Párdi Zsófia

Párdi Zsófia

2023. december 01., péntek 09:27

Megjelent a rendelet a Csok Pluszról

Megjelent a Magyar Közlönyben a Csok Pluszról szóló kormányrendelet, valamint az ahhoz kapcsolódó illetékmestességről szóló jogszabály. Mindkettőben van változás a tervezethez képest.

Zöldtéglának nevezett kerámiabetétet fejlesztettek ki magyar kutatók, amely nemcsak csökkenti a kályhákból kijutó káros anyagok mennyiségét, hanem a fűtés hatásfokát is növeli. A tervek szerint már jövő ősszel kapható lesz.

2023. november 27., hétfő 17:15

Továbbra is alig épülnek társasházak

Enyhén csökkent az idei harmadik negyedévben korábbiakhoz képest a hazai megkezdett építőipari kivitelezési munkák értéke. Július és szeptember között összesen valamivel kevesebb, mint 600 milliárd forint volt az Aktivitás-Kezdés mutató – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

2023. november 25., szombat 10:06

Lehet pályázni az Év Balatoni Házára

Hatodik alkalommal hirdették meg az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázatot. A felhívás célja a minőségi építészet népszerűsítése, megismertetése a tágabb közönséggel, figyelemfelhívás a Balaton környezetében épített példaértékű új, illetve felújított, bővített, átalakított meglevő épületekre.

2023. november 24., péntek 18:03

Ön is véleményezheti a csok pluszt

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a CSOK Plusz programról szóló rendelettervezetet, amelyhez december 1-ig lehet hozzászólni.

Az Európai Bizottság közleménye szerint a testület jóváhagyta a magyar kormány által módosított és a REPowerEU fejezettel kiegészített helyreállítási tervet. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a Tanács is hasonlóan dönt, Magyarország 0,9 milliárd eurónyi előleghez juthat a REPowerEU-alapokból a jövő év elején.

2023. november 23., csütörtök 08:54

Nem fog tovább csökkenni az építőanyagok ára

A hazai építőanyag-gyártókat összefogó MÉASZ tagságában 2023 első 10 hónapjában jelentősen csökkent az egyes építőanyagok és építési termékek forgalma: az égetettkerámiatégla- és cseréptermékek gyártói 40-50%-os - illetve egyes részterületeken azt meghaladó, a fehér falazati termékeknél 35%-ot meghaladó, az EPS hőszigetelő anyagoknál 20-30% közötti, az építőkémia-termékeknél 5-35% közötti, a szálas hőszigetelő anyagoknál pedig szintén kétszámjegyű visszaesés jelentkezett 2022 azonos időszakához képest.

2023. november 22., szerda 10:52

Építés csendben, gyorsan, zölden

Az építkezések és az épületek környezetterhelésének csökkentése egyre fontosabb szempont a fejlesztők és a megrendelők oldaláról is. Ugyan az építőipar legnagyobb problémája most a beruházások elmaradása, az ágazat jövőjét tekintve is megkerülhetetlen kérdés a beépített anyagok és az építési technológiák fenntarthatósága, környezeti és egészségügyi hatása. Néhány előremutató példát hoztunk.

2023. november 21., kedd 11:47

1.3.2 CSOK Plusz (2024.01.01-től)

2024. január 1-jétől indul a CSOK Plusz támogatási program.

