Még jobban megéri cégeknek az albérlettámogatás

2018.01.03. Írta:

Kedvezőbb albérlettámogatással, saját kocsival történő munkába járás támogatásával és társasági adókedvezménnyel segíti a kormány a munkaerő mobilítását.

Mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege az idén, amely a határozott idejű foglalkoztatottnak is jár, sőt munkaerő-kölcsönzésnél a kölcsönbe-vevő vállalkozás is nyújthat adómentesen.

Idén az az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatja a vállalkozás a munkavállalói albérletét. Mobilitási célú lakhatási adókedvezménnyel, vagyis albérlet-támogatással öt éven keresztül élhet a munkáltató azon munkavállalói esetében, akiknek a lakóhelye legalább 60 kilométerre van a munkahelytől, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára van az a munkahelytől.

A legnagyobb összeg az igénybevétel első két évében jár. Tavaly még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kitevő támogatáshoz juthattak havonta adómentesen. Idén ez a mérték jelentősen megemelkedett: a minimálbér 60 százalékára nőtt. Vagyis 2018-től 51 ezer forint helyett már akár havi 82.800 forinttal is támogathatja alkalmazottjának lakhatását a munkáltató. A harmadik és a negyedik évben a tavalyi 25-ről a minimálbér 40 százalékára, az utolsó évben pedig 10 százalékról 15 százalékra nő az elérhető támogatás összege.

A feltételek is jelentősen enyhültek. Hiszen még tavaly az a munkavállaló nem kaphatott támogatást, aki a lakás tulajdonjogával, haszonélvezeti jogával rendelkezett a munkavégzés helyén vagy annak környezetében. 2018-tól viszont az az alkalmazott már nincs kizárva az albérlet-támogatásból, akinek van a munkahelye közelében lakása, de az haszonélvezeti joggal terhelt, vagy az ingatlan tulajdonjogának mértéke nem haladja meg az 50 százalékot. Sőt 2018-tól az albérlettámogatás a határozott idejű foglalkoztatottnak is jár, valamint munkaerő-kölcsönzésnél a kölcsönbe-vevő vállalkozás is nyújthatja az éppen nála dolgozó munkavállalónak adómentesen.

Az albérleti támogatás mellett a munkaerőmobilitást már 2017-ben is segítette az, hogy a saját gépkocsival munkába járó munkavállalóknak adómentesen adható költségtérítés mértéke 9 Ft/km-ről 15 Ft/km-re emelkedett. Idén továbbra is adómentesen történhet a munkavállalók elhelyezése azokban munkásszállásokban, ahol egy lakóhelyiségben csak egy munkavállalót helyeznek el (2016-ban legalább 2 embert kellett elhelyezni az adómentességhez ugyanabban a szobában).

Mindezek mellett a lakhatási támogatás adómentes összegével, valamint a munkásszállás kialakítására, fenntartására, üzemeltetésére fordított kiadásokkal a cég még a társasági adóalapját is csökkenti. A kedvezménynek egyetlen korlátja van csak: az adózás előtti nyereség összeghatára, azt ugyanis nem haladhatja meg.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium