Átadták a Habitat Hon-vágy 2020 fotópályázatának díjait

2020.10.06. Írta:

Október első hétfőjén, a lakhatási világnapon tartotta a Habitat for Humanity Magyarország Hon-vágy 2020 fotópályázatának díjátadóját. Az idén harmadik alkalommal meghirdetett pályázatra ezúttal olyan fotókat és fotósorozatokat vártak, amelyek az otthonmaradás új kihívásaira, valamint azokra az élethelyzetekre fókuszálnak, amelyek a biztos otthont vagy annak hiányát jelenítik meg.

A Habitat for Humanity Magyarország ebben az évben „Az otthon a védekezés frontvonalában” jeligére várta képeket a harmadik alkalommal meghirdetett Hon-vágy fotópályázatán. A Habitat Éves lakhatási jelentésének bemutatójával egybekötött online díjátadón a szervezet munkatársai elmondták: a pályázat tematikájával szerettek volna rámutatni, hogy a koronavírus-járvány miatt most igazán láthatóvá vált, mekkora a jelentősége is van a biztos és méltó otthonnak. „Most különösen nem szabad megfeledkeznünk azokról, akik lakhatási problémákkal küzdenek, mivel az ő bizonytalanságukat csak növelte ez az új, kiszámíthatatlan helyzet.” – hangsúlyozta Dobos Balázs és Kiss Eszter, a pályázat szervezői.

A zsűri – Sebestyén László fotóművész és a Phoo.hu kortárs fotográfiai magazin alapító főszerkesztője, valamint Farkas Boglárka kommunikációs szakember – a Habitat csapata által közösen előválogatott képekből négy pályaművet díjazott. Az első három helyezettnek járó műszaki-elektronikai vásárlási utalványok mellett a PHOO Magazin szakmai különdíjat adták át.

A pályázat fődíját Agyagási Sándor Karanténnapló című, ötrészes fotósorozata nyerte el. A második helyezést Peresztegi Hanna Digitális tanulás című fotójának ítélték. A harmadik díjat pedig Roppantó Krisztián kapta Karantén vége című fotójával. A szakmai különdíjat a zsűri Nagy Zsófiának ajánlotta fel ötrészes fotósorozatáért.

A díjazott képek elérhetőek a Habitat Facebook oldalán. A nyertes fotókat, valamint további négy pályázó, Balogh Eszter, Jámbor-Mihályi Mónika, Salétros Mária és Szentes Kitti műveit élőben 2020. október 20-tól a Flow Specialty kávézóban lehet majd megtekinteni.

A díjazott alkotások leírásai:

1. helyezett: Agyagási Sándor - Karanténnapló: „A 2020 márciusában bevezetett kijárási korlátozás ideje alatt kezdtem el családomat fényképezni, egy olyan új és különleges helyzetben, amikor a külvilággal való kapcsolattartás jelentősen korlátozott volt, a személyes szféra hiánya pedig folyamatos kihívást jelentett mindannyiunk számára.”

 

HfH_Hon-vagy_1.dij_Agyagasi-Sandor_Karantennaplo_3

2.  helyezett: Peresztegi Hanna - Digitális tanulás: „A fotón látható egyenesek (például a könyvespolc és a ruhaszárító), mind meg vannak döntve, ezzel fokozva a káoszt. Ellenben a kisfiú arca tökéletesen egyenesben van, ezzel kifejezve, hogy ő nem érzékeli a körülötte lévő fejetlenséget. Teljesen természetes számára otthon, rózsaszín pizsamában, az online óra közben jégkrémet enni, miközben a szobában háttérzajnak állandóan a koronavírus-hírek szólnak.”

 

HfH_Hon-vagy_2.dij_PeresztegiHanna_Digitalis_tanulas

3.  helyezett: Roppantó Krisztián - Karantén vége: „Sokáig gondolkodtam azon, hogy miként tudnám átadni kép formájában azokat az érzelmeket, amiket szinte minden ember átérzett az első hullám végéig. A napok számlálása és az idő múlása adta az ihletet, amit megörökítettem egy önarckép formájában.”

 

HfH_Hon-vagy_3.dij_RoppantoKrisztian_Karanten_vege

Különdíj: Nagy Zsófia: „A karantén, a bezártság mindenki számára váratlan fordulat volt. Egy olyan élethelyzetbe kényszerültünk, amilyenbe eddig még soha. Ezt az időszakot végigkísérte a remény, és egyben a reménytelenség, a bizonytalanság, kilátástalanság. Fotóimmal a karantén időszaka alatt megélt érzelmeket szerettem volna bemutatni.”

 

HfH_Hon-vagy_Kulondij_NagyZsofia_Zavar

Forrás: Habitat for Humanity Magyarország

Megjelent: 498 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. október 06., kedd 10:44

Blog archivum