Portfolio.hu

Irodaház mellet jó lakni

2018.06.20. Írta:

Két év alatt 25-30 százalékot nőtt a legfontosabb magyarországi irodanegyed, a Váci út körzetében található lakások átlagára. Az Árpád híd pesti lábához közeli lakásoknál ennek duplája, 50 százalékot meghaladó volt a drágulás, így nem csoda, hogy ott a legtöbb befektető is – derül ki az Otthontérkép friss elemzéséből.

Az Otthontérkép most tavasszal elsőként mérte fel, hogy milyen összefüggés van az irodaházak megjelenése és a lakásárak között. Kiderült, hogy nem panaszkodhatnak a jó állapotú, a felújított vagy az újszerű lakások tulajdonosai az ország legnagyobb irodanegyedében: az általános lakáspiaci boom mellett lakásuk az által is ütemesen drágul, hogy egymás után épülnek fel a modern irodaházak és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltató egységek.

A jól eltalált irodakomplexumok, részben a bennük kialakított szolgáltatások, üzletek és az épületek közötti rendezett zöld övezetek miatt közvetve felértékelik a lakóingatlanokat. A legjobb példa erre a Váci út középső szakasza, benne az Árpád híd pesti lábának környéke. Itt két év alatt 57-60 százalékot mentek fel a kínálati árak. Az Otthontérkép szerint itt plusz erőt adott az áraknak, hogy megjelentek azok a befektetők, akik az irodaházakban dolgozó potenciális bérlőkre számítva sorra vásárolják fel főleg a kisebb lakásokat.

„A nálunk feladott hirdetésekből is egyértelmű, hogy az Árpád híd pesti lábánál felépült vagy épülő irodakomplexumok közvetlen közelében is dinamikus a drágulás.” – tájékoztatott Mester Nándor, az otthonterkep.hu-t is üzemeltető Otthontérkép Csoport vezető elemzője. A szakértő érdekesnek és fontosnak nevezte, hogy a hirdetők fel is tüntetik, hogy modern irodaházak lesznek itt. Például a szomszédos Süllő utcában egy frissen felújított garzont kínáló eladó a „környék látványos fejlődését” emelte ki, ugyanebben az utcában egy földszinti, nagy belmagasságú lakás tulajdonosa pedig azt írta, hogy „modern lesz a környék és ez felértékeli a lakást”.

Már a jelenlegi fejlesztések is jól mutatják, hogy a negyedben épülő új irodakomplexumok nem csak a lakásárak növekedésére, hanem a környéken lakók életminőségére is hatással vannak. Az Árpád híd lábánál épülő városléptékű Agora Budapest projekt például zöld felületekkel, tágas közösségi terekkel, valamint a környező utcák felújításával, és új kerékpár sávok kialakításával is élhetőbbé teszi a környéket. Az elemző utalt rá, hogy ennél a fejlesztésnél nemcsak a környezet szépül meg. Az épületekben igénybe vehető szolgáltatások a környékbeli lakók igényeit is kiszolgálják: a tervek szerint csaknem 30 üzlet nyílik majd itt, amelyek között éttermek, kávézók drogéria, szupermarket, konditerem, egészségügyi központ, tisztító, virágbolt, és még számos más szolgáltatás lesz megtalálható.

Az Árpád híd egy kilométer sugarú körzetében viszonylag kevés régi társasházban van eladó ingatlan. Nem véletlen az elemző szerint, hogy a tulajdonosok nem nagyon akarnak megválni tőlük, hiszen ez a lokáció a metró, a gyorsvillamos, valamint a távolsági buszok miatt nagyon kedvelt, az új beruházásokkal pedig szinte minden szolgáltatás megtalálható lesz a környéken. Tapasztalata szerint inkább az a jellemző, hogy felújítják az általában nagy belmagasságú lakásokat és tovább laknak benne, vagy ha tehetik, más lakhelyet keresnek és kiadják ezeket az ingatlanokat.

Nem csupán erre a csomópontra, de az egész Váci úti irodafolyosóra jellemző, hogy gombamód szaporodnak a 4-8 emeletes új társasházak. Az Otthontérkép felmérése szerint az új építésű lakások átlagára az elmúlt két évben itt is 20-40 százalékkal emelkedett. Az Árpád hídtól kifelé több ezer új otthon lelt gazdára az elmúlt években, a kerület ezen részébe csaknem 10 ezren költöztek, s ez újabb kulturális és szolgáltató egységek, szabadidőközpontok megjelenését eredményezte és eredményezi a jövőben.

Az elmúlt 12 hónapban (2017 áprilisa és 2018 áprilisa között) 23-25 százalékkal nőtt az új projektekben kínált, 50 négyzetméternél kisebb lakások ára a XIII. kerület ezen részén. Az új kis lakások bruttó négyzetméterára jelenleg 540-790 ezer forint között mozog, a közepes méretűeknél (50-65 négyzetméter) 620-950 ezer forint közötti értékek jellemzők.

Az irodafolyosón most is kb. 200 ezer négyzetméternyi iroda épül és további több százezer van tervasztalon. Nagyon sok multinacionális vállalat, nagy és közepes magyar cég választja munkahelynek ezt a területet. A bérleti díjak a felsőközép kategóriába tartoznak, a kihasználatlanság pedig rekord alacsonyan, kb. 6-7 százalék körül van.

Évek óta itt a legaktívabb az irodapiac, idén az első negyedévben az összes szerződés közel 36%-a itt jött létre. A negyedév három legnagyobb méretű tranzakciója új szerződéskötés volt, melyeket a Váci úti folyosón bonyolítottak le.

Forrás: ingatlanhirek.hu

Hírek archivum