Szentiváni János / igylakunk.hu

Áfavisszatérítés is jár a falusi csok mellé

2019.05.31. Írta:

A falusi csok által érintett kistelepüléseken 5 millió forintig áfa-visszatérítés igényelhető építésre, bővítésre, vagy akár felújításra is – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Az intézkedés a kormány 13+1 pontos gazdaságvédelmi akciótervének része, amelyet a csütörtöki kormányinfón jelentett be a pénzügyminiszter.

A jelenleg is érvényes áfa-visszaigényléssel ellentétben a mostani intézkedés nemcsak új ingatlan építésére vonatkozik, hanem a használt lakások, házak felújítására, bővítésére is. ugyanakkor kizárólag azokon a kistelepüléseken vehető igénybe, ahol a falusi CSOK is kérhető, tehát 2486 települést érint.

Az ÉVOSZ nyilatkozata alapján ez az intézkedés a tisztességes vállalkozások piaci helyzetét erősíti. Érdekeltté teszi a megrendelőt és az építési vállalkozókat egyaránt, hogy írásban szerződjenek, tételes költségvetés és műszaki tartalom alapján dolgozzanak, legálisan, számlákon keresztül mozogjanak a pénzek. Az ÉVOSZ számításai szerint ez évben mintegy 300 milliárd Ft érték lehet a szóbeli megállapodások, "zsebszerződések" értéke, ami az állami költségvetést mintegy 80 milliárd forint áfa bevételtől foszthatja meg.

Forrás: kormany.hu, Portfolio

Hírek archivum