Jobb tanulókörnyezet, USA Forrás: Architekt

Az építészek szociális érzékenységét is díjazták

2016.12.20. Írta:

A tervezők szociális érzékenységét és valós társadalmi felelősségvállalását tette próbára a FAKRO 10 000 € összdíjazású pályázata. Spanyol, olasz és thai építészek kerültek dobogóra.

A versenykiírás egy meglévő, használaton kívüli épület felújítását és rekonstrukcióját foglalta magába, aminek a jelenleg elérhető legmagasabb technológiai színvonalon kellett megvalósíthatónak lennie. A felújított épülettől energiahatékonyságot várt a kiíró, valamint azt, hogy a kitűzött új funkciót megfelelően tudja ellátni. A koncepciónak az építészet szélesebb kontextusában szociális, kulturális és gazdasági kérdésekre is választ kellett adnia.

A háromtagú zsűri olyan javaslatokkal találta szemben magát, amelyek elhanyagolt, helyi és országos vitát ösztönző épületek felújításával foglalkoztak. Ezek között irodaépületek, iskolák, gyárak, városközpontok, katonai létesítmények, világítótornyok és templomok is voltak.

Első helyezett – 5000 €
Lőszergyár átalakítás Sevilla, Spanyolország
Építész: Antonio Torres Sanz
Az átalakításra a tervező egy Sevillában található lőszergyár 1929-ben épült pavilonjait választotta. Torres Sanz a pályázatában a 26 éve használaton kívüli épületegyüttes megújult építészeti kontextusát az egyre emelkedő számú egyszülős családokra, a bevándorlókra, a messziről ingázó munkásokra és az elszegényedőkre fókuszálva alakította ki. Az épület megőrzésére a városi centrumok dzsentrifikációjának emelkedése és a meglévő épületek fokozatos eltűnése miatt vállalkozott. Alternatívát kínált a használaton kívüli épület rehabilitációjára, élő, szociálisan érzékeny, ideiglenes terek létrehozásával, megőrizve azok integritását és eredeti értékeit. A FAKRO-termékek, amelyeket gondosan integráltak az épületbe, tényleges hasznot hoznak az ott élők számára.

FAKRO2016 Sanz Architekt2

FAKRO2016 Sanz Architekt
Az zsűri értékelése:
A pályázat megtartja az ipari építészet történelmi értékeit és az aktív visszailleszkedés érdekében korunk szociális és társadalmi igényeinek felelteti meg az épületet. Mint ilyen, a városfejlesztés kulturális sokszínűséget ad, egyfaja gazdagodás és társadalmi harmónia formájában. A zsűri csodálattal adózott a tervező társadalmi elkötelezettségéért, a létrehozott konceptuális értékért és építészeti részletek kidolgozottságáért. A kedves belső terek maximálisan kihasználják a természetes fényt és az egészséges belső klímát az okos szellőztetőrendszeren és a hatékony energiacsökkentési eljárásokon keresztül.

Második helyezett – 3000 €
Casa Migrante, Olaszország
Építész: Filomena Visone
Visone törekedett arra, hogy összekapcsoljon két problémát, és azokat egyetlen építészeti javaslattal oldja meg a Fiumefreddo elavult épületéből és az Olaszországba beáramló menekültek emelkedő számából, társadalmi-gazdasági kérdéseiből kiindulva. A javasolt ideiglenes menedék egyszerű, de komfortos. Az emeleti részen privát élettereket kínál, a földszinten pedig közösségi tereket, ahol műhelymunkára, vagy kertészkedésre van lehetőség, a megtermelt ételeket pedig árusítani is lehet helyben. A menekültválság megoldódását követően az apartmanokat turisták vehetik igénybe, akik számára a tengerparti falu középkori városközpontja és a gyönyörű táj nyújt látnivalót.

FAKRO2016 Casa Migrante Infoarchitekta pl

FAKRO2016 Casa Migrante Infoarchitekta pl2
A zsűri értékelése:
Az ötlet, hogy egy elhagyatott épület azonnal a menekültválság megoldásának szolgálatába álljon, nagyon jól átgondolt konceptuálisan és építészetileg is. Kisléptékű és fenntartható, nem ró további költséget a közösségre, leveszi a terhet a falu szállodáiról, így azok visszatérhetnek eredeti céljukhoz, a turisták kiszolgálásához. Az építészet egyszerű és pragmatikus, napelemes paneleket és tetőablakot használ a fény és az energiahatékonyság érdekében. Alapvetően ideiglenes használathoz igazodnak a tervek, és lehet, hogy bonyolult lesz hosszabb, állandó használatra alakítani, de a közösségi terek bevételi forrást jelentenek, valamint alkotásra és interakcióra nyújtanak lehetőséget.

