Visszakaphatják lakásaikat a korábbi tulajdonosok az Eszközkezelőtől

2018.11.20. Írta:

A mai napon benyújtott törvényjavaslat szerint visszaadjuk lakásaikat, házukat a Nemzeti Eszközkezelő Program résztvevőinek. A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaiknak.

A NET Zrt.-t a devizahiteleseket segítő intézkedéssorozat, az Otthonvédelmi Akcióterv keretében hozta létre a kormány 2011-ben. A NET programban az állam megvásárolta a hiteladósok, köztük számos gyermekes család ingatlanát és biztosítja számukra évek óta a bérlés lehetőségét. A program rendkívül sikeres állami otthonvédő intézkedés, amelynek köszönhetően 36 ezer otthont tudtunk megvédeni, és mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott. A kormány az elmúlt időszak gazdasági növekedése eredményeként számos, a családok és állampolgárok megélhetését javító, munkavállalási lehetőségét erősítő intézkedéseket vezetett be, melynek köszönhetően a bérlők többségének helyzete az elmúlt években stabilizálódott.

Az otthonteremtési intézkedések újabb mérföldköve, hogy a NET program keretében az érintett bérlők ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi otthonuknak. A törvényjavaslat alapján ugyanis a kormány rendkívül kedvező visszavásárlási feltételeket teremtene, ezáltal biztosítva részükre hosszú távú otthonteremtési lehetőséget.

A javaslat elfogadása esetén a kormány felajánlaná az egyösszegű visszavásárlást, melynek során a vételárat csökkentené a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összege, kamat felszámítására nem kerülne sor az állam részéről és további százalékos mértékű kedvezmény igénybevételére is lehetőség nyílna a bérlő ez irányú igénye esetén. A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnének. Így visszakaphatják ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok.

Azon bérlők esetében, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, a kormány hosszú távú részletfizetést tud felajánlani. A nehéz anyagi helyzetben lévők számára pedig továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak.

A kormány további jelentős terhet kíván levenni az emberek válláról azzal, hogy a tulajdonszerzés kapcsán felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli. Ha a törvényt elfogadja a parlament, akkor a NET Zrt. hivatalosan is értesíti az érintetteket a lehetőségről, és a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződést a tervek szerint 2019 végéig megkötik azokkal, akik szeretnének élni ezzel a lehetőséggel.

A benyújtott törvényjavaslat elfogadása újabb segítséget jelenthet az egykori devizahiteleseknek. Míg a balliberális kormány cserbenhagyta az embereket, megszüntette az első Orbán-kormány otthonteremtési programját, elvette az otthonteremtési kedvezményeket, segítség nélkül hagyta az otthonteremtőket, és kockázatos devizahitelbe hajszolta őket, emiatt vesztették el sokan a lakhatásukat biztosító otthonukat.

A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter által kidolgozott, nemzetközileg is egyedülálló intézkedés lehetővé tenné, hogy a kormány otthonteremetési céljaival összhangban, a NET programban résztvevő, korábban nehéz helyzetbe került devizahitelesek végérvényesen visszakaphassák a bankok által elvett otthonukat.

Forrás: Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Sajtó és Kommunikációs Főosztálya

Hírek archivum