A felújítások többsége nem csökkenti a rezsit

2015.04.24. Írta:

A magyar lakástulajdonosok 70 százaléka végzett valamilyen felújítást a lakásában az elmúlt 10 évben, minden második megkérdezett pedig 5 éven belül tervezi a felújítást – közölte az általa megrendelt felmérés eredményét a CIB Bank.

Arra a kérdésre, hogy milyen felújítást végeztek, illetve végeznének a közeljövőben, a válaszadók 43 százaléka említette a nyílászárók cseréjét és csak 27 százalékuk a falak külső hőszigetelését. Ezzel szemben a leggyakoribb felújítás a festés-mázolás, 88 százalékos részaránnyal. A konyha, fürdőszoba, illetve a szobák felújítása 80 százalékos arányt képviselt.

Ismert adat, hogy a magyar lakóingatlanok 70 százaléka felújításra, elsősorban az energiafelhasználást csökkentő korszerűsítésre szorulna. A mostani felmérés szerint éppen ebből van kevesebb. Egyrészt érthető, hiszen ez nagyobb beruházást igényel. Ugyanakkor a valódi rezsicsökkentéshez éppen erre volna szükség. Jó tervezéssel és a már elérhető kedvező hitelekkel az is megvalósítható, hogy a rezsin megspórolt összegből kifizethető legyen a törlesztőrészlet.

A friss online felmérést 500 fős mintán készítette a Gfk a CIB Bank megbízásából.

A felújítás a megkérdezettek 72 százalékánál nem érte el az egy hónapot és 87 százalékuk a felújítás során is a lakásban maradt. Ezek a tények arra utalnak, hogy egyszerűbb felújítást végez a többség. Ezt erősíti meg az a tény is, hogy tízből csak hat tulajdonos hív szakembert a munkához.

A megkérdezettek 11 százaléka igényelt hitelt a felújításhoz, a nagyobb hányad a megtakarítását használta fel erre. A hitelt felvevők szabad felhasználású jelzáloghitelt, illetve személyi kölcsönt igényeltek – áll a közleményben.

Forrás: hvg.hu

Megjelent: 2162 alkalommal Utoljára frissítve: 2015. április 24., péntek 10:26

Blog archivum