Eurostat

A magyarok csaknem ötöde él zsúfolt lakásban

2021.09.09. Írta:

A magyarok 19 százaléka él túlzsúfolt lakásban az Eurostat adatai szerint. A mutató jelentősen javult az elmúlt években, de még mindig több mint 1,85 embert érint a probléma.

Az Eurostat statisztikája szervezet azokat a háztartásokat tekinti túlzsúfoltnak, amelyekben nincs legalább egy szoba a háztartás számára, nincs külön szoba egy pár, illetve minden egyes 18 évesnél idősebb felnőtt számára, nincs külön szoba két 12-17 éves gyereknek, illetve  egy külön szoba két 12 év alatti gyereknek.

A legfrissebb, 2020-as statisztikák szerint az Európai Unióban Romániában található a legtöbb túlzsúfolt háztartás. Keleti szomszédunknál csaknem a háztartások fele, egészen pontosan 45,1 százaléka él ilyen körülmények között. Két ország van még, ahol a zsúfolt háztartások aránya meghaladja a 30 százalékot: Bulgária (39,5%) és Horvátország (36,2%). (Egyelőre csak 15 uniós országból mutat adatot a lista.)

Magyarországon a háztartások csaknem negyede él úgy, hogy nem jut a családtagoknak megfelelő szobaszám. 2017-ben 40,5%, 2018-ban 20,1%, 2019-ben 20,3% volt. Ez javult tavalyra 19%-ra.

Magyarországot Svédország követi (15,6%), majd további három ország 10 százalék feletti számmal: Ausztria (14,1%), Észtország (12,7%) és Szlovénia (10,9%).

Cipruson a háztartások mindössze 2,5 százaléka szorul ilyen életkörülmények közé, de Hollandiában is mindössze a lakosság 4,8 százaléka. De 10 százaléka alatti az arány Finnországban (7,6%), Spanyolországban (7,6%)és Dániában (9,5%) is.

Az uniós átlag az 2019-es adatok szerint 17,1 százalék volt. 

Forrás: Eurostat

Megjelent: 1283 alkalommal Utoljára frissítve: 2021. szeptember 09., csütörtök 09:07

Blog archivum