A legdrágább albérletek is elkelnek

2017.06.12. Írta:

Az olcsóbbak mellett kapósak a drága, luxus albérletek is: átlagosan havi 400 ezer forint bérleti díjat kérnek ezekért a fővárosban, de ennek a duplája is előfordul.

Több mint négyezer forintos négyzetméteráron adják ki a fővárosi ingatlanok 10 százalékát, mégis, ezek a lakások is 1-3 hónapon belül bérőre találnak, még ha átlagosan havi 400 ezer forintot is kell fizetni értük – ismertette az Index az Otthontérkép.hu felmérését.

Az elmúlt években akkora növekedésbe kezdett a kiadó lakások piaca, hogy átlagos, nettó 200 ezer forintos fizetésből szinte már lehetetlen lakást bérelni, mivel a rezsivel együtt így már nemigen marad pénz a bérlő zsebében.

A luxuslakásokat általában havi 260 ezer-600 ezer forintos bérleti díjért kínálják, de 800 ezer forintos havi ár is előfordul. A kiemelt árú lakások jellemző mérete 80-130 négyzetméter.

Az Otthontérkép elemzése szerint a luxuskategóriában nagyjából stabilizálódtak a bérleti díjak. A nagy tetőteraszos, illetve penthouse lakások bérleti díjai az átlagot meghaladó mértékben emelkedtek 2016 közepéig, azóta évi 5-10 százalékos drágulást mértek, és ez várható a következő egy-két évre is. A kereslet élénk, így nem valószínű, hogy csökkeni fognak az árak ebben a piaci szegmensben.

Az új, lakóparki lakások között a kisebb és közepes árú lakások kapósabbak, az elemzők valószínűsítik, hogy ezek száma csökkenni fog a belső kerületekben felújítással és átalakítással létrehozott luxuslakásokétól. Az utóbbi módszer egyre jobb üzlet a befektetőknek.

A legtöbb csúcskategóriás kiadó lakás az V. és a VI. kerületben található (arányuk az összes kiadó lakásokon belül 45 százalék), ezeknek a díja az 5000 forintos négyzetméterárat is meghaladja. Ezt követi a II. és az I. kerület, ahová szintén szívesen költöznek a gazdag lakók. A IX. kerületben ugyan csak alig pár százalékot tesz ki a luxuslakások aránya, de az áruk alulról súrolja az 5000 forintot négyzetméterenként, aminek a magyarázata a sok új építésű projektben keresendő.

Forrás: hvg.hu, Index / Otthontérkép

Hírek archivum