Párdi Zsófia

Párdi Zsófia

Van rá esély, hogy 2020-ban elindul egy bérlakásépítési program. A TLE javaslata szerint ez családtámogatással, tulajdonszerzési lehetőséggel és a bérleti díjak általános csökkentésével is összhangban állna. Mondd el a véleményedet, beépítjük!

BÉRLAKÁS-KÉRDŐÍV

Varga Mihály pénzügyminiszter is megszólalt a lakáspiaccal kapcsolatban. Célként a fiatalok lakáshoz juttatását emelte ki, valamint a bérlakások szerepét a munkerőpiaci mobilitás javításában.

3 millió forinttal növelte meg az OTP Business a Társasházi Pályázat keretösszegét, így idén összesen 15 millió forint vissza nem térítendő forrást nyerhetnek a lakóközösségek.

Rekordszámú, közel 6000 új céggel bővült tavaly az építőipar, több mint 55 százalékkal több cég lépett be, mint amennyi megszűnt – derül ki az Opten közleményéből.

Idén a lakásépítési ágazatot kell helyzetbe hozni, amelyhez segítséget nyújthat az állam, akár azzal, hogy a 2020-ra tervezett, építőipari cégek modernizációjához nyújtott költségvetési támogatást a lakásépítési kapacitások bővítésére fordítja - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint idén januárban a fővárosi bérleti díjak 10 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A megyeszékhelyeken pedig 11 százalékos volt az éves növekedés üteme.

Az épített lakások aránya továbbra is Budapesten, Pest, illetve Győr-Moson-Sopron megyében volt a legnagyobb, míg egyes megyékben - pl. Nógrád, Tolna - szinte szabadszemmel nem is látható az épített lakások mennyisége a megyei bontást mutató ábrán a KSH Fókuszban a megyék című kiadványában.  A kiadott új lakásépítési engedélyek és az egyszerű bejelentések száma is nőtt valamelyest, a fővárosban a legnagyobb arányban. 

csütörtök, 16 január 2020 08:48

Wienerberger Építészeti Nívódíj 2020

2020-ban - a tavaly kiírt és megrendezett Építészeti Nívódíj Pályázat sikerein felbuzdulva - is három kategóriában keressi a legjobb 2016-tól 2019-ig megvalósult épületeket a Wienerberger Zrt.

Az átlagkeresetűeknek indítana bérlakásprogramot Fürjes Balázs, a kormány Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. Emellett szerinte meg kellene fontolni, hogy Budapest bizonyos területein továbbra is 5 százalékos áfa vonatkozzon a lakásépítésre.

Január elsejétől ötmillió forintos összeghatárig áfavisszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek - hívta fel a figyelmet a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos .

1. oldal / 168