  • csak vállalt gyerekekre igényelhető (a meglévő gyerekek száma a hitelösszeg szempontjából számít),
  • az első gyermeknek 4, a másodiknak 8, a harmadiknak 10 éven belül kell megszületnie,
  • csak házaspárok igényelhetik - a feleség 41 éves koráig, de 2024-ben és 2025-ben a 12. hetet elért várandóságot igazoló idősebb nők is igénybe vehetik,
  • a 2024. január 1. és 2024. március 31. között benyújtott kölcsönkérelmek esetében a rendelet hatálybalépését követően, de a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően megszületett gyermeket, valamint ezen időszakban gyámhatósági határozattal engedélyezett örökbefogadás keretében örökbefogadott gyermeket is vállalt gyermekként fogják figyelembe venni. Az érintett házaspárok így további baba vállalása nélkül is megkaphatják a hitelt,
  • kedvezményes, 3%-os kamatozású hitel, amelyet 10-25 évre lehet felvenni (nincs vissz nem térítendő kedvezmény), az első évben csak kamatot kell törleszteni,
  • a kölcsön maximális összege
    • egy gyermeket vállaló gyermektelen igénylők esetén a 15 millió forint,
    • két gyermeket vállaló gyermektelen igénylők vagy egy gyermeket vállaló egygyermekes igénylők esetén a 30 millió forint,
    • három gyermeket vállaló gyermektelen igénylők, két gyermeket vállaló egygyermekes igénylők, vagy egy gyermeket vállaló többgyermekes igénylők esetén az 50 millió forint,
  • az első vállalt gyerek megszületésekor felfüggesztik a hitel visszafizetési kötelezettségét, további gyerekek születésekor 10-10 millió forintot elengednek a hitel tőketartozásából (ún. vissza nem térítendő
  • gyermekvállalási támogatás néven),
  • az ország bármely településén lévő lakóingatlanra felvehető,
  • a falusi csokkal együtt is felvehető,
  • korábbi lezárt csok után is felvehető újabb gyerekre,
  • igényelhető új és használt lakás vásárlására,
  • igényelhető meglévő lakás bővítésére, bővítéssel összekötött korszerűsítésre,
  • telekvásárlásra nem használható,
  • a vásárolt lakóingatlan értékhatára: 150 millió forint, első lakás vásárlásakor 80 millió forint,
  • az érintett ingatlan méretét illetően lakásnál 40, családi háznál 70 négyzetméter lesz az elfogadható minimális hasznos alapterület, ami a gyermekszámmal emelkedik,
  • első lakás vásárlásánál elég a hitelhez 10% önerő (20% helyett),
  • első lakástulajdonnak a házaspár első közös lakása számít majd, akkor is, ha külön-külön volt már lakásuk,
  • a nem első közös lakásukat vásárlók esetében a csok pluszból vásárolt lakás vételárának a rájuk eső tulajdoni hányad értékét kell meghaladnia (és nem a korábban vagy jelenleg is meglévő közös lakás vételárát),
  • ha nem teljesül valamelyik feltétel, akár a gyermekvállalás, akkor a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal megemelt értékének megfelelő időarányos büntetést kell fizetni a kamattámogatás és a hitel-elengedés összegére,
  • az igénylőnek büntetlen előéletűnek kell lennie és nem lehet köztartozása (legfeljebb 5000 Ft),
  • tb-jogviszonnyal és legalább 2 éve folyamatos társadalombiztosítással kell rendelkeznie (legfeljebb 30 nap megszakítással),
  • a falusi csok és a csok plusz igénybe vevői számára új lakás vásárlásra esetén ovábbra is elérhető lesz az illetékkedvezmény.
  • a csokos lakásban 10 évig (bizonyos kivételekkel) bent kell lakniuk az igénylőknek.

A támogatásról szóló  518/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet a Magyar Közlöny 2023.11.30-i 2023. évi 171. számában jelent meg.

Illetékmentesség

Megjelent az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása is megjelent, ami alapján a vételár 80 millió forintot meghaladó része után kell majd csak az alapesetben 4 százalékos illetéket megfizetni. A falusi csok felhasználásával vásárolt lakások után értékhatártól függetlenül továbbra sem kell illetéket fizetni.

Az új szabályok szerint az elengedett illetéket vissza kell fizetni abban az esetben, ha megsérti a pár a jogszabályt, és emiatt vissza kell fizetniük a falusi csok-ot vagy a csok pluszhoz kapott kamattámogatást. Az illetéket nem kell visszafizetni abban az esetben, ha gyermekvállalás után járt a kedvezmény és a baba a házaspár egészségi állapota miatt nem teljesülhet.

Az illetékmentességről szóló rendelet módosítása ugyancsak a Magyar Közlöny 2023.11.30-i 2023. évi 171. számában olvasható.

Mekkora segítséget jelenthet a lakásszektornak a jövő év elejétől induló csok plusz? – tettük fel a kérdést az MNB szakértőinek friss lakáspiaci jelentésük megállapításai kapcsán.

7. oldal / 254

Hírek archivum