MKpartners

Az idén sem egyszerű az első lakáshoz jutás

2021.06.09. Írta: Ingatlannet

Mindegy, hogy Budapesten szeretnél lakást vásárolni, vagy az ország bármely más területén, mélyen a zsebedbe kell nyúlnod. Persze az egyik legmagasabb négyzetméterár a fővárosunkat jellemzi, de máshol sem könnyű a fiataloknak az első lakáshoz jutás.

Az Ingatlannet.hu statisztikai adatait felhasználva mutatjuk be, mennyi félretett pénzre is van szüksége a fiataloknak ahhoz, hogy megvásárolják az első olyan otthonukat, melyet a sajátjuknak nevezhetnek.

Ma már egy garzonlakás sem olcsó

Az Ingatlannet.hu áprilisi statisztikai adatai alapján megvizsgálta, hogy Budapest néhány kerületében milyen átlagáron lehet hozzájutni a legkisebb és ezzel együtt a legolcsóbb lakásokhoz. Ha Budapest egészét nézzük, akkor a téglalakások átlagos négyzetméter árát 860 ezer forintra tehetjük, ami egy mindössze 20 m2 alapterületű garzonlakás esetében 17 millió 200 ezer forint kínálati árat jelent.

Persze a budapesti átlagnál vannak drágább és olcsóbb kerületek is. Ez utóbbiak közé tartoznak a VIII. és a VII. kerület téglalakásai. Míg a VII. kerületben egy 20 m2-es garzonlakást 17 millió forintos átlagáron kínálnak eladásra, addig a VIII.-ban 15 millió forintos átlagáron. Ez az összeg nem kevés, főleg, ha családi támogatás nélkül átlagfizetésből kell összespórolnia az embernek. Pedig még csak nem is egy tágas luxuslakásról beszélünk.

Téglalakások szempontjából a drágább kerületek közé sorolhatjuk az V. és XIII. kerületeket. Csupán egy 20 m2-es garzonlakás átlag kínálati ára 24 millió 600 ezer forint, amennyiben az V. kerületben helyezkedik el. A XIII. kerületben pedig valamivel kedvezőbb – 18 millió 200 ezer forint – de még így is borsos áron lehet hozzájutni.

Mint azt említettük, nemcsak a fővárosban nehéz a fiatalok számára a lakásvásárlás, hanem országszerte. Az Ingatlannet.hu így Budapest mellett néhány egyetemi várost és megyeszékhelyet is a vizsgálatába vont.

Budapest után a második legnépesebb városunkban, Debrecenben a korábbi példákban is vett 20 m2-es téglalakást idén áprilisban átlag 12 millió 400 ezer forintos kínálati áron lehetett megvásárolni.

Budapest után a második legnépesebb városunkban, Debrecenben a korábbi példákban is vett 20 m2-es téglalakást idén áprilisban átlag 12 millió 400 ezer forintos kínálati áron lehetett megvásárolni. Ugyanezt a lakást Győrben és Miskolcon már „csak” 11 millió 200 ezer forintért, Szegeden és Kecskeméten pedig 10 millió forintért kínálták eladásra 2021 tavaszán. Az elemzésbe vont városok téglalakásai közül a pécsieknek volt a legalacsonyabb az átlagos négyzetméter ára, így itt a sokat emlegetett 20 m2-es garzonlakáshoz 9 millió 400 ezer forintért lehetett hozzájutni.

Biztos szükséged van saját lakásra?

Persze egy saját lakásnak sok előnye van, ugyanakkor nem minden esetben előnyösebb, mint egy albérlet. Vannak olyan élethelyzetek – pl. gyakori utazás – amikor a háztulajdonlás inkább teher. Ráadásul egy ingatlan a későbbiekben magas költségekkel járhat, szemben egy albérlettel. Érdemes tehát alaposan átgondolni, hogy valóban szükségünk van-e egy saját lakásra vagy az álmaink otthona iránti vágyunkat egyelőre egy kiadó lakás is ki tudja elégíteni. Amennyiben fiatalként mégis ingatlanba fektetnéd a pénzed, úgy igyekezd elkerülni az esetleges csapdákat.

Megjelent: 195 alkalommal Utoljára frissítve: 2021. június 10., csütörtök 13:48

Blog archivum