Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

A pénzügyminiszter szerint elég jövőre foglalkozni a lakásáfával

csütörtök, 14 június 2018 10:29 Írta:

Korai lenne már most a lakásáfa kulcsáról dönteni - válaszolta egy kérdésre Varga Mihály a 2019. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat beterjesztését követően - írja a Portfolio. - TLE-vélemény

A kedvezményes áfakulcs ugyanis 2019. december végéig van érvényben. Elhamarkodott lenne erről már most dönteni. Közben figyeljük a lakásépítések piacát, egyelőre azt látjuk, hogy az építőipar kapacitással nem bírja a megkezdett építkezéseket. Az uniós kötelezettségek miatt ősszel úgyis kell technikailag adótörvényekhez nyúlni, ezért ráérünk ezzel 2019 őszén foglalkozni - magyarázta a miniszter.

A hazai lakásépítések szempontjából kulcskérdés, hogy az egyébként jelenlegi szabályok szerint 2019. december 31-ig élő új lakásokat terhelő 5 százalékos áfakulcs sorsa miként alakul. A piac ugyanis erősen hosszabbítást vár - a fix dátum ellenére- ami jelentősen fokozza a bizonytalanságot. Az biztos, hogy az építési hullám az áfacsökkentéssel indult be, és enélkül csak jóval lassabban érkeztek volna meg az új lakások a piacra, de a hirtelen drasztikus áfakulcs változás talán a kelleténél egy kicsit nagyobb hirtelenséggel pörgette fel az építéseket. A piaci kilátásokat nézve szintén biztosra vehető az is, hogy nagyon sok lakás átadása tolódhat át 2020-ra az építéseket jellemző jelentős csúszások miatt, ami tovább növeli az egész piacot jellemző bizonytalanságot. Bár a szabályozás jelenleg egyértelmű a határidőt illetően, a piac azonban bízik a hosszabbításban.

TLE-vélemény: 

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) fontosnak tartja a jelenlegi pozitív trend fenntartását, megerősítését, és ezzel együtt a lakásépítések számának hosszú távú stabilitását.

Ehhez olyan stabil otthonteremtési és építéspolitikára, valamint intézkedésekre van szükség, amelyek biztosítják, hogy ne csak átmeneti fellendülésről legyen szó, hanem a lakásépítések száma egy egészséges szintet érjen el az elkövetkezendő években, és évtizedes távlatban e körül stabilizálódjon.

A lakásépítésekkel összefüggésben a kiszámíthatóság és a hosszú távú tervezhetőség kiemelten fontos az anyaggyártási és kivitelezési kapacitások kialakításának, fenntartásának; a többéves átfutású társasházi projektek megvalósításának; valamint a foglalkoztatás és a szakképzés biztosításának szempontjából is.

A jelenlegi 5%-os újlakás-áfa újbóli 27%-ra emelkedése 2020-tól a lakásprojektek befagyasztását hozná maga után. Az áfaemelésből következő árrobbanást biztosan nem bírja el a fizetőképes kereslet, a beruházások csökkenő jövedelmezősége pedig ismét visszavetné a lakásépítéseket. A további beruházások tervezéséhez elengedhetetlen az új lakások áfakedvezményének rögzítése.

A 2016-2017-ben megindult kedvező folyamatok folytatódásához feltétlenül szükséges lenne az 5%-os áfakulcs fenntartásának szándékának kinyilvánítása a kormány részéről. Mivel egy nagyobb beruházási projekt átfutási ideje legalább 1,5 év, ahhoz, hogy ne torpanjon meg a lakásépítések üteme, sürgető, hogy mielőbb tájékoztatást kapjon az ágazat a 2020-ban életbe lépő szabályozási környezetről.

A TLE ezért – számos szakmai szervezettel együtt - javasolja, hogy a lakások adásvételéhez kapcsolódó kedvezményes áfa fenntartása kapjon kormányzati szándéknyilatkozatot.

Hírforrás: Portfolio