tle logo szakmai partner

lakastamogatasok2016





 

Üdvözöljük honlapunkon!

A lakhatás alapvető emberi szükséglet. Hogy milyen körülmények között lakunk, alapvetően meghatározza az egyén és rajta keresztül az egész társadalom testi-lelki állapotát, életét. Célunk ezzel a honlappal, hogy a hazai problémákra felhívjuk a figyelmet, eloszlassuk a tévhiteket, megoldási javaslatokat mutassunk be. 

Statisztikák, elemzések

  • 13 dec. Ilyen lakástámogatásokat várnak a családok
    Számos változás történt mostanában és várható a közeljövőben a lakástámogatási rendszerben. Kíváncsiak voltunk, hogy olvasóink milyen támogatásokat látnának szívesen, melyeket tudnák leginkább használni családjuk lakhatásának…
  • 11 dec. Sok bedőlt hiteles vár még segítségre
    Az öt évvel ezelőtti 164 ezerről 114 ezerre csökkent mára a késedelmes jelzáloghitel-szerződések száma Magyarországon. 33 ezer család a Nemzeti Eszközkezelőhöz került, 18 ezer családnak…
  • 11 dec. Kitűnőek a V4-ek építőipari kilátásai a következő évekre
    2017-ben rekord méretű volt az európai építési piac értékének növekedése (4,1%), míg 2018-ban az építési piac várhatóan 2,8 százalékos növekedésre számíthat – olvasható a 86.…
  • 10 dec. Még mindig van felfelé a lakáspiacon
    Folytatódik az árnövekedés a lakáspiacon, és az ország különböző területein a tavalyinál valamivel kiegyenlítettebben mutatkozik meg az árnövekedés - derül ki az OTP legfrissebb, a…
  • 06 dec. Így pörgeti az építőipar a GDP-t
    Az ingatlanpiac mint a gazdaság lakmuszpapírja kiválóan megmutatkozik a rekordnak számító 5,2%-os negyedéves GDP-növekedésben - írja a Realista.hu.
  • 06 dec. Egyre kijjebb költöznek a budapestiek
    Budapesten belül tavaly közel 40 ezren költöztek másik kerületbe. Az elköltözők és odaköltözők különbsége alapján a XVIII. kerület volt a legkedveltebb. Legtöbben a belső kerületekből…
  • 20 nov. Fékeződő növekedés, majd átmeneti, de erőteljes visszaesés várható a lakáspiacon
    A legfrissebb Építési Piaci Prognózis szerint a 2020-ban várható jelentősebb visszaesést lassabb, de tartós növekedés követheti a lakásépítési szektorban.
  • 15 nov. Elmaradhat a rekord az építőiparban
    Bár a hazai építőipar szárnyalása a 2017-es rekord évet követően folytatódott az idei év első felében is, a harmadik negyedév jelentősen alacsonyabb Aktivitás-Kezdést hozott, így…
  • 06 nov. Több használatba vett lakás, kevesebb építési engedély
    2018 első három negyedévében 10 218 új lakás épült, 28%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások…
  • 05 nov. Konszolidáció helyett hullámvasút?
    TLE-elemzés - Amennyiben a megszűnő kedvezményes lakásáfa, illetve az egyéb kivezetett támogatások helyett nem fogad el az Országgyűlés ezekkel egyenértékű új ösztönzőket, akkor a lakásépítési…
  • 31 okt. Az ingatlanpiaci fellendülés várhatóan töretlen marad
    A ingatlanpiaci szereplők továbbra is optimisták - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb ingatlanpiaci felméréséből.
  • 19 okt. Kivárnak a lakásfejlesztők
    Budapesten jelenleg 418 lakásberuházás folyik, ami több mint 21 ezer lakás építését jelenti. Ezek többségét azonban már értékesítették, így csak 6669 szabad lakás közül választhatnak…
  • 17 okt. Egészségi állapotunk összefügg az otthont adó épületével
    Az időnk 90 százalékát beltérben töltjük, annak kétharmadát otthonunk fogságában – derült ki a VELUX Cégcsoport kutatásából. Ötből egy magyarnak nehézséget okoz, hogy otthonát felfűtse…
  • 15 okt. Így lakunk a magyar falvakban
    A falun élők világát mutatja be a KSH adatainak elemzésével azÖsszkép. Magyarországon 2809 faluban 2 millió 889 ezer ember él – ez a lakosság közel…
  • 12 okt. Régiós lakásárak: nem Budapest az éllovas
    A lakásárak növekedése folytatódni fog - derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből. Mind a belső, mind a külső tényezők abba az irányba hatnak, hogy a…

Tudta?

