Nyomtatás

Magyarország ad otthont idén a szakmák Európa-bajnokságának

2018.03.21. Írta:

A közép-kelet-európai régióból elsőként Magyarország rendezi meg a szakmák Európa-bajnokságát – jelentette ki Varga Mihály az esemény ünnepélyes bejelentésén.

A nemzetgazdasági miniszter tájékoztatott: az idei EuroSkills versenyen Európa 28 országát képviselve a legfelkészültebb 600 fiatal szakember méri össze tudását, 6 - köztük építőipari - szakmai csoportban.

A kormány már 2013-ban döntött arról, hogy támogatja az esemény megvalósítását. A miniszter kifejtette: a EuroSkills verseny igen jó alkalom arra, hogy minél több magyar fiatal figyelmét hívjuk fel a szakmatanulás, a szakember-életpálya és a duális szakképzésben való részvétel előnyeire, illetve minél több vállalatot és vállalkozást vonjunk be a szakképzés fejlesztésébe.

Mindemellett a megmérettetés révén nemzetközi szintű megjelenési lehetőséget is biztosítunk a hazai ipar képviselői számára – tette hozzá.

A tárcavezető kitért arra is, hogy Magyarország versenyképességének erősítéséhez nélkülözhetetlen a jól képzett, piacképes, a gazdaság igényeinek megfelelő szaktudással rendelkező munkavállalók biztosítása. A kormány célja, hogy tovább erősítse a duális képzést, illetve bővítse a vállalati képzési helyek számát. Varga Mihály leszögezte: arra törekszünk, hogy a következő években, 2022-ig negyven százalékkal emelkedjen a vállalatoknál meglévő képzési helyek a száma.

A EuroSkills verseny szponzorai között számos világ- és nagyvállalat mellett a hazai vállalatok és vállalkozások is képviseltetik magukat, amely azt mutatja hogy a magyarországi vállalkozások is elkötelezettek a modern magyar szakképzés megvalósításában.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium