MKpartners

Otthonteremtési támogatások: néhányan mennek, mások maradnak

2022.01.17. Írta:

Ebben az évben még csaknem az összes jelenleg érvényben lévő otthonteremtési támogatás igényelhető lesz, de néhánytól – a hatályos szabályozás szerint – idén el kell búcsúznunk. Táblázatunkban áttekinthető összefoglalót adunk.

A táblázat kinagyítható ITT

Aminek vége lesz

Falusi csok és kölcsön

A 2019-ben bevezetett falusi csokot ez idáig több mint 27 ezer család igényelte használt lakás és ház vásárlására, vagy megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére, kibővítésére – nyilatkozta Zsigó Róbert, családokért felelős parlamenti államtitkár. E támogatással csaknem 149 milliárd forint támogatást igényeltek a kistelepüléseken élő családok. Az igénylések több mint felét (54 %) lakásvásárlással egybekötött bővítésre vagy korszerűsítésre, átlagosan 7,7 millió forint összegben, a többit (46 %) pedig meglévő ingatlan korszerűsítésére vagy bővítésére nyújtották be, átlagosan 2,8 millió forint összegben. Az összes igénylő háromötöde (61 százaléka) nagycsaládos vagy nagycsaládot tervező.

A falusi csokot 2022. június 30-ig lehet igénybe venni.

A korábbiakhoz képest új feltétel az idén, hogy ha változott a tervezett gyerekszám, vagy másik csokképes ingatlanba költözne a család, akkor a megelőlegező (vagyis vállalt gyerekre kért) kölcsönt csak akkor kaphatja meg másodjára, ha az előzőleg nyújtott összeg feltételeit már teljesítette, vagyis megszülettek a vállalt gyerekek, vagy pedig, ha nem születtek még meg, akkor visszafizette a pénzt az államnak.

Felújítási támogatás és kölcsön

Az otthonfelújítási támogatást 2021. január 1-jétől kaphatják meg gyereket nevelő családok, és 2022. december 12-én kifut a lehetőség. Mivel az év utolsó napjáig lehet leadni a számlákat, a felújítási munkálatokat valójában már hamarabb el kell végezni, be kell fejezni. A családok a hárommillió forintos vissza nem térítendő kedvezmény mellé akár hatmillió forintos kölcsönt is felvehetnek.

Babaváró kölcsön

Nem kifejezeten otthonteremtési támogatás, hiszen ez a családtámogatási kölcsön bármire felhasználható, de mivel az igénylők jelentős arányban fordítják lakáscélokra, itt is érdemes foglalkoznunk vele. Ráadásul nagyon népszerű támogatásról van szó, amelyből a 2019. júliusi bevezetés óta tavaly november végéig 1600 milliárd forintnyi igénylést fogadtak be a bankok. A kölcsönt 2022. december 31-ig igényelhetik a gyereket tervező párok. Mivel szinte mindenki a maximális összeget kéri, a november végéig benyújtott igénylések alapján eddig legalább 160 ezer család igényelte ezt a hitelt.

MNB Zöld hitel

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Zöld Hitelprogram keretében nyújt kamatmentes forrást a bankoknak, hogy azok energiatakarékos ingatlanok vásárlását finanszírozzák belőle magánszemélyek számára. Az olcsó hitelt 2021 októberétől lehet felvenni, és olyannyira népszerű lett rövid idő alatt, hogy – bár nincs meghatározott kivezetési dátuma - 200 milliárd forintos keret akár már az idén kimerülhet.

Ugyan az első három hónapban a keret tizede fogyott csak el (753 szerződést kötöttek a bankok 22 milliárd forint értékben a program keretében, ennek a felét saját építésű ingatlanokra vették fel az igénylők), a következő hónapokban várhatóan emelkedik majd az igénylések és a folyósítások volumene is.

Egyelőre az MNB eddig nem közölte, hogy ha kimerül, emelné a Zöld Otthon Program keretösszegét, a Növekedési Hitelprogram (NHP) korábbi fázisaiban viszont ez gyakran megtörtént.

Megy is marad is

5% áfa új lakás vásárlására

Jelenleg általánosan 5%-os, kedvezményes áfát kell fizetni az új lakások megvásárlásakor. Ez minden olyan lakás esetében igaz, amely a 2022. december 31-i határidőig építési engedélyt kap, és 2026. december 31-ig értékesítik. Az építési engedély megszerzésére tehát már nincs sok idő, de az építésre még kaptak néhány év haladékot a lakásfejlesztők.

Áfavisszatérítés saját erős építkezésre

Hasonló a helyzet a saját erős építéseknél érvényesíthető áfavisszatérítés esetében, amely a csok támogatási rendszeréhez tartozik. 2021. január 1-jétől a saját erős építkezéseknél visszatérítik a kifizetett építkezési és telekár-számlák 27%-os áfatartalmát legfeljebb 5 millió forintig. Ez a támogatás csok nélkül és csokkal egyidejűleg is kérhető legkésőbb 2022. december 31-ig.