Dániában van lakásügyi minisztérium.

Norvégiában van Állami Lakásügyi Bank

Németországban van Közlekedési, Építésügyi és Városfejlesztési Szövetségi Minisztérium

Hollandiában van Infrastruktúrafejlesztési és Környezetvédelmi Minisztérium

Franciaországban van Területi Egyenlőségért és Lakásügyért felelős miniszter

Horvátországban van Építésügyi és Környezetgazdálkodási miniszter

Luxemburgban van lLakásügyi miniszter

Svédországban van Közigazgatási és Lakásügyi Minisztérium

Szlovákiában van Közlekedési, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium

Magyarországon nincsen lakásügyi minisztérium

Magyarországon nincsen lakásügyi, építési hivatal

Ausztriában 700 ezer államilag támogatott bérlakás épült az elmúlt évszázadban

Egyes EU-s országokban a lakásfelújításokra is kedvezményes áfakulcs van.

Magyarországon EU-s szinten az egyik legalacsonyabb a lakosságszámhoz vett lakásépítés

Magyarországon EU-s szinten az egyik legalacsonyabb a lakásszámhoz vett lakásépítés

Magyarországon 2015-ben 7612 db lakás épült

Magyarországon a gazdasági világválság (1933) idején 17 874 db. lakás épült

Magyarországon 2004-ben 43 913 db. lakás épült

100 éves lakás-megújulási ciklus esetén Magyarországon évi 43 ezer db lakást kellene építeni

Évi 10 000 db. lakásépítés Magyarországon azt jelenti, hogy a felépült lakásoknak 400 évig kell fennállniuk

EIB forrásokkal kedvező kamatú (~3%), forintalapú lakáshitel-programot lehetne előkészíteni.

Magyarországon 4,405 millió lakás van.

A nem lakáscélra használt lakások jelentős része iroda, nyaraló, feketén kiadott, üresnek jelentett lakás.

A magyar lakások 56 százaléka családi házas övezetben található.

1945 előtt épült a magyar lakások 16,3%-a

1945-1990 között épült a magyar lakások 65,6%-a

1990 után épült a magyar lakások 16%-a

Magyarországon 290 ezer komfort nélküli és félkomfortos lakás van

Magyarországon a lakott lakások 98 százaléka magánszemélyek tulajdonában van. (KSH, 2016)

2016-ban Magyarországon száz lakott lakásra átlagosan 249 lakó jutott. (KSH, 2016)

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által alkalmazott fogalom szerint a magyar lakosok 41,1%-a él túlzsúfolt lakásban.(2015)

A magyar lakásállomány 21 százaléka vályogból épült.

Magyarországon 320 ezer lakásban közel 1 millió ember a minimális követelményeket sem teljesítő körülmények között lakik.

Az 1960 előtt épült lakások 98 százaléka tégla vagy vályog építésű.

A magyar lakásállomány közel 72,6%-a téglából készült, 4 %-a betonból-panelből, 21 %-a vályogból.

A legtöbb panellakás az ipari nagyvárosainkban épült, arányuk Székesfehérváron 45 %, Miskolcon 42 %.

A lakások 99 százalékában van vezetékes víz. (KSH, 2016)

Távfűtést a magyar lakások 15,5 %-ban használnak.

Egyedi helyiségfűtést a magyar lakások 37,7 %-ban használnak.

