Párdi Zsófia
Csökkenő lakásépítési kedv, maradó területi egyensúlytalanság
A közép-magyarországi régióban épült messze a legtöbb lakás 2024 I. félévében, de összességében jelentősen csökkent az átadott lakások száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Országos átlagban tízezer lakosonként mindössze 6,3 darab lakás épült. Nem sok jót ígér a kilencezernél is kevesebb kiadott új építési engedély, amelyeknek az országon belüli megoszlása is kiderül a KSH Fókuszban a vármegyék című kiadványából.
Óriási potenciál van a korszerűsítésben – ki kellene használni
TLE-interjú - Magyarországon mintegy 1,5 millió családi ház energetikai korszerűsítésére lenne szükség. Ez hatalmas feladat, de egyúttal óriási potenciált is jelent a tulajdonosok, az építőipar, a nemzetgazdaság számára. A most elérhető otthonfelújítási támogatás kapcsán ezekről a lehetőségekről is beszélgettünk Gulyás Istvánnal, a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesületének (MCSTE) elnökével, aki maga is családi házak felújításával foglalkozó energiahatékonysági szakértő, építészmérnök.
Megadóztatnák az üres lakásokat Horvátországban
A jövő év elejétől Horvátországban várhatóan megadóztatják az üresen álló lakásokat. Így próbálják ezeket a lakásokat a hosszú távú bérlakáspiacra terelni, amivel csökkenteni remélik a lakhatási válságot.
Optimisták a jövőt illetően az újlakásfejlesztők
Mi várható a hazai lakáspiacon 2024-ben és a következő években? Mekkora lesz a kereslet és lesz-e hozzá kínálat? Milyen árak várhatók? Ezeket a kérdéseket boncolgatták a résztvevők a Portfolio Property Investment Forumának lakáspiaci kerekasztalbeszélgetésén.
Berobbanhatnak-e jövőre a lakásépítések?
TLE-interjú – Nem úgy alakult az újlakásépítés az idén, ahogy remélni lehetett. Indultak ugyan projektek, de meglehetősen szerény a felhozatal. Az év utolsó negyedévére fordulva arra kértük Kiss Gábort, a Metrodom Kft. ügyvezetőjét, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület alelnökét, világítsa meg, miért nem robbant be a lakásépítés az idei évben, és mi hozhat javulást 2025-ben.
Szigorították a födémszigetelési program feltételeit
Szigorították a födémszigetelési program feltételeit, így talán már nem lesz ingyenesen elérhető, de várhatóan jobb minőségben valósulnak majd meg a várhatóan még mindig kedvező áron elvégeztethető korszerűsítések.
Fókuszban a hazai épületfelújítások felpörgetése
TLE-interjú - Az épületek energetikai felújítása lesz a középpontban azon a nemzetközi konferencián, amelyet a Renovate Europe Campaign és a Magyar Eenrgiahatékonysági Intézet szervezésében rendeznek Budapesten október 9-én, az Európai Felújítások Napján. Az uniós szintű témák mellett a résztvevők a magyar épületállomány sürgető korszerűsítésével kapcsolatos szakmai és finanszírozási kérdéseit is megvitatják.
Nagykovácsi családi ház és egyetemi épület az Év háza 2024 fődíjasai
Nagykovácsi családi ház, a BGE Központi Könyvtár és Hallgatói Központ, valamint a balatonfüredi Ófaluban épült társasház - ezek az Év háza pályázat idei nyertes épületei. A szakmai zsűri szerint az Év háza díjat elnyerő épületektől elvárt magas építészeti minőség mellett a környezetükre gyakorolt jobbító hatás.
A lakáshitel-kamatok csökkentését kéri a bankoktól a kormány
A nemzetgazdasági miniszter a Bankszövetség képviselőivel tartott megbeszélésen arra kérte a bankokat, hogy "önkéntes" alapon szorítsák a lakáscélú hitelek THM-szintjét 5 százalék alá.
Az építkezések negyedében kárt szenved a megrendelő
Alig javul az építőipari szakemberek iránti bizalom a Mapei Kft. friss kutatása szerint. Csaknem minden negyedik építtető kárt szenved, amelynek összege átlagosan még mindig több mint 800 ezer forint.
Blog archivum
- 2024 október (1)
- 2024 szeptember (14)
- 2024 augusztus (5)
- 2024 július (13)
- 2024 június (6)
- 2024 május (12)
- 2024 április (8)
- 2024 március (9)
- 2024 február (11)
- 2024 január (9)
- 2023 december (5)
- 2023 november (12)
- 2023 október (10)
- 2023 szeptember (12)
- 2023 augusztus (7)
- 2023 július (16)
- 2023 június (8)
- 2023 május (12)
- 2023 április (8)
- 2023 március (11)
- 2023 február (9)
- 2023 január (9)
- 2022 december (5)
- 2022 november (13)
- 2022 október (14)
- 2022 szeptember (9)
- 2022 augusztus (7)
- 2022 július (6)
- 2022 június (7)
- 2022 május (7)
- 2022 április (11)
- 2022 március (9)
- 2022 február (5)
- 2022 január (7)
- 2021 december (4)
- 2021 november (10)
- 2021 október (8)
- 2021 szeptember (12)
- 2021 augusztus (7)
- 2021 július (10)
- 2021 június (11)
- 2021 május (7)
- 2021 április (7)
- 2021 március (5)
- 2021 február (12)
- 2021 január (4)
- 2020 december (3)
- 2020 november (8)
- 2020 október (12)
- 2020 szeptember (13)
- 2020 augusztus (4)
- 2020 július (6)
- 2020 június (8)
- 2020 május (7)
- 2020 április (11)
- 2020 március (8)
- 2020 február (8)
- 2020 január (4)
- 2019 december (10)
- 2019 november (9)
- 2019 október (16)
- 2019 szeptember (7)
- 2019 augusztus (8)
- 2019 július (10)
- 2019 június (13)
- 2019 május (14)
- 2019 április (7)
- 2019 március (13)
- 2019 február (10)
- 2019 január (12)
- 2018 december (7)
- 2018 november (13)
- 2018 október (15)
- 2018 szeptember (15)
- 2018 augusztus (11)
- 2018 július (8)
- 2018 június (6)
- 2018 május (14)
- 2018 április (13)
- 2018 március (14)
- 2018 február (13)
- 2018 január (15)
- 2017 december (8)
- 2017 november (15)
- 2017 október (11)
- 2017 szeptember (9)
- 2017 augusztus (8)
- 2017 július (9)
- 2017 június (9)
- 2017 május (10)
- 2017 április (12)
- 2017 március (10)
- 2017 február (8)
- 2017 január (11)
- 2016 december (11)
- 2016 november (14)
- 2016 október (8)
- 2016 szeptember (6)
- 2016 augusztus (8)
- 2016 július (6)
- 2016 június (9)
- 2016 május (4)
- 2016 április (5)
- 2016 március (8)
- 2016 február (4)
- 2016 január (5)
- 2015 december (8)
- 2015 november (10)
- 2015 október (7)
- 2015 szeptember (7)
- 2015 augusztus (4)
- 2015 július (4)
- 2015 június (7)
- 2015 május (6)
- 2015 április (6)
- 2015 március (10)
- 2015 február (9)
- 2015 január (4)
- 2014 december (8)
- 2014 november (5)
- 2014 október (9)
- 2014 szeptember (8)
- 2014 augusztus (8)
- 2014 július (10)
- 2014 június (12)
- 2014 május (12)
- 2014 április (8)
- 2014 március (7)
- 2014 február (9)
- 2014 január (3)
- 2013 december (9)