MKpartners

A fiatalok fele lakásra tesz félre

2021.07.27. Írta: Sajtóhír

Idén, a második negyedévben a 19-29 évesek 58 százalékának volt megtakarítása, és csak 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem takarít meg derül ki a K&H-csoport felméréséből.

Az adatok alapján a 26-29 éves korosztályban többen vannak, akik nem gyűjtenek, mint a 19-25 évesek között: 31 százalékuk, illetve 14 százalékuk. Korábban a legtöbben a hónap végén – esetlegesen – megmaradó forintjaikat tették el későbbre, most 35 százalékuk már hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget.

A fiatalok nagy része, 49 százaléka lakásra gyűjt, ám azok aránya is nőtt, akik utazni szeretnének.

Az általános tartalék gyűjtése is fontos célja a minden harmadik 19-29 évesnek. A K&H ifjúsági indexéből az is kiderült, hogy a tavalyi átlagos, 649 ezer forint megtakarítás 2021-re tovább nőtt: 736 ezer forintra. Viszont csak 36 százalékuk tudna legalább fél évig megélni a megtakarításaiból, ez az arány a korábbi években magasabb volt.

Forrás: MTI

Hírek archivum