A lakásminőség romlásához a csaknem 700 ezer rossz minőségű állami lakás a piaci ár töredékén való privatizációja is hozzájárult

A magyarok 41 százaléka végzett az elmúlt 5 évben energiahatékonysági beruházást: ablakcsere 67%, hőszigetelés 42%, kazáncsere 31%, bojlercsere 20%. (2016)

 A magyarok 24 százaléka tervez a következő 5 évben energiahatékonysági beruházást. (2016)

Magyarországon a rossz levegőért 70 százalékban a lakossági fűtés felelős. Az elmúlt 5 évben az újonnan beszerzett háztartási kazánok 22 százaléka vegyes tüzelésű volt. (2016)

A háztartások 90 százaléka saját tulajdonú lakásban él. (2015)

A háztartások egy főre jutó havi kiadásaiból átlagosan 22,2 százalékot tesz ki a lakásfenntartás és a háztartási energia költsége.

2015-ben a teljes lakosság 9,6 százalékát, mintegy 946 ezer embert érintett az a probléma, hogy anyagi okból nem tudják megfelelően melegen tartani otthonukat.

A háztartások 13%-a – mintegy 500 ezer háztartás – elégedetlen lakáskörülményeivel, nem szívesen lakik az adott lakásban vagy környéken. (2015)
A magánbérlet fenntartása a fővárosban a legdrágább, havonta átlagosan 94 ezer forint. (2015)

2015-re 27,4 évre emelkedett a hazulról elköltözők átlagos életkora.

Budapesten a háztartások 42%-a az elmúlt tíz évben költözött lakásába, a falvakban ezalatt csak a háztartások 22%-a változtatott lakást. (2015)

A költözések nagy többsége településen belül történik. A más településre költözők aránya 27 százalék. (2015)

A legtöbben (21%) családi állapotuk megváltozása miatt költöznek. Egyre nő a munkahely elérhetősége miatt költözők aránya (10%). (2015)

A háztartások 11%-a szeretne három éven belül, további 6%-a valamikor később lakást változtatni. (2015)

A 2,7 millió magyarországi lakóépület 93%-át 1-3 lakásos családi házak adják. (2015)

A 99 ezer magyarországi többlakásos épület 60%-a 4-12 lakásos, és csak mintegy 39 ezer épületben van ennél több lakás. (2015)

A magyar 25-34 éves fiatalok 43%-a még a szüleivel él. (Eurostat, 2016)

Minden harmadik költözni vágyó száz négyzetméter feletti lakásra vágyik, de a válaszolók fele megelégedne az 50-100 négyzetméteressel is. (2016)

Lakásválasztáskor leginkább az ár számít, ezt követi az elhelyezkedés és a lakásméret. Szintén fontos a fenntartási költségek alakulása, ha van, a kert mérete, a helyiségek mérete, valamint a fűtési rendszer. (2018)

A magyarországi lakások fele több mint 70 éves. (2016)

Budapest belvárosában az épületek 90 százaléka a II. világháború előtti. (2016)

Magyarországon a lakosság 26 százaléka él a nedvesedés által érintett lakásokban. (2016)

Magyarországon az EU-s átlag kétszerese a penészes lakások száma. (2016)

Energiatanúsítványt 2012 óta minden lakásról el kell készíteni, ha azt eladja vagy egy évnél hosszabb időre kiadja a tulajdonos.

A lakások kevesebb mint 20 százaléka kapott korszerű minősítést energiatanúsítványában. (2016)

2015-ben a magyar lakosság 13,7%-a lakott bérlakásban, 86,3%-a pedig saját lakásában.

A bérlakásban lakók arányát nézve a 28. helyen állva, az utolsók között vagyunk Európában. (2015)

Tízből 7 személy (69,4%) saját tulajdonú ingatlanban, míg 30,6% bérlakásban lakikt 28 EU-s tagállamban. (2015)

Európában a legtöbben Svájcban (55,5%), Németországban (48,1%) és Ausztriában (44,3%) laknak bérlakásban. (2015)

Európában a legkevesebben Romániában (3,6%), Macedóniában (9,4%) és Horvátországban (9,6%) laknak bérlakásban. (2015)

1990 és 2016 között 66-ról 72 százalékra nőtt Magyarországon a városi lakosság aránya a népességen belül. (Világbank, 2017)

A 15-74 éves lakosság közül nagyon sokan, több mint 1,5 ezer fő szeretne minél hamarabb elköltözni jelenlegi lakhelyéről. (KSH, 2017)

A 15-74 éves lakosság közül nagyon sokan, több mint 1,5 ezer fő szeretne minél hamarabb elköltözni jelenlegi lakhelyéről. (KSH, 2017)

A fővárosi lakásépítések 60 százaléka csúszik

A jelenleg építés alatt álló budapesti lakások 60 százaléka esetén csúszik a fejlesztés az eredeti tervekhez képest – olvasható az MNB friss Lakáspiaci Jelentésében.

