Nyomtatás
Magyar Idők

Rengeteg családi ház épül

2018.02.15. Írta:

Több mint 15 ezer egyszerű bejelentést tettek az építtetők 2017-ben, ennek több mint felét Pest és Győr-Moson-Sopron megyében, valamint Budapesten – írta meg a Magyar Idők. A bejelentések nagy többsége családi házakról szól, így legalább kétszer annyi egylakásos lakóház építése kezdődhet meg, mint két évvel korábban.

A szóban forgó építkezések 45 százalékát a Közép-Magyarország régióban tervezik – tudta meg a lap a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkárságától. A tárca háttérintézményéhez, a Lechner Tudásközponthoz beérkező adatok szerint Pest megyében több mint 5100, Budapesten pedig mintegy 1600 bejelentés történt.

Kiemelkedő az építési kedv Győr-Moson-Sopron megyében is, ahol több mint 1500 építkezés indulhat meg a tavalyi kezdeményezések nyomán. A bejelentések száma Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyében meghaladta a 700-at, Veszprém és Fejér megyében 600-nál több egyszerű bejelentést tettek az elmúlt évben. A másik végpontot Nógrád és Tolna megye jelenti, ahol alig haladja meg a százat a bejelentések száma.

A járásokat nézve még inkább kirajzolódnak azok a helyek, ahol szívesen építkeznek. Kiemelkedően sok egyszerű bejelentés történt a főváros közvetlen szomszédságában található agglomerációs járásokban, a Kisalföld észak-nyugati csücskében, valamint egyes megyeszékhelyeken és környékükön, mint például Kecskemét, Debrecen, Szeged, Székesfehérvár vagy Nyíregyháza.

Az új jogintézmény 2016-os bevezetése óta összesen több mint 27 ezer esetben éltek az egyszerű bejelentéssel az építtetők. Ezt első lépésben a 300 négyzetméter hasznos alapterületet meg nem haladó egy- vagy többlakásos lakóházak építésének esetére vezette be a jogalkotó a hosszadalmas építési engedélyeztetési eljárás kiváltására. Tavaly tavasszal a bejelentés hatályát kiterjesztették a saját célra építendő, 300 négyzetmétert meghaladó hasznos alapterületű egylakásos épületekre, valamint a legfeljebb ekkora méretet kitevő lakásbővítésekre is.

A 2017. évi egyszerű bejelentések között tehát nemcsak a szokványos családi házak találhatók meg, hanem a nagyobb, jellemzően többgenerációs lakóépületek, a kis társasházak, valamint az ezekben található lakások bővítései is. Mindenesetre az kijelenthető, hogy az intézkedés révén nagyjából megkétszereződött a készülő családi házak száma. Ezt jól mutatja, hogy az egyszerű bejelentés bevezetése előtt, 2015-ben az új, egylakásos lakóépületekre mindössze 5153 építési engedélyt adtak ki.

Forrás: Magyar Idők