Harmadik helyezett – 2000 €
Közösségi piac, Thaiföld
Építész: Warat Rodpechprai
A dolgok gyorsan változnak Thaiföldön, a régi épületek gyakran eltűnnek, hogy helyet biztosítsanak az új és modern épületeknek. Rodpechprai megoldása megőrzi a helyi hagyományos piacot a sűrűn lakott városi környezetben. A piacot a helyi újlakás-építési rendszerbe integrálja, közösségi tereket hozva létre, valamint egy magasvasút állomást is. A tetőablakok innovatív használata megoldja a kis tetőnyílások és a napfény iránti igény közötti ellentét problémáját, homorú lencsék segítségével szórva szét a természetes fényt. A fák és a vízhálózat közösen olyan egészséges beltéri klímát hoz létre, amelynek köszönhetően a belső terek nem válnak érzékennyé a túlmelegedésre és az üvegházhatásra.

FAKRO Közösségi Piac Architekt

FAKRO Közösségi Piac Architekt2
A zsűri értékelése:
A pályázat azért nagyon vonzó, mert kis ablakok segítségével megoldja a használhatatlanul sötét cipősdoboz jellegű terek problémáját. Az ötletes, homorú lencserendszer maximalizálja a természetes fény használatát, miközben hűvösen tartja a belső tereket. A fákkal gazdagított zöldtető látványossá teszi a közösségi tereket és egyben biztosítja az egészséges belső klímát. Mindent egybevetve a jól átgondolt környezet helyet, természetes fényt és komfortos belső tereket teremt, megmutatva, hogy az építési programokban bőven van még kihasználatlan potenciál.

Említésre méltó, kiemelt projektek
SH-IT Shelter, Olaszország
Építész: Davide Roth

FAKRO2016 SH IT Shelter Infoarchitekta pl
A zsűri értékelése:
A pályázat megmutatta, hogy az elkötelezettség és a felháborodás is vezethet kiváló eredményre. Az Aiazzone gyárat „szörnyként” aposztrofáló, heves vádakból építkező pályázat a fiatal álláskeresők és kisvállalkozók, az olasz társadalmi-gazdasági válság hatásának legjobban kitett csoportjai számára nyújt megoldást egy gyárkomplexum korábban sohasem látott, intelligens átalakításával. Arra törekszik, hogy átalakítsa a terület kétségbeesett, elfeledett és disztópikus státuszát. Roth munka- és élettérrel ötvözött közösségi tereket hoz létre, amelyek vonzzák a potenciális ügyfeleket az újonnan létrehozott vállalkozások és helyi cégek számára, valamint elősegítik a közösség érzetét a lakók között.

Jobb tanulókörnyezet, USA
Építész: Jeffrey Clancy

FAKRO award 2016 Tervlap
A zsűri értékelése:
Hogyan oldjunk fel a rossz belső kialakítást? Clancy pályaműve tisztelgés minden olyan állami tulajdonú épület előtt, amelyek elégtelen költségvetésből épületek, de egyszerű és hatékony módon fejleszthetők. Ezen az úton járva a használók háromszoros értékhez jutnak: felhasználóbarát, egészséges belső klímával rendelkező és környezetbarát épülethez.

Világítótorony, Spanyolország
Építész: Isabel Gomez Garcia és Javier Serrano Fajardo

FAKRO2016 Világítótorony Infoarchitekta pl
A zsűri értékelése:
A költészet ereje. Gomez Garcia és Serrano Fajardo terve egy intelligens emlékeztető, hogy minden épület – legyen akár kicsi és figyelmen kívül hagyott is – értékes térré válhat, ha a vizuális költészetet a természetes fények játékával ötvözzük.

A nemzetközi zsűri tagjai:
Indira van 't Klooster (Hollandia) – az A10 New European Architecture Cooperative főszerkesztője, a Reactivate!of Duch Architecture (2013) és a „Forty and Famous, 10 interviews with young architects of Europe (2016) kiadványok szerzője
Anna Judina(Franciaország) – építészeti és design szakíró, kurátor, a Monitor magazin főszerkesztője, a Lumitecture (2016), Furnitecture (2015) és a Phase: the Architecture of Jakob + MacFarlane (2013) kiadványok szerzője
Sabina Sujew (Lengyelország) – Képzőművész, a FAKRO export menedzsere

Forrás:TervlapInfoarchitekt

Megjelent: 2088 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. december 20., kedd 11:40

Blog archivum