Jövőre is megmaradhat a kamattámogatott otthonteremtő lakáshitel

2014.12.03. Írta:

A közeljövőben várhatóan módosítja a kormány az otthonteremtési kamattámogatásról szóló, 2011 végén megjelent kormányrendeletet, így továbbra is lehet majd használt lakás vásárlásához támogatott hitelt igényelni – értesült a vg.hu.

A jelenleg hatályos rendelet szerint az új, vagy használt lakást vásárló lakossági ügyfelek 2014. december 31-ig nyújthatják be a hitelintézetekhez a kölcsönre vonatkozó igénylésüket, és fél éven belül meg kell történnie a folyósításnak is, különben elvész az állami támogatás. A kormányzati tervek szerint a 2014 végére vonatkozó határidőt ugyanakkor kivennék a jogszabályból.

Az otthonteremtési kamattámogatásra vonatkozó kormányrendelet szerint a maximálisan igényelhető támogatott hitelösszeg használt lakás vásárlására 10 millió forint, a megvásárolható lakóingatlan értéke pedig nem haladhatja meg a 20 millió forintot. Ami a támogatás feltételeit illeti: a használt lakásra felvehető kölcsön kamatainak megfizetéséhez az állam a hitel futamidejének első öt évében nyújt kamattámogatást.

A hírek szerint a korábbi kamattámogatási rendszerhez képest részletesebb feltételekhez szabják az igénybevételt, ugyanis lakóhely szerint is más mértékű összeg járhat majd. Az új lakásoknál 10 évre nőhet a támogatás tartama a jelenlegi öt évről, igaz, az második öt évben fokozatosan csökken a mértéke.

Jó hír viszont, hogy a már felvett hitelekre is vonatkozik az öt évvel meghosszabbított támogatási időtartam. Nem tudni még, hogy csökkentik-e a jelenlegi hat százalékos kamatkorlátot, mivel ennél jóval kedvezőbb piaci kamatozású hiteleket is találhatunk, s ez jelentősen csökkenti a hitelfelvétel vonzerejét.

Forrás: Pénzcentrum, vg.hu

Hírek archivum