Párdi Zsófia / igylakunk.hu

12 százalékot drágultak a lakások és a forgalom is nőtt

2018.07.27. Írta:

A hivatalos adatok szerint 2018 első negyedévében éves összevetésben 12,2 százalékkal drágultak a használt lakások. Az új lakások ára is 12,4 százalékkal nőtt éves szinten. A KSH adatai alapján 2017-ben 154 ezer adásvételre került sor, ami öt százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest – írja az ingatlan.com pénteki közleményében.

A lakáspiacon változatlanul a drágulás az irányadó trend, de tavaly már csak lassuló ütemben tudtak növekedni az árak: az előző évben mért hat százalékos áremelkedés, a 2016-os szint felét teszi ki.

Az ingatlan.com elemzése szerint az első negyedév után is feljebb mentek az árak, Budapesten július közepén az átlagos négyzetméterár a kínálati piacon 594 ezer forint volt.

A megyei jogú városokban közel 300 ezer forintért kínálták a lakások négyzetméterét a tulajdonosok, a városok átlagos négyzetméterára pedig 265 ezer forintra emelkedett.

A községek továbbra is nagyon olcsónak mondhatóak országszerte, az átlagos négyzetméterár náluk 111 ezer forintot tett ki. Balogh László, az ingatlan.com szakértője elmondta, az a trend is tartósnak látszik, hogy a gazdaságilag, iparilag fejlett vidéki városokban lévő lakásokért nagy a verseny a vevők között. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) kormányzati tervekben szereplő módosítása, amely az 5000 főnél kisebb településeken vásárlóknak nagyobb támogatást ígér, felpörgetheti lakáspiacot a budapesti és a vidéki nagyvárosok agglomerációjában is.

Németek, oroszok, románok

Az ingatlan.com országos elemzése azt is megvizsgálta, hogy a külföldiek milyen szerepet töltöttek be az idén a lakáspiacon.

A legnagyobb kereslet Németországból érkezik, közel 19 ezer megkeresés jött onnan 2018 második negyedévében.

A KSH adatai szerint a német állampolgárságú vevők tavaly 1079 lakást vettek. Az ingatlan.com-on a második legtöbb külföldi érdeklődés az Egyesült Királyságból jött: több mint 12 ezer lakás után érdeklődtek, a harmadik pedig Ausztria, a szomszédos országból több mint 10 ezer lakáshirdetés feladójánál érdeklődtek. A portálon érdeklődő külföldiek kereslete összecseng a KSH hivatalos adataival. de érdekes különbségek is vannak. A Kínából érkező érdeklődések például a külföldi országok listájának középmezőnyében helyezkedik el, a hivatalos adatok szerint pedig kínai állampolgárságú vevők vásárolják a második legtöbb lakást a külföldiek közül.

Az ingatlan.com szakértője szerint ennek az az oka, hogy az eladóknak már komolyan kell számolniuk azokkal a külföldi vevőkkel, akik lehet, hogy már évek óta Magyarországon tartózkodnak. A hivatalos adatok szerint átlagosan majdnem minden huszadik lakást külföldi vevő vesz meg, mert a külföldiek aránya a lakásvásárlók körében 4,8 százalékos.

Forrás: Index, Ingatlan.com