Magánlakások felújításához is lesz uniós támogatás

2015.04.15. Írta:

A várható uniós pályázatok új eleme lesz, hogy a magánlakások felújításához is lehet majd támogatást kapni az európai uniós forrásokból – emelte ki az idei Construma építőipari szakkiállítást megnyitó beszédében Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.

Közölte, hogy a kormány a következő években 700 ezer lakás felújítását tervezi, ez a munka nagyjából 40 ezer új munkahelyet teremtene az építőiparban. Így az új lakások építése, a középületek építése-felújítása mellett már a támogatott magánlakás-felújítások is hozzájárulhatnak az ágazat további bővüléséhez.

Az államtitkár hozzátette: a legfrissebb, szerdán megjelent adatok szerint az építőipar teljesítménye 5,1 százalékkal nőtt idén februárban. Az egy évvel ezelőttihez képest, az ágazat bővülése 18 ezer új munkahelyet hozott létre. A kormány célja, hogy elősegítse az építőipar további bővülését és új munkahelyek létrejöttét - mondta és reményét fejezte ki, hogy a kiállítás hozzájárul a magyar építőipar versenyképességének erősítéséhez.

A megnyitót követően átadták a Construma-díjakat, amit a Bramac Kft., az Ívcsarnok Építő és Kereskedelmi Kft., a Magyar Kéménygyártó Kft., a Mapei Kft., és a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. képviselője vehetett át. A kiállítás részletes programja a www.construma.hu oldalon olvasható.

A régió legnagyobb, összesen hat kiállításból álló otthonteremtési és építőipari rendezvénye szerdától vasárnapig több mint 18 ezer négyzetméteren várja a látogatókat.

Forrás: NGM, MTI

Hírek archivum