PxHere

Az új kormánytól lakásprogramot és a lakásügyért felelős kormánytagot várunk

2018.04.26. Írta:

Az építőipari fellendülés szinten tartásának, valamint az otthonteremtési feladatok kiegyensúlyozott kezelésének elengedhetetlen feltétele, hogy megszülessen egy hosszú távra előretekintő, koherens kormányzati lakásprogram és egy azzal összhangban álló építésstratégia. Emellett szükség van egy felelős kormányzati szereplőre, aki átfogja és koordinálja e program megvalósítását.

A pozitív trendet fontos fenntartani, megerősíteni mind a családok otthonteremtésének, mind az építőipar működésének kiszámítható, hosszú távú biztosítása miatt.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület továbbra is kiáll amellett, hogy ehhez stabil otthonteremtési és építéspolitikára, valamint intézkedésekre van szükség. Csak így biztosítható, hogy ne csak átmeneti fellendülésről legyen szó, hanem a lakásépítések száma egy egészséges szintet érjen el néhány éven belül, és évtizedes távlatban stabilizálódjon.

Ennek érdekében nem elégségesek a rövidtávú intézkedések, hosszú távú, kiszámítható lakásprogramra, lakásépítési és lakásfelújítási célszámokra van szükség. Szükségesnek tartjuk egy kormányzati lakásügyi felelős, kormánybiztos kijelölését a lakásfelújítási, lakásépítési intézkedések koordinálására.

A kiszámíthatóság és a hosszú távú tervezhetőség kiemelten fontos az építőanyaggyártási és a kivitelezési kapacitások kialakításának, fenntartásának; a többéves átfutású társasházi projektek megvalósíthatóságának; valamint a foglalkoztatás és a szakképzés biztosításának szempontjából is.

További szükséges intézkedések:

A beruházások tervezéséhez elengedhetetlen az új lakások áfakedvezményének rögzítése. A jelenlegi állapot szerint az új lakások adásvételét csak 5 százalékos áfa terheli, ám ez 2019.12.31. után visszaáll a korábbi 27 százalékra. Ez biztosan visszavetné a lakásberuházásokat, ami már ez évtől megmutatkozik a lakásépítési engedélyek csökkenő számában. Ezért javasoljuk, hogy a lakások adásvételéhez kapcsolódó kedvezményes áfa fenntartása kapjon kormányzati szándéknyilatkozatot.

A CSOK kiterjesztése is pozitív irány, de talán még fontosabb lenne a támogatás fenntartásának megerősítése, hogy a családok a gyermekek előre vállalásának stressze nélkül tudják tervezni az otthonteremtést.

Sürgető szükség van a kivitelezési költségeket folyamatosan növelő szakemberhiány hosszú távú megoldására, amelynek kulcsa – a béremelés mellett – az építőipari szakmák presztízsének növelése, az oktatás színvonalának emelése, a munkakörülmények javítása, valamint mobilitási célú állami és önkormányzati bérlakások építése. Csak így biztosítható a keresletre reagáló, megfelelő mennyiségű és minőségű lakáskínálat.

Sürgős intézkedést kíván a kivitelezői kapacitások mennyiségének és minőségének biztosítása. A munkaerőhiány már jelenleg is a lakásépítések korlátja. Egy kiszámítható ágazat tud vonzó lenni a pályaválasztó fiatalok számára, ez tud megfelelő jövőképet biztosítani a végzett szakmunkásoknak is. A munkaerőhiány nem csak az építési mennyiségre és a lakásárakra van kedvezőtlen hatással, hanem nagymértékben veszélyezteti az építési minőséget is.

Az épülő lakások minősége kiemelt jelentőségű kérdés. A mai lakásépítések hosszú távon kell, hogy képviseljék a műszaki és építészeti minőséget, a megfizethető fenntarthatóságot és a környezettudatosságot. Fontos, hogy az építési minőség (mind műszaki, mind településképi szempontból) legyen téma szakmai, kormányzati szinten, legyen téma a közbeszédben is. Ehhez meg kell teremteni a megfelelő fórumokat.

Megjelent: 2547 alkalommal Utoljára frissítve: 2018. április 26., csütörtök 09:51

Blog archivum