Városrehabilitáció Budapesten hg.hu

Az LMP közösségi bérlakás-programot ígér a fővárosban

2014.10.02. Írta:

A lakhatási problémák egyik legfontosabb megoldása egy valós bérlakásprogram – mondta Csárdi Antal az LMP főpolgármester-jelöltje a TLE kérdésére.

Az általa ígért közösségi bérlakásrendszer biztonságos lakhatást ígér a bérlőknek, s egyúttal biztonságos megélhetést a bérbeadóknak. Ennek biztosítéka volna, hogy a Fővárosi Önkormányzat egy felállítandó lakásügynökségen keresztül garanciát vállalna a lakbérek beszedésére, és az állagmegóvásra is. Azoknak, akiknek nehézséget okoz a lakbérfizetés, lakhatási támogatást nyújtanának.

{videoflow}35{/videoflow}Csárdi Antal az interjúban arról is beszél, honnan remél forrásokat akár a bérlakásrendszer kialakítására, akár a szintén a programjában szereplő épület-felújítási és városrehabilitációs tervek megvalósítására, valamint a fiatalok és szegények lakhatásának támogatására.

Megjelent: 2807 alkalommal Utoljára frissítve: 2015. július 16., csütörtök 09:57

Blog archivum