöbben Svájcban (55,5%), Németországban (48,1%) és Ausztriában (44,3%) laknak bérlakásban. (2015)

Európában a legtöbben Svájcban (55,5%), Németországban (48,1%) és Ausztriában (44,3%) laknak bérlakásban. (2015)

Egyre több lakásépítési engedélyt adnak ki

Továbbra is jelentős a magyarországi lakásépítési kedv. A második negyedévben 23,7 százalékkal nőtt a legalább kétlakásos társasházakra kiadott engedélyek száma, ami duplája az uniós átlagnak.

A KSH adatai azt mutatják, hogy az év első nyolc hónapjában kiadott 25 ezer építési engedélyből és egyszerű bejelentésből közel 18 ezer lakást többlakásos épületben terveznek építeni. 

Az Eurostat adatai szerint Magyarország mellett a kelet-európai régió is jól szerepelt, Csehország például 36,6, Lengyelország pedig 43 százalékos növekedést ért el. Egy ingatlanos website elemzéséből kiderül az is, hogy az idén az év első hét hónapjában 1,45 millió négyzetméter új lakás építésére adtak ki engedélyt, ami 64 százalékos növekedést jelent éves szinten.

Újabb, nemzetközi mércével is jó eredményeket produkált a magyar és a kelet-európai lakáspiac. Magyarországon ugyanis a második negyedévben 23,7 százalékkal emelkedett a legalább kétlakásos lakóépületre kiadott engedélyek száma az előző év azonos időszakához képest - idézi az Eurostat legfrissebb adatait az ingatlan.com elemzése. A magyarországi növekedés duplája 11,2 százalékos növekedésről tanúskodó átlagnak.

Az is látszik a friss adatokból, hogy Magyarország mellett a kelet-európai régió országokban is fokozódott a lakásépítési kedv, Csehországban 36,6, Lengyelországban 43 százalékos volt a növekedés, de még Románia is az uniós átlagot meghaladó 12,4 százalékos emelkedést ért el a második negyedévben.

Ezekből az adatokból az látszik, hogy a kelet-közép európai országokban élénkülőben van a lakáspiac és építési kedv, így jelenleg ez a régió jelenti az európai építőipari növekedés motorját - kommentálta az új adatsort Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője.

Az Eurostatos összesítés a második negyedéves adatokat mutatják, de vannak frissebb magyarországi adatok is. Az év első hét hónapjában közel 8 ezer több mint két lakásos lakóépületre adtak ki engedélyt, ami 16 százalékos növekedést jelent éves szinten. A társasház-fejlesztések élénkülését sokkal jobban látszik abból, hogy összesen 1,45 millió négyzetméter alapterületre szólnak a kiadott engedélyek, ami 64 százalékos bővülésnek felel meg éves szinten. Balogh László jelezte, hogy ez a statisztika az engedéllyel rendelkező lakóépületek számát mutatja, a kiadott lakásépítési engedélyek száma ennél magasabb, mivel egy-egy épületben több lakás épül.

Forrás: Pénzcentrum

Ha tetszett a tartalom, kérjük, ossza meg másokkal is!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE)

E-mail cím: tarsasag@lakasepitesert.hu
Székhely: 1119 Budapest, Bártfai utca 34.