Cédrus Liget

Futurisztikus lakópark épül Szegeden

2017.06.19. Írta:

Cédrus Liget néven újulhat meg a régi Kábelgyár Szegeden, ahova egy közel 600 lakásos futurisztikus lakóparkot tervezett a befektető Bara Ákos koncepciója alapján.

Az egykori kábelgyár területére már 2008-ban elkészültek a tervek, de a válság miatt végül nem kezdődött el az építkezés. Idén ősszel azonban kezdetét veheti a merész formákkal dolgozó beruházás. Az űrközpontra hasonlító épületekben összesen közel 600 lakás kaphat helyet, melyek mérete 50 és 400 négyzetméter között lesz. A high-tech beruházás ötvözi a modern eleganciát, kényelmet, környezettudatosságot és költséghatékonyságot – írja az Építészfórum. A lakások mellett a területen irodák, üzletek, étterem, kávézó, szépségszalon és konditerem is helyet kap majd.

urlakotelep Szeged2

A tervezés és a kivitelezés során a környezettudatosságra figyelve a zöldterületi mutató legalább 40 százalékos lesz és a lakások fűtéséhez geotermikus energiát használnak majd. A padlófűtés és a szabályozható klímarendszer kedvezőbb emissziós értékeket és 30%-kal alacsonyabb rezsiköltséget jelent. Minden földszinti és emeleti lakáshoz nagy méretű terasz tartozik, melyet kétrétegű, hőszigetelt üvegezéssel ellátott panoráma ablak köt össze a lakásokkal. Számos variációból állítható össze a lakás belső kinézete, de egyedileg választott, hozott anyaggal is elvégezhető a kivitelezés.

A beruházás az épületek formáján túl azért is fontos, mert ekkora egybefüggő projektre Szegeden legalább tíz éve nem volt példa. Az építkezés várhatóan 2017 októberében kezdődik, a lakásokat pedig 2019 végén vehetik majd birtokba az új lakók. A projektről részletesebben erre a videóra kattintva tájékozódhat.

A beruházás honlapja szerint a lakások 355 000 és 399 000 forintos négyzetméterár között leszek elérhetők, ami megfelel a Szegeden kapható új lakások átlagának – írja a Portfolio.

Forrás: Építészfórum, Portfolio

Megjelent: 1855 alkalommal Utoljára frissítve: hétfő, 19 június 2017 16:14

Blog archivum