otpip.hu

Boldogság is hajtja az ingatlanpiacot

2016.10.17. Írta:

Tíz százalékot meghaladó lehet az országos lakásár-emelkedés idén is, annak ellenére, hogy a korábbi előrejelzések erre az évre már csak egyszámjegyű lakásár-emelkedést prognosztizáltak. Az adóhatósági statisztikákat feldolgozó OTP Értéktérkép meglepő összefüggést fedezett fel hazánk közelmúltban publikált Boldogságtérképével.

Három év alatt bő 30%-kal, csak az utolsó fél évben tíz százalékot meghaladóan emelkedtek a lakásárak, az országos átlag négyzetméterár már a 260 ezer forintot közelíti. A fővárosban a leginkább látványos az emelkedés, három év alatt másfélszeresére nőttek az árak, egy négyzetméterért átlagosan több mint 350 ezer forintot kell adni.

Hároméves távlatban a megyeszékhelyek között egyedül Salgótarján lett olcsóbb, tizedével mentek lejjebb az országos összevetésben amúgy nem magas árak – a megyében ugyanis az átlagos négyzetméterár 70 ezer forint alatt marad. Az elmúlt féléves adatok alapján a jövőben Békéscsaba és Szolnok csatlakozhat az árcsökkenők táborához.

Tatabánya, Székesfehérvár, Szekszárd, Szombathely, Győr – ezek a megyeszékhelyek végeztek az első öt helyen a Jobb Veled a Világ Alapítvány nemrégiben közzétett Boldogságtérképén, vagyis ezeken a településeken a legelégedettebbek a lakók. Ha a kiemelkedő fővárosi értéket nem nézzük, a lakásár-változás arányos növekménye is ezeken a településeken volt a legmagasabb – kivéve a tolnai megyeszékhelyet, ami hátrébb végzett a rangsorban.

„A boldogság, az elégedettség minden bizonnyal pozitív jövőképpel párosul. Ez vezethet ahhoz, hogy az emberek bátrabban mernek tervezni a jövőjükre olyan nagyobb vállalások tekintetében is, mint például a lakásvásárlás. A két igen távoli statisztika között gyenge a matematikai korreláció, de erős az összefüggés – értelmezi a számokat Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, aki hozzáteszi – Fura kimondani, de valójában a boldogság is hajtja az ingatlanpiacot.”

A pőre számokat nézve az elmúlt három évben Győr, Tatabánya, Debrecen, Szombathely és Székesfehérvár drágult leginkább, 30% feletti mértékben. Közülük Tatabányát kivéve idén már mindenhol legalább 200 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért.

Forrás: otpip.hu

Hírek archivum