Wienerberger Zrt.

50 százalékkal okosabb tégla

2014.05.28. Írta:

Az okos tégla tulajdonképpen ügyes: 45-50 százalékkal növeli a fal hőszigetelő képességét.

Magyarországon is a lakóépületek használják el a legtöbb energiát. Így tehát, ha az EU szándékának megfelelően csökkenteni akarjuk a lakóépületekben felhasznált energia mennyiségét, s ezzel mérsékelni az üvegház-hatású gázok kibocsátását, sokat kell tennünk lakóházaink szigeteltségének javításáért.

okostegla energia

Több építőanyag-gyártó is kísérleteket végez ezen a terepen, hiszen rájuk ez a célkitűzés jelentős feladatókat ró. Ennek nagyon jó kísérleti terepe a családi ház. Egy jól működő családiház-modell alkalmazható lesz majd a társasházakra, egyéb épületekre is.

A kutatások nem csak azt mutatták meg, hogy milyen egy energetikailag ideális családi ház formája, hol vannak az ablakai, milyen az alaprajza, egyszintes vagy kétszintes, hanem azt is kimutatták, hogy a fűtés által termelt hő 30 százalékban a falakon keresztül távozik.

Nagyon fontos tehát a jó hőszigetelés: nyílászárók, födém, padló, minden olyan határoló szerkezet, amely a külső hideg levegővel érintkezik.

Ezért fogott az egyik ismert téglagyártó annak a kutatásába, hogyan lehet a falazóelemek hőszigetelő képességét javítani. A régi, ismert, hagyományos téglákból nagyon masszív, stabil falazatok építhetők. A mai, "okos" téglák megtartották ezeket az előnyös tulajdonságokat, ám 40-50 százalékkal is több hőt tartanak vissza.

Kapcsolódó videó

  1.  
    Az okos tégla
     

Mi az U-érték?
- Független mérőszám, az épületszerkezet (falazat, ablak stb.) hőszigetelő képességét mutatja meg.
- Minél alacsonyabb az U-érték, annál jobb a hőszigetelő képesség. (0,17 a legalacsonyabb érték.)
- Téglavásárlásnál a termékeket ár alapján csak úgy hasonlíthatjuk össze, ha az U értékeiket is összevetjük.
- A téglák U-értékük alapján energetikai osztályokba sorolhatók (C, B, A, A+, A++, A+++), ami megkönnyíti az összehasonlításukat.
- Az okos téglák U-értéke 40-50%-kal jobb, mint az ugyanolyan falvastagságban kapható, hagyományos nút-féderes tégláké.

 

További információ: http://okostegla.hu/

 

Megjelent: 4433 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. június 03., kedd 09:44