Kedvezményes felelősségbiztosítást alkotott tagjainak a MÉSZK

2017.02.07. Írta:

Az idei évtől minden fővállalkozó építőipari kivitelezőnek kötelezően felelősségbiztosítást kell kötni, legyen szó családi ház építéséről vagy egy egyszerű fürdőszoba felújításról. A Magyar Építőipari Szakemberek Közössége úgy látta a biztosítók nem készültek fel a helyzetre, áraik irreálisak voltak például egy burkoló mikrovállalkozásnak. Így összehoztak maguknak egy megfelelő konstrukciót.

Az idei évtőlminden fővállalkozó építőipari kivitelezőnek felelősségbiztosítással kell rendelkeznie mára kivitelezési szerződés megkötéskor. A januárban hatályba lépő kormányrendelet (353/2016. XI.18.) kiterjed a családi házak építésére és felújításokra is. Miután nem volt versenyképes piaci ajánlat, a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége kedvezményes csoportos felelősségbiztosítási programot indított azépítőipari szakemberek számára.

„A rendelet céljával és szellemiségével egyet értünk, azonban úgy érezzük, hogy ezúttal abiztosítási piac nem készült fel a helyzet kezelésére. Megkérdeztük a szakembereket, majd megvizsgáltuk a piacon elérhető biztosítási díjakat és azt találtuk, hogy irreálisan magasak” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője, a Magyar Építőipari Szakemberek Közösség alapítója.

Egy több száz ezer forintos biztosítási összeg nem életszerű egy olyan szakember esetében, aki évente pár tízmillió forintot termel. Pedig ilyen szakemberből nagyon sok van, főleg a burkolók és kőművesek között. Csakhogy biztosítás nélkül nem kezdődhet meg a munka. Így nem várhatták amíg a piac megmozdul, maguk kerestek megoldást.

Végül a Colonnade Biztosítóval együttműködve készült egy a szakemberek igényeire szabott csoportos biztosítási megoldás, amely nagyságrendekkel kedvezőbb a piacon található más konstrukcióknál.

Mit ír elő a törvény?

A kormányrendeletben több kritériumnak is meg kell felelni. Egyrészt tevékenységi felelősségbiztosítással kell rendelkezni, amely a harmadik személynek okozott dologi vagy személyi sérülésekre terjed ki. Ilyen például ha egy leeső szerszám kárt tesz egy parkoló autóban, vagy egy járókelő megsérül.

Másrészt rendelkezni kell szolgáltatói felelősségbiztosítással, ami az esetleges hibásteljesítés miatti károkra terjed ki. Például ha egy fürdőszoba burkolása nem megfelelő és emiatt elázik az alsó szomszéd, a biztosító megtérítheti abeázás helyreállításának költségeit.

Ki veheti igénybe a kedvezményes kivitelezői biztosítást?

A kedvezményes biztosítást minden olyan magyar építőipari szakember, valamint kivitelező vállalkozás igénybe veheti, amely csatlakozott, vagy csatlakozik a Magyar Építőipari Szakemberek Közösségnek. További információk: http://szakemberkozosseg.hu/szolgaltatasok/biztositas/ 

A Magyar Építőipari Szakember Közösséget a Mapei Kft. alapította 2016-ban, hogy fejlődési lehetőséget és támogatást biztosítson a szakembereknek. Az építőipar kultúrájának fejlesztése mellett elkötelezett cég 2015-ben alapította a Mesterek Mestere díjat.

Forrás: Mapei Kft./Hírnévügynökség