A magyarok lakásálma

2017.11.07. Írta:

Az Otthontérkép.hu legfrissebb, több mint 1300 ember részvételével készült kutatása szerint az emberek többsége saját tulajdonú lakásban él, de néhány év múlva szívesen tovább állna. A felmérésből kiderül, hogy a legtöbben 3 szobás otthonra vágynak, melynek ára 15 és 35 millió forint között van és lehetőleg távol a nyüzsgő belvárostól.

Saját lakásban élnek a legtöbben

Az Otthontérkép.hu online felmérésében résztvevők 71%-a jelenleg saját lakásban lakik, 18% bérel ingatlant, 11% pedig a család tulajdonában lévő ingatlanban vagy pedig ismerősnél húzza meg magát.

Ezek az ingatlanok javarészt (63%) a lakások típusába sorolandók, csupán 30%-ot képviselnek a családi házak.

Ez az eredmény feltehetően azzal magyarázható, hogy a válaszadók 60%-a él Budapesten, további 14% pedig az agglomerációban, ahol jóval nagyobb arányban fordulnak elő a lakások, mint vidéken.

A kérdőívet kitöltők 13,2%-a egyedül él, 39,3% esetén ketten, 23,4% esetén pedig hárman osztoznak a lakáson.

200 ezer forint vagy annál kevesebb pénz folyik be a családik kasszába a megkérdezettek 7%-a esetén, 13% 200-300 ezer forintból, 19,4% 300-400 ezer forintból, 21,9% 400-500 ezer forintból, 37,6% pedig ennél nagyobb összegből gazdálkodik havonta.

Otthontérkép 1 költözés tervezése

A költözési szándékot a válaszadók 84,3%-a jelezte, 28,5%-uk már most keresi jövőbeli otthonát, további 27,6% pedig egy-két éven belül tervezi a költözést. „Ezek a mutatók az egy évvel ezelőtti hasonló felméréskor 10-15 százalékkal alacsonyabbak voltak, ami egyértelműen annak a jele, hogy hatnak a különféle állami és piaci ösztönzők – magyarázta Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője.
Otthontérkép 2 költözés helye

Az emberek harmada vidékre vágyik

A több mint 1300 válaszadó harmada költözne vidékre, 14,2% egy nagyobb vidéki városba, 17,2% pedig egy kisebb városkába vagy faluba. A kitöltők több mint 28%-a választaná az agglomerációt vagy a főváros külsőbb kerületeit, míg 9,5% Budapest nyüzsgő centruma mellett tenné le a voksát. Buda és Pest kedveltségi csatájából előbbi kerül ki győztesen, 20,6% költözne a budai részre, míg pontosan fele ennyi ember választaná inkább Pestet.

Az álom otthon 3 szobás és maximum 35 millió forintba kerül

A statisztikákból világosan kiolvasható, hogy a 3 szobás otthonok népszerűség továbbra is töretlen, az emberek 44%-a vásárolna ekkora otthont, érdekes azonban, hogy csupán 10% döntene az 1-1,5 szobás ingatlanok mellett, melyek jellemzően befektetés esetén népszerűek.
Otthontérkép 3 költözés lakásár

Ár tekintetében általánosságban elmondható, hogy az emberek túlnyomó része (73,7%) 35 millió forint alatti ingatlant vásárolna: 12,4% 15 millió forint alatti, 31,5% 15-25 millió forint közötti, 29,8% pedig 25-35 millió forint közötti otthont tudna szívesen a magáénak.

A magasabb árkategóriában gondolkodók aránya jóval alacsonyabb, 35-50 millió forintot mindössze 18% szánna lakásvásárlásra, ennél nagyobb összeget pedig csupán 8%.

A felmérésből kiderül az is, hogy az emberek többsége az új otthon finanszírozásához több forrást is igénybe venne, elenyésző számban vannak azok, akik csak a megtakarításukra vagy csak a jelenlegi ingatlan eladásából befolyt összegre támaszkodnának. A válaszolók 42% venné igényben a megtakarításait, melyből a lakás árának negyedét tudná finanszírozni, de például a válaszolók közel 20%-a az árának felét hitelből finanszírozná. A kitöltők 19%-a használná fel az örökségét, hogy valamilyen mértékben beszálljon a lakás kifizetésébe, 15% pedig állami támogatást, például csokot venne igénybe.

Forrás: otthontérkép.blog.hu

Megjelent: 4703 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. november 07., kedd 15:26