Párdi Zsófia / igylakunk.hu

Kivár az ingatlanpiac a júliusi kedvezményekig

2019.06.13. Írta:

Látványosan csökkent az ingatlanpiaci forgalom májusban, pedig ez általában a nyári hónapokban szokott jelentkezni. Piaci szereplők szerint ez a július 1-től beköszöntő új otthonteremtési kedvezményekkel, a falusi csokkal és a kamatmentes hitellel kapcsolatos várakozásoknak köszönhető.

A nagyon erős évkezdet után a szezonalitásnak megfelelően alacsonyabb mozgás volt az ingatlanpiacon májusban, ám az ingatlanárak emelkedése ennek ellenére sem enyhült - írja a Duna House a ma megjelent DH-Barométerben.

A GDN Ingatlanhálózat ugyancsak azt közölte, hogy az elmúlt hónapban közel a felére esett vissza az ingatlanforgalom Budapesten és a vidéki városokban. A június hónap eddigi adatai is arra engednek következtetni, hogy szinte megállt az ingatlanpiac az országban. "Úgy véljük, hogy mindenki a július elsejére vár, és az akkortól elérhető új kedvezményeket szeretné kihasználni” mondta Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

A Duna House emiatt a szokásosnál jóval erősebb harmadik negyedévvel számol a lakóingatlanpiacon. Az év első öt hónapjában eddig összesen 63 168 adásvétel történt.

tranzakciószám

Az áremelkedés töretlen

Ami az árakat illeti, a vidéki panellakások négyzetméterára éves viszonylatban 46-52 százalékot nőtt, de a tégla ingatlanok árai is 20 százalék feletti növekedést mutattak tavalyhoz képest. A fővárosban 21-28 százalék volt az átlagos áremelkedés, az ingatlan típusától és elhelyezkedésétől függően. Egyedül a belvárosban mért a Duna House 10 százalék alatti növekedést.

A budapesti ingatlanvásárlóknál két markáns csoport figyelhető meg, országszerte ugyanis itt a legmagasabb a nagyon jó és a legrosszabb állapotú ingatlant vásárlók aránya is. Előbbiek ugyan többet költenek új otthonukra, ám nem kell megfelelő szakemberek után kutatniuk, időt és energiát szánni a munkálatokra. Utóbbiak csoportjába pedig azok tartoznak, akiknek a költségvetésükbe csak rosszabb állapotú ingatlan fér bele, vagy pedig olyan beruházók, akik könnyedén végeznek felújítást, majd egy jóval magasabb összegért piacra is dobják az adott lakást.

lakások állapota

Az érdeklődők „térképére” továbbra sem kerültek fel a külső kerületek, annak ellenére, hogy azokon a területeken még kedvezőbb áron lehet ingatlant vásárolni. Továbbra is a XIII. kerület a legfelkapottabb, Zuglót és a II. kerületet is sokan választanák új lakhelynek.

Bp kereslet

A vidéki ingatlanpiac emelkedése még a fővárosinál is erősebb képet mutat. Az ország keleti megyéiben 46 százalékkal nőtt a panellakások átlagos négyzetméterára egy év alatt, a nyugati országrészben pedig még ennél is nagyobb mértékben, 52 százalékkal nőttek az árak. Tégla ingatlanok esetében is 20 százalék feletti növekedés látható vidéken, keleten 26, nyugaton 25 százalékkal nőtt az átlagérték.

Sok a befektető és az elsőlakás-vásárló

Budapesten a legtöbben továbbra is befektetési céllal vásároltak, több mint 40 millió forint értékben. Magas volt az első lakást vásárlók aránya is, ám ők költötték a legkevesebbet új otthonukra. Legdrágábban a nagyobba költözők vásároltak, akik csaknem 60 millió forintot költöttek, a vásárolt ingatlanok átlagos mérete 98 négyzetméter volt. Vidéken egy fiatalabb korcsoport, a 30-40 év közöttiek domináltak a vevők között, ám ők csupán fele annyit költöttek otthonukra, mint a fővárosban élő harmincasok. A befektetési szándék csak harmadlagos volt a fővároson kívüli településeken, a legtöbben nagyobb ingatlanba költöztek, de első lakást is közel ugyanannyian vásároltak.

Forrás: Duna House Barométer, vg.hu

Megjelent: 1095 alkalommal Utoljára frissítve: 2019. június 13., csütörtök 11:10

Blog archivum