Ismét elindult az „ÉV BALATONI HÁZA 2020.” építészeti díjpályázat

2020.10.17. Írta:

A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) és a Balatoni Szövetség (BSZ) – a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága támogatásával – immár harmadik alkalommal felhívást tesz közre „Év Balatoni Háza 2020” díj elnyerésére.

2018.-ban első alkalommal került lebonyolításra az „Év Balatoni Háza” építészeti díjpályázat. A pályázat fő célja, hogy bemutassa a nagyközönség számára a Balaton régió legjobb építészeti minőséget képviselő, tájba illeszkedő épületeit, ezzel is példát mutatva a leendő építtetők számára.

A beérkezett pályázatok értékelése két körben történik: egy előzetes –a benyújtott pályázati anyagok alapján történt- bírálat után a második körben helyszíni megtekintés következik, ahol a környezetbe való illeszkedést is meg lehet vizsgálni. A

A felhívás célja a minőségi építészet népszerűsítése, megismertetése a tágabb közönséggel, figyelemfelhívás a Balaton környezetében épített példaértékű épületekre.

Az Év Balatoni Háza 2020. díjra lakóházzal, középülettel és gazdasági/üdülő épülettel lehet pályázni.

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet (BKÜ a 2000. évi CXII törvény által meghatározott) területén megépült olyan – 2013. január 01. után használatba vett – épületekkel lehet pályázni, melyekkel szemben építésfelügyeleti eljárás nem indult. Pályázni olyan belföldi természetes magánszemély (építész tervező) tud, aki a pályázatra benyújtott épület terveit saját nevén jegyzi, a tervezéshez érvényes tervezői jogosultsággal rendelkezik, valamint a pályázat feltételeit elfogadja. A házak építési engedélyezési, illetve egyszerű bejelentési szintű terveit, valamint a megvalósult épületről 6 darab fényképet kell feltölteni a pályázati honlapra.

A bírálatot 8 tagból álló szakmai bizottság végzi, melynek tagjait a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Építész Kamara, a Somogy Megyei Építész Kamara, a Zala Megyei Építész Kamara, a Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarája, a Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Szövetség delegáltjai alkotják.

A pályázat díjazása:

Az „Év Balatoni Háza 2020” díj három kategóriában kerülhet kiosztásra:
- Az Év Balatoni Lakóháza 2020.
- Az Év Balatoni Középülete 2020.
- Az Év Balatoni Gazdasági/Üdülő Épülete 2020

A díjazás pénzjutalom és az adományozást igazoló oklevél.

A díjazásra összesen bruttó 1.000.000.- Ft áll rendelkezésre.

A díjak és különdíjak átadására 2021. márciusában kerül sor.

Részletes információk és a pályázati anyag benyújtása a honlapon: http://azevbalatonihaza.hu/ 

A benyújtás határideje: 2020. december 15.

Megjelent: 611 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. október 16., péntek 10:05

Blog archivum