Lechner Tudásközpont

A foglalkoztatottak harmada ingázó

2017.08.01. Írta:

Csaknem másfél millió magyar dolgozott a lakóhelyétől eltérő településen a legfrissebb népszámlálási adatok szerint. Budapest, Érd és Dunakeszi bocsátotta ki a legtöbb ingázót, s a legnépszerűbb célpont szintén Budapest volt, ahová 2.087 településről jártunk dolgozni.

 

A hazai foglalkoztatottak 34%-a, 1.340.831 fő volt ingázó 2011-ben. Ebbe a körbe tartoznak a más belföldi településre vagy külföldre ingázók és azok is, akik változó településeken végezték munkájukat.

A legtöbben (78.681 fő) Budapestről indultak reggelente másik településre, fővárosunkat Érd és Dunakeszi követte 17.321, illetve 12.226 elingázóval. Az ország ingázóinak közel 17%-át fogadó főváros után a 174 járásközpontunk közül Székesfehérvárra jártak a legtöbben dolgozni, összesen 30.829 fő. Fejér megye székhelyét Győr követi 30.281 odaingázóval, majd Miskolc következik, amely 25. 704 más településről érkezőnek biztosított munkahelyet.

Lechner Tudásközpont cikkében az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerben (TeIR) elérhető, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2011-es népszámlálási eredményeire alapozva az ország összes, 1.340.831 ingázójának adatait vették górcső alá. Ezen belül pedig annak a 837.186 főnek a munkába járási jellemzőit is vizsgálták, akik akkori lakóhelyükről valamely jelenlegi járásközpontba ingáztak. Utóbbi halmaz lakóhely-munkahely kapcsolatai összesen 29.427 db útviszonyt eredményeztek, s az átlagos távolság 91 km hosszú és 74 perc időtartamú volt két település között.

További részletek és interaktív térkép: Lechner Tudásközpont

Megjelent: 1731 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. augusztus 03., csütörtök 12:26