Városkommunikációs mesterkurzus

2014.06.02. Írta:

Pályázat építész/építő/energetikus/gépészmérnök, közgazdász és kommunikáció szakos hallgatóknak, akik elég talpraesettnek érzik magukat arra, hogy a gyakorlatban is kipróbálják a tudást, amit az egyetemen már megszereztek.

URBI KOMMA Magyar Urbanisztikai Tudásközpont, a BME és az Újpesti Önkormányzat által meghirdetett pályázat nyertesei a szakmai elismerés mellett akár 300.000 forintot is hazavihetnek.

A jelentkezések beadásának határideje: 2014. június 9. 11:00

A pályázat tárgya: Újpest déli szegmenséből kiválasztott lakótelepi rész kommunikációs tervének elkészítése és annak prezentálása a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont által megrendezett Fenntartható Energia Hét utolsó napján, 2014. június 27-én.
A pályázat célja egy olyan gyakorlatorientált kurzus megvalósítása, mely lehetővé teszi a városkommunikáció népszerűsítését. A résztvevők számára ez olyan lehetőség, amely során az egyetemen megszerzett elméleti tudásukat gyakorlatban mérhetik össze.

Kik nyújthatnak be pályázatot?

Legalább három, maximum négyfős, nappali tagozatos egyetemi hallgatókból álló csapatok, akik:
• a jelentkezés előtt csapatokba rendeződnek és mint csapat adják be a jelentkezésüket
• a csapatnak építész/építő/energetikus/gépészmérnök, közgazdász és kommunikáció szakos hallgatókból kell állnia
• alap- és mesterszakon már végzett hallgatók is jelentkezhetnek, amennyiben tanulmányaikat (abszolutórium) 2013 májusa után fejezték be.
A csapatok kialakításának feltételei:
• legalább 1 fő mérnök építész/építő/energetikus/gépészmérnök hallgató
• legalább 1 fő közgazdász hallgató
• legalább 1 fő kommunikáció szakos hallgató
Partnerekkel nem rendelkező érdeklődőknek:
Partnerkereső Nap a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont székházában.
Helye: 1094 Budapest, Liliom utca 48.Ideje: 2014. június 2. 10:00 – 11:30
Pályázati dokumentumok:
A jelentkezésnek tartalmaznia kell:
• a csapat neve
• a csapat elérhetősége (e-mail cím)
• a csapat tagjainak a neve
• a csapattagok minimum három, maximum 5 soros bemutatkozása, amely tartalmazza a tanulmányaik megnevezését és érdeklődési körüket
• a csapattagok minimum 2.000, maximum 3.500 karakteres írása arról, hogy mit gondolnak a városkommunikáció feladatáról, eszközeiről és lehetőségeiről a városfejlesztésben
A benyújtott pályázatok értékelése:
A benyújtott pályázatokat a beadást követően a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Bíráló Bizottsága bírálja el és e-mailben értesíti 2014. június 11. 12.00 óráig.
Díjazás:
• 1. helyezett: 300. 000 Forint
• 2. helyezett: 200. 000 Forint
• 3. helyezett: 100. 000 Forint
A jelentkezések beadásának határideje és módja:
2014. június 9. 11:00, az alább e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolattartás:
A szervezők a jelentkező csapatokkal e-mailen (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) és telefonon (+36 1 456 0461) tartják a kapcsolatot, avagy személyesen a Magyar Urbanisztikai Társaság székházában. (1094 Budapest, Liliom utca 48.)

Megjelent: 2204 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. június 03., kedd 10:30

Blog archivum