Bérléssel akár jobb lakásba költözhet

2017.03.02. Írta:

Egy jobb lakásba való költözésnél a vásárlás helyett a bérlés is alternatíva lehet. Feltéve, hogy van megfelelő és elérhető árú bérlakás.

Egyre többen valósítják meg a jobb lakáskörülményekről szóló terveiket alternatív módszerekkel. Több tízezer főre becsülhető azoknak a tábora, akik a vásárlás helyett a jelenlegi lakásukat kiadják, és egy jobb helyen lévőt vagy jobb állapotút bérelnek helyette. Ez a bérleti konstrukció – jelenlegi piaci viszonyok mellett – akár 10 éven keresztül is előnyösebb lehet, viszont ennél hosszabb időtávon egy korszerűbb lakás felára a vásárlás esetén jobban megtérül – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.

Ez a megoldás olyan fiatal párok körében is népszerű, amelynek valamelyik vagy mindkét tagja már rendelkezik saját ingatlannal, de közös lakás vásárlásába még nem mernek belevágni.

“A bérlés egyre népszerűbb országszerte, még úgy is, hogy valaki a meglévő lakását adja ki, és bérel helyette másikat” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Bár a magyarok túlnyomó részének, 89-90 százalékának van saját ingatlana, a legfrissebb statisztikai adatok szerint csak alig több mint 84 százaléka lakott saját tulajdonában lévő lakásban – 9 százalékuk pedig bérelt lakásban lakott.

A nagyvárosokban magasabb a bérlők aránya, a fővárosban, valamint a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban lakók több mint 15 százaléka a lakók bérelt lakásban élt.

Városok közötti költözésnél nem elsősorban a lakás állapota a legfőbb költözési ok, hanem például munkahelyváltás. Elsősorban a munkaerőhiányos nyugati megyék nagyvárosai lehetnek a célpontok.

Más településre költözés esetén a meglévő lakás kedvezményes adózással, gyakorlatilag akár adómentesen is kiadható, ez pedig hozzájárulhat a hazai munkavállalók mobilitásához. A különböző településen lévő lakások esetében szembeállíthatók egymással a beérkező és kifizetett bérleti díjak, és csak a különbözet után kell adózni. Ha valaki többet költ albérletre, mint amennyi bevétele származik a lakáskiadásból, akkor a lakáskiadást adómentesen is megúszhatja. Ez akár arra az esetre is érvényes lehet, ha valaki külföldön bérel lakást és annak költségeit megfelelő dokumentumokkal igazolni tudja.

Forrás: Ingatlan.com / hvg.hu

Megjelent: 2092 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. március 02., csütörtök 13:03

Blog archivum