A jelentés megállapítja, hogy összességében a hazai lakáspiacon minden tényező az erős kereslet fennmaradása irányába mutat, míg a lakásépítések egészséges felfutását számos tényező nehezíti. A lakásárak emelkedése országosan még nem túlzott, de a budapesti piacot szorosan figyelemmel kell kísérni, hogy a lakásárak fundamentumokat meghaladó emelkedése ne párosuljon túlzott kockázatvállalással a hitelezésben.

Nem enyhül a kapacitáshiány

A 2018 elején is érzékelt építőipari kapacitáshiány nem enyhült az elmúlt időszakban, a lakásfejlesztéseknek továbbra is versenyezniük kell a munkaerőért az állami beruházásokkal és az üzleti célú ingatlan-fejlesztésekkel. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a szűkös építési kapacitáskínálat mellett a kedvezményes újlakás-áfa 2019 végéig tartó hatálya a kapacitások iránti keresletben nagymértékű koncentrációt okoz: minden fejlesztő még e határidő előtt szeretne minél több lakást átadni – olvasható a jelentésben.

E folyamatok mellett a Budapesten fejlesztés alatt álló lakásoknak mintegy 38 százaléka nem csúszik időben az eredeti tervekhez képest, 32 százaléka esetén félévnél kisebb, 29 százaléka esetén pedig fél évnél nagyobb a csúszás mértéke. A 2018. harmadik negyedéves adatok alapján az eredeti tervekhez képest késésben levő budapesti lakásprojektek csúszásának átlagos ideje 2,9 negyedév volt. Mindezek eredményeképpen az új projektek esetén már hosszabb fejlesztési idővel számolnak a beruházók.

2018 11 Beruházások csúszása

Forrás: MNB Lakáspiaci Jelentés, 2018 november

Gyenge a hazai lakásállomány megújulása

A hazai lakáspiac kínálati oldala továbbra sem tud lépést tartani az erős kereslettel, amit jól mutat, hogy a fejlesztés alatt álló fővárosi új lakások előértékesítettsége folyamatosan növekszik, és 2018 harmadik negyedévében 68 százalékot tett ki.

2018 11 Bp célokMNB Lakáspiaci Jelentés 2018. november

Másrészt a piaci szereplők az új lakások iránti gyakorlatilag kifogyhatatlan keresletről számoltak be, és megjelent az előrehozott kereslet is a piacon. 2018 első féléve során országosan 6517 új lakás került átadásra, ami 30 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának értékét, a kiadott építési engedélyek száma azonban ugyanezen idő alatt már 9 százalékkal visszaesett.

2018 11 szándékokMNB Lakáspiaci Jelentés 2018. november

A hazai lakásállomány éves megújulási rátája mindezzel 0,36 százalékot tett ki a második negyedév végén. Az egyes régiók között nagy heterogenitás tapasztalható, Közép-Magyarországon 0,9, míg Észak-Magyarországon csupán 0,1 százalék az utóbbi érték, de összességében a régiós országokhoz képest alacsony a megújulás. Ennek okai legfőképpen az építőipar szűkös munkaerő- és alapanyag-kapacitásai és a szektor relatíve alacsony termelékenysége lehetnek, míg egyes megkérdezett szakértők szerint a hatékony technológiák használatának hiánya is szerepet játszhat benne.

2018 11 ép foglalkoztatottakMNB Lakáspiaci Jelentés 2018. november

Budapesten 2019-ben tetőzhetnek az újlakás-átadások, 2018-ban 7,4 ezer, 2019-ben 15,7 ezer új lakás átadását várjuk. 2020-tól azonban visszaeshet a kínálat a megszűnő kedvezményes áfakulcs miatt, amit a piaci szereplők egyöntetű véleménye is megerősít. Erre az évre mindösszesen háromezer lakás átadása várható. A szűkös kapacitások miatt a projektek 60 százaléka már most időbeli csúszásban van, a 2019-re tervezett nagy számú átadásokból így több is 2020-ra tolódhat.

