Párdi Zsófia / igylakunk.hu

Az átlagkereset kétharmadát is elviheti az albérlet

2020.02.20. Írta: Szász Tünde, Ingatlannet.hu

Az átlagos négyzetméterárak mellett az átlagbérek is sokat elárulnak egy terület lakáspiacáról. Az ország különböző régióiban ugyanis valahol többet, valahol kevesebbet kell dolgoznunk egy saját otthon megvásárlásához vagy akár csak a bérléséhez. Elemzésünkben a téglalakások meghirdetett átlag bérleti díját, illetve átlag négyzetméterárát vetettük össze a KSH egyes megyékre jellemző nettó átlagkereseti adataival.

Elszálltak a bérleti díjak az átlagbérekhez képest

Ha itthon lakást szeretnénk bérelni, egyértelműen Budapest az egyik legdrágább régió. Viszont azt is látnunk kell, hogy a magas albérletárak mellett fővárosunkban a legmagasabbak a jövedelmek is. Tavaly decemberben Budapesten egy 50 m² alapterületű téglalakást átlagosan 190 ezer forintos áron lehetett havonta kivenni, ami az ottani átlagbér kétharmadának felemésztését jelenti.

Kecskeméten és Nyíregyházán sem túlságosan kedvező a helyzet, ugyanis itt az átlagbér több mint felét kellett kicsengetni tavaly decemberben egy 50m²-es téglalakás havi bérléséért. Ugyanezen időszakban egy ugyanekkora paraméterű téglalakás meghirdetett bérleti díja, Pécs és Szeged egyetemi városaiban, az ottani átlagkeresetek felébe került. 2019 decemberében a vizsgált megyeszékhelyek közül pedig Győrben és Zalaegerszegen kellett a helyi átlagkereset legkevesebb részét, 40 százalékát albérletre költeni.

Jobban megéri a vásárlás, mint a bérlés?

Az egekbe szökött albérletárak felvetik a kérdést: Jobb a pénzt befektetni, mint az ablakon kidobni? Bizony sok esetben többe kerül egy lakás havi bérleti díja, mint törlesztőrészlete, plusz, a saját otthon vásárlásával egy életre megspóroljuk a lakbért. Másrészről viszont a magas négyzetméter árak és az alacsony átlagbérek miatt sokan nem engedhetik meg maguknak a befektetést.

A tavaly decemberi átlag négyzetméter árak alapján például ilyen nehéz helyzettel állunk szemben fővárosunkban. Egy Budapesten eladó lakás téglaépítésű típusának egyetlen négyzetmétere átlagosan több mint 2,5x került többe, mint a fővárosi havi átlagbér. 2019 decemberében nem állt jobban Szeged és Kecskemét sem. Ezekben a városában 2 havi helyi átlagbér sem futotta volna ki a téglalakások átlag négyzetméter árát.

A vizsgált időszakban, Győrben, Pécsen és Nyíregyházán azonban már elegendő lett volna a 2 havi átlagfizetés egyetlen négyzetméter megvásárlásához. Zalaegerszegen, pedig csak 1,5 hónap átlagbérének megspórolására volt szükség ahhoz, hogy egyetlen négyzetmétert a magunkénak tudhassunk.

Az albérletek jövője

Az előttünk álló időszakban szakértők szerint a bérleti díjak mérséklődésére számíthatunk, mert ez a lakásárakhoz képest még mindig magas. Ezen felül egyre több befektető jelent meg a lakáspiacon, így a megemelkedett kiadásra kínált lakások száma is lejjebb nyomhatja a bérleti díjakat. Az áremelkedés lassulása viszont csupán árkorrekciót jelez az ingatlanpiacon, nem pedig recessziót. Amennyiben továbbra is növekednek a jövedelmek, a néhány évig tartó stagnálás után ismét felpöröghet majd a kereslet és vele együtt az árak.

Megjelent: 626 alkalommal Utoljára frissítve: 2020. február 20., csütörtök 11:44