Nyírbátor Önkormányzata

Átadták az első új önkormányzati bérházat Nyírbátorban

2021.01.06. Írta:

Elkészült és átadták decemberben azt a 71 bérlakást Nyírbátorban, amelyet az önkormányzat építtetett részben saját forrásból, és amelyről már több ízben hírt adtunk a tervezés kezdetétől.

A bérlők többsége decemberben megkapta a lakása kulcsát, így elkezdhetnek költözni. A beköltözők döntő többsége vagy fiatal egyedülálló, aki most szeretné elkezdni az önálló életet, vagy fiatal pár, akik együtt indulnak meg ezen az úton. A költözők között sokan a nyírbátori Ipari Parkban lévő gyárakban dolgoznak, vannak akik helyiek, de vannak akik napi szinten ingáztak a lakóhelyük és Nyírbátor között.

Forrás: Nyírbátor Város Önkormányzata

Mintegy 60-an költöznek most be, de 120-an adták be a majdnem másfél év alatt az előzetes igényüket, páran a kialakított feltételrendszernek nem feleltek meg, sokkal többen azonban visszavonták kérelmüket, mert időközben megoldódott lakhatási problémájuk.

Az idei év nehézségei mellett, ez a kihasználtság jónak mondható, de az önkormányzatnál bíznak be, hogy tavasszal már teljes létszámmal fog a bérlakás működni. A bérleti szerződések pedig január 1-től érvényesek. 

A Szénaréti tó közelsége csodás látványt nyújt az ott lakók számára, de az Ipari Park is közel van, ami további előny, azoknak, akik ott dolgoznak valamelyik gyárban. Az épület éppen elkezdték a Nyírbátor és Nyírgyulaj közötti kerékpárút építését is, , így a terep akkor lesz végleges, ha a kerékpárút is megépül. Az Ipari Park felé pedig egy új út kerül kialakításra, mely az ottlakóknak is könnyebbséget jelent majd eljutni a munkahelyükre.

A lakbér mértéke 1.000 Ft/m2, ami igen kedvező a jelenlegi viszonyok között. Emellett a lakóknak természetesen fizetniük kell a lépcsőházi közös költségeket (világítás, fűtés, takarítás).

Forrás: Nyírbátor Város Önkormányzata

Cikkeink a témában:

Nyírbátor hisz a bérlakásokban, és fel is építi őket - Helyszíni riport és interjú Máté Antal polgármesterrel

Épülnek a bérlakások Nyírbátorban

Bérlakásprogramok vállalati és önkormányzati összefogással

Halaszthatatlan a kiszámítható bérlakásrendszer megteremtése

Többszázlakásos fejlesztést tervez Nyírbátor

Megjelent: 2084 alkalommal Utoljára frissítve: szerda, 06 január 2021 08:38

Blog archivum