Nyomtatás
University of Eindhoven

Futurisztikus házakat nyomtatnak Hollandiában

2018.06.08. Írta:

Eindhoven a világ első, 3D betonnyomtatású kereskedelmi lakásépítésének megvalósítója lesz. A Milestone projekt házai inkább hasonlítanak kövekre, mint lakóépületre, de építészetileg és belső elrendezésében is megfelelnek a mai kor követelményeinek- írja az ArchDaily.

A projektet egy szakemberekből álló, innovatív csapat alkotta meg, melyben kiemelkedő szerepük van az Eindhoven-i Műszaki Egyetem munkatársainak is. 

A 3D nyomtatási technika nagy lehetőségek tárházát nyújtja majd a jövőben. Lehetőség van a szabad formák megvalósításának, szemben az eddigi hagyományos beton merev formáival. Jelen projektben ezt szabadságot használják, hogy olyan designt készítsenek, amellyel a házak természetesen illeszkedhetnek be az erdős környezetükbe.

holland háznyomtatás2 University of Eindhoven

Az első ház egyszintes, fából készült tetővel, háromszobás, 95 négyzetméter alapterületű, amelyet majd négy többemeletes egység követ. A fokozatos építkezés lehetővé teszi a munkafolyamat közbeni kutatást és innovációt, ami segítséget nyújt majd a későbbi házak építésénél. A házakat egy ingatlantársaság, a Vesteda vásárolja meg, akik majd valószínűleg bérbeadják, esetleg eladják a már kész épületeket.

A technológiának több előnye is van. Egyrészt kevesebb széndioxid kibocsátással jár, másrészt sokkal nagyobb rugalmasságot biztosít. Fenntartható és energiatakarékos, kényelmes és egyedülállóan egyedi forma.

A 3D betonnyomással nagyon finom betonszerkezetek valósíthatók meg. A beton hagyományos öntésével a zsaluzat meghatározza a beton alakját, a betonnyomtatással viszont az építőmunka hamarosan olyan finom műveletekre is képes, mint a kerek-, üreges- vagy domború formák kivitelezése. Ez lehetővé teszi, hogy teljesen új és egyedi design valósuljon meg egy-egy építkezésnél.

A projekt elsődleges célja, hogy öt nagyszerű ház épüljön, amelyben kényelmes modern életet élhetnek a benne élők. Mindemellett további törekvés a 3D betonnyomtatás tudományos és technológiai fejlesztése, és széles körben való megismertetése, előnyeinek bemutatása és elfogadottságának növelése.

Az első lakóegység várhatóan 2019 közepére épül fel.

{videoflow}57{/videoflow}

Forrás: Sokszínű Vidék

Megjelent: 3179 alkalommal Utoljára frissítve: 2018. június 11., hétfő 06:41

Média