2016 óta évről évre több lakás épül Magyarországon, a növekedési ütem ugyanakkor 2018 óta lassul. A KSH statisztikája alapján a tendencia folytatódni látszik, hiszen 2020 I. félévében kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján 12.475 új lakásnak az építése kezdődhetett el, 32%-kal kevesebbnek, mint 2019 azonos időszakában. A Fókuszban a a megyék c. kiadványból jól látszik, mekkora szakadék van továbbra is az egyes országrészek között.

Kategória: Blogok

Trendszerűen csökken már második éve a kiadott új lakásépítési engedélyek száma. Gyakorlatilag alig kérnek új engedélyeket lakóingatlanok építésére. Ez is téma lesz a TLE kerekasztalbeszélgetésén a Construmán és élő közvetítésben 2020.10.07-én, 15 órakor.

Kategória: Blogok
csütörtök, 27 augusztus 2020 11:02

Lakbérindexet fejlesztett a KSH és az ingatlan.com

A lakásbérleti piac árváltozásainak gyors és részletes megismerését szolgálja a Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com együttműködésében fejlesztett „KSH-ingatlan.com lakbérindex”, amely havonta jelenik meg mostantól a KSH honlapján.

Kategória: Blogok

2020 I. félévében 8.697 db új lakás kapott használatbavételi engedélyt, 34%-kal több, mint egy évvel korábban. Ez a növekedés a kedvezményes áfa kulcs kivezetése előtti időszak kifutását jelzi.  A KSH friss jelentése szerint a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 12.475 db volt, 32%-kal kevesebb, mint 2019 azonos időszakában. Az építendő lakások trendje 2018 eleje óta csökkenő engedély és bejelentés, számok utoljára 2016 elején voltak az elmúlt hónapokhoz hasonló szinten.

Kategória: Blogok

2016 óta évről évre több lakás épül Magyarországon, a növekedési ütem ugyanakkor 2018 óta lassul. 2020 I. negyedévében is folytatódott a tendencia: 4775 új lakás épült az országban, 30%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A növekedéshez a vidéki, kisebb lélekszámú városok lakásépítéseinek számottevő (44%-os) emelkedése járult hozzá leginkább – derül ki a KSH Fókuszban a megyék c. negyedéves kiadványának friss adataiból.

Kategória: Blogok
szerda, 06 május 2020 08:14

Húzóágazat lesz-e a lakásépítés?

2020 I. negyedévében 4.775 db új lakás épült, 30%-kal több, mint egy évvel korábban. Ez az építési szám a hazai lakásállomány 200 évente történő megújításához lenne elegendő. A KSH friss jelentése szerint a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 7.032 db volt, 27%-kal kevesebb, mint 2019 azonos időszakában. A kiadott új építési engedélyek száma 2016. óta egyik negyedévben sem volt ilyen alacsony.

Kategória: Blogok

2019-ben az elmúlt évek legtöbb lakása épült Magyarországon, de ezeknek az országon belüli eloszlása továbbra is rendkívül egyenetlen. Egyes jóval az átlag alatti lakásszám épült, Budapest és néhány másik megye húzta fel az országos átlagot – derül ki a KSH friss Fókuszban a megyék című kiadványából.

Kategória: Blogok

TLE-közlemény - 2019-ben 21.127 db új lakás épült, 20%-kal több, mint egy évvel korábban. Ez az építési szám a hazai lakásállomány 200 évente történő megújításához lenne elegendő. A KSH friss jelentése szerint a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35.123 db volt, 4,3%-kal kevesebb, mint 2018-ban.

Kategória: Blogok

Az épített lakások aránya továbbra is Budapesten, Pest, illetve Győr-Moson-Sopron megyében volt a legnagyobb, míg egyes megyékben - pl. Nógrád, Tolna - szinte szabadszemmel nem is látható az épített lakások mennyisége a megyei bontást mutató ábrán a KSH Fókuszban a megyék című kiadványában.  A kiadott új lakásépítési engedélyek és az egyszerű bejelentések száma is nőtt valamelyest, a fővárosban a legnagyobb arányban. 

Kategória: Blogok