Hiányoznak a hitellel finanszírozott vásárlások a lakáspiacról

2023.10.10. Írta:

Az MNB adatai szerint nagyon hiányoznak a hitellel finanszírozott tranzakciók a lakáspiacról, amely több mint egy éve van leszálló ágban: mintegy harmadával esett vissza tavalyhoz képest. A kulcsfontosságú hitelpiacon 7-8%-os, lassú élénküléssel számolnak.

"A korábbi évek magas lakáspiaci forgalma után, már több mint egy éve leszálló ágban van a lakáspiac" - mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Rendszer elemzése igazgatóság vezetője az ingatlan.com mai sajtórendezvényén. Éves alapon még mindig csökken a lakáspiaci aktivitás és kereslet. Augusztusban 11%-kal kevesebb tranzakció történt, mint egy évvel korábban. Az idei év első nyolc hónapjában nagyjából harmadával kevesebb tranzakció valósult meg, mint a tavalyi évben. Egy jól működő magyarországi lakáspiacon 150-160 ezer vagy afölötti adásvétel valósul meg évente, ehhez képest az idénre várt kb. 115 ezres szám jól mutatja a piaci aktivitás alacsony szintjét.

Nagy Tamás elmondása szerin az elmúlt években a hitellel vásárolt lakások 40-50%-át adták a lakáspiaci tranzakcióknak. Ebben látható nagyon nagy változás: míg a tranzakciók száma 30%-kal csökkent, a hitelből finanszírozott vásárlások estek vissza jóval nagyobb mértékben. A használt lakásoknál 43, az új lakásoknál akár 83%-os is lehet a visszaesés, ugyanakkor a hitel nélküli vásárlások csak 12%-kkal csökkentek. (Fontos a bázishatás, hiszen tavaly a zöld otthon program az új lakásoknál nagyon megemelte a hitellel vásárolt új lakások arányát.) Ez azt mutatja, hogy valóban a hitelezés esett vissza jelentős mértékben.

A támogatott – csok és babaváró - hitelek felvétele is visszaesett, hiszen ezeket nagyon sokszor piaci hitellel kombináltan veszik fel. A lakásvásárláshoz felvett piaci hitelek 50, a piacival kombinált csok-hitelek 47, a csok-hitelek 37, a babaváró kölcsön felvétele 43 százalékkal esett vissza a második negyedévben a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

Fontos, hogy az adatok azt mutatják, enyhült a túlértékeltésg a lakáspiacon, Az MNB-lakásárindexe (Q2 előzetes) szerint az elmúlt negyedévekben inkább stagnálást figyelhetünk meg a lakásárak változásában (országosan 1,5%), még Budapesten is (+1,2%). 

Keresletcsökkenés várható 2024-ben

"A magyar lakáspiacon nagyon fontos tényező a mindenkori lakástámogatási politika" - hangsúlyozta Nagy Tamás. Mint elmondta, a mai ismeretek szerint a CSOK és a babaváró szűkítése 2024-től csökkenti a lakáspiaci keresletet. A babaváró hitelek piaca akár 60%-kal is visszaeshet a 2024-től bevezetett módosítás miatt. Már látható, hogy az előrehozott kereslet a legfrissebb számokban is látszik: az elmúlt 1 hónapban újra 8-10 Mrd forintnyi babaváró-szerződést kötöttek hetente a 2021-es heti folyósításokhoz hasonlóan.

Az MNB adataqi szerint a falusi csokra nem jogosult településeken 2021-ben a lakástranzakciók 16%-ához vettek fel CSOK-hitelt. Ez azért ilyen alacsony átlag, mert Budapesten nagyon alacsony volt a kihasználtsága, de pl. a budapesti és a vármegyeszékhelyek agglomerációjában 35-60-80% arány is volt. Fontos, hogy ezekre a területeken továbbra is legyen valamilyen otthonteremtési támogatás.

Falusi csok esetében:

-          a falusi csokos települések a teljes lakáshitel-piac 15, míg az adásvételek 28%-át adták 2022-ben,

-          az új építési lakások 8%-a, évi 1600 lakás épült falusi csokos településeken 2021-2022-ben.

A lakossági hitelfelvételek július-augusztusban érték el a mélypontot: ez 2-3%-os éves hitelnövekedést jelent. 

Ugyanakkor a makrogazdaási mutatók javulásának hatására az MNB információi szerint a bankok többsége élénkülő hitel-, főleg lakáshitel-keresletre számít 2023. II. félévébe a javuló gazdasági környezettel párhuzamosan.

Megjelent: 245 alkalommal Utoljára frissítve: 2023. október 10., kedd 19:08

Blog archivum