2018 11 gátló tényezőkMNB Lakáspiaci Jelentés 2018. november

A kereslet nő, a hitelek száguldanak

A hazai lakáspiacon minden tényező a kereslet élénkülése irányába mutat. A háztartási szektor vagyoni helyzetének javulása, valamint az élénk bérkiáramlás a szektor megtakarításait is nagymértékben emelte, ami a hosszú távú jövedelmi kilátások mellett pozitív képet fest a várható lakáspiaci keresletről. 2018-ban nemcsak a lakásvásárlási kedv, de a korszerűsítési szándék is újult erőre kapott a háztartások körében.

A hitelintézetek lakáscélú hitelkibocsátása 2018 első felében közel 40 százalékkal bővült éves alapon, de a fogyasztási hiteleken belül is egyre meghatározóbb a lakáscél. A kamatfelárak jelentősen csökkentek a vizsgált időszakban, amelynek hatására a kamatfixált hitelek átlagos felára elérte a változó kamatozású hitelekét. Bár az újonnan kibocsátott hitelek volumene a 2008. évi érték 80 százalékát teszi ki, van tér a lakáshitelezés további bővülésére.

További áremelkedés is várható

A lakáspiac élénkülése a lakásárak dinamikus emelkedése mellett az adásvételek számának növekedésében is megmutatkozott. A hazai lakásárak országos átlagban nominálisan 16,2 százalékkal emelkedtek éves alapon a második negyedév végén az aggregált MNB lakásárindex értékei szerint. A lakásárak ugyanezen idő alatt reálértelemben 12,7 százalékkal drágultak, míg 2018 egészére előrejelzésünk alapján 11,5 százalékos növekedés várható.

2018 11 lakásárakMNB Lakáspiaci Jelentés 2018. november 2018 11 költségekMNB Lakáspiaci Jelentés 2018. november

A lakásárak a folyamatos emelkedés ellenére országos átlagban még a makrogazdasági fundamentumok által indokolt szint alatt tartózkodnak, Budapesten azonban jelentősen megemelkedett a túlértékeltség kockázata, így még fontosabbá vált a fővárosi piaci folyamatok körültekintő figyelemmel kísérése. Enyhíti a kockázatokat, hogy egyelőre nem látszik, hogy a hitelintézetek a fővárosban a magasabb kockázatvállalás melletti finanszírozás irányába mozdulnának el.

2018 11 lakásárak régiókMNB Lakáspiaci Jelentés 2018. november

A hazai lakáspiac erős heterogenitást mutat területi alapon, az egyes településtípusok közötti különbségek 2018 első félévében tovább nőttek. 2018 második negyedévére a 2017. év végi 15,6 százalékhoz képest 20,2 százalékra gyorsult a budapesti lakásárak éves nominális növekedési üteme. A vidéki városokban ugyanezen időszakban a 2017. végi 13,3 százalékról 16,3 százalékra nőtt, a községekben pedig 16,9 százalékról 11,8 százalékra csökkent az éves lakásár-dinamika. Mindezen folyamatok tükrében még inkább elnyílt a vidéki kisebb települések és a főváros közti árolló. A községekben tapasztalt átlagos négyzetméterárak már csak 22 százalékát teszik ki a főváros átlagának, a vidéki városokban tapasztalt árszint pedig 37 százalékát, amíg ezen értékek 2012-ben – amikor a legkisebb árkülönbségek voltak tapasztalhatók – rendre 47 és 62 százalékot mutattak.

2018 11 lakásárak településekMNB Lakáspiaci Jelentés 2018. november

Előzetes számítások szerint Budapesten 2018 harmadik negyedévében ismét gyorsult a lakásárak éves dinamikája, és 23,9 százalékot tett ki, míg országos átlagban ugyanekkor 16 százalékos növekedés volt mérhető.

Forrás: MNB Lakáspiaci Jelentés, ingatlanhirek.hu

Ha tetszett a tartalom, kérjük, ossza meg másokkal is!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE)

E-mail cím: tarsasag@lakasepitesert.hu
Székhely: 1119 Budapest, Bártfai utca 34.