Lechner Tudásközpont

Új funkciókkal bővül az e-napló

szerda, 01 augusztus 2018 13:23 Írta:

Folyik az e-építési napló fejlesztése, melynek eredményeként szeptembertől három újítás várja a felhasználókat. A munkaállapot rögzítése, a kiemelt naplók megjelölése és az e-mailes értesítések a mindennapi munkavégzést fogják kényelmesebbé és átláthatóbbá tenni - olvasható a Lechner Tudásközpont oldalán.

A fejlesztések eredményei a tervek szerint ősszel lesznek majd elérhetők, a kezdeti tesztidőszakban egy szűk csoport, nagyjából 5-10 fő számára, akik között építtető, műszaki ellenőr és kivitelező is lesz. Az általuk megfogalmazott javaslatok rendszerbe illesztését követően válik majd az összes felhasználó számára elérhetővé a három új funkció.

A felhasználói élmény javítása érdekében tett lépések a szeptemberi frissítések után is folytatódnak, 2018 év végéig további új funkciókkal bővül majd az e-napló. Az építésügy adminisztratív folyamatainak teljes digitalizálása során egy olyan rendszerré bővül, amely az új nevéhez is híven – ÉKTR, vagyis Építőipari Kivitelezést Támogató Rendszer – biztosítja az építkezések teljes körű elektronikus nyomon követését.

További részletek a Lechner Tudásközpont cikkében.