Ami marad

Családi otthonteremtési kedvezmény (csok)

A 2015 júliusától elérhető csok eddig mintegy 200 ezer családot támogatott. Nincs határideje, tehát bátran számolhatnak vele a családok hosszabb távon is. Néhány új, idén januártól érvényes változásra figyelni kell:

-        2022-től csak akkor kaphat a család CSOK-ot másodszor is vállalt gyermekre, ha az első alkalommal vállalt gyermekek megszülettek, vagy ha meg nem született gyermek után kapott támogatást a család maradéktalanul visszafizette az állam felé.

-        építkezés, bővítés, korszerűsítés (ez utóbbi célra csak falusi CSOK igényelhető) esetén ugyanazon célra akár kétszer is igényelhető a CSOK 2022-től. Ez akkor fordulhat elő, ha a család eredetileg igényelt támogatást, de a munkálatok során úgy döntött, hogy az eredeti kérelemhez képest több gyermek után szeretnék kihasználni a kedvezményt. A második igényléskor még nem fejeződhettek be a munkálatok, és teljesíteni kell a megnövekedett gyermekszámhoz kapcsolódó feltételeket is.

Többgenerációs otthonteremtés

2021. január 1-jétől tetőtér-beépítéséhez, emeletráépítéshez, a tetőtérben vagy emeleten épített új lakás megvásárlására is igénybe vehető az új lakás vásárlására vonatkozó csok összegének megfelelő támogatás. A házak tetőterének beépítésére is igénybe vehető a csok. Ennek feltétele, hogy a tetőtér-beépítéskor egy külön bejáratú lakást kell kialakítani.

Csok-hitel

A csokhoz kapcsolódó 10, illetve 15 millió forintos támogatott hitel igénylése is határidő nélkül tervezhető.

Zöld csok-hitel

A 2021 októbere óta felvehető MNB Zöld hitel mellé csok-hitel is felvehető. Ebben az esetben az igénylőnek nemcsak a Zöld hitel, hanem a csok-hitel feltételeit is teljesítenie kell. Amennyiben ez teljesül, a kamattámogatott zöldhitel 10, illetve 15 millió forint erejéig 0%-os kamatozású, az efölötti rész (összesen legfeljebb 70 millió forintig) pedig legfeljebb 2,5%-on kamatozik. A zöld hitel és a CSOK együttes összege nem haladhatja meg a zöld hitel 70 millió forintos maximumát. Ez a kombinált támogatás addig élvezhető, amíg a Zöld hitel kitart.

Áfavisszatérítés csokos lakásokra

Az újépítésű lakást vásárló, vagy generálkivitelezővel építtető családok, amennyiben csokot is igénybe vesznek ehhez, az 5 százalékos kedvezményes áfát visszaigényelhetik 2021- január 1-jétől. Az áfatámogatást a bankoknál lehet igényelni a csokkal egyidejűleg.

Vagyonszerzési illetékre vonatkozó kedvezmény csok mellé

2021 januárjától nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni a csokkal vásárolt lakás tulajdonjogának, tulajdoni hányadának megszerzése után. Az illetékmentesség a 2020. december 31. után megkötött adásvételi szerződésekre vonatkozik, végső dátuma ennek sincsen.

Jelzáloghitel-kedvezmény

2019. július 1-jétől a második gyermeket vállaló családok 1 millió forinttal, míg a harmadik vagy többedik gyermeket vállalók 4 millió forinttal csökkenthetik jelzáloghitel-tartozásukat. Minden további gyermeknél pedig további 1-1 millió forinttal csökkenhet a család lakóingatlan fedezetű jelzáloghitel-tartozása, ha azt a gyermek születése vagy örökbefogadása előtt vették fel a szülők.

Csökkentett közjegyzői díjak

A gyermeket nevelő, vagy gyermeket váró családok által felvett kamattámogatott lakáscélú hitelek igénylése kapcsán lefolytatott közjegyzői eljárás díja 55-65% közötti mértékben csökkent 2021. január 1-jétől.

Áfavisszatérítés rozsdaövezeti lakások értékesítésére

Visszaigényelheti az % százalékos áfát mindenki, aki rozsdaövezetté nyilvánított területen vásárol új lakást. Ehhez nem szükséges sem csokot felvenni, sem gyermeket nevelni. A támogatásnak nincsen határideje, és mivel a közeljövőben várhatóan nagyobb számban nyilvánítanak rozsdaövezeti akcióterületté területeket, nagy számú ilyen lakás eshet majd a támogatás hatálya alá.

Megjelent: 1306 alkalommal Utoljára frissítve: 2022. január 21., péntek 17:02

Blog archivum