Varsó Hippopx

Budapesten lehet leggyorsabban lakáshoz jutni a visegrádi országok fővárosai közül

2021.11.24. Írta: Sajtóközlemény

A magyar fővárosban 8,5 évnyi nettó átlagbér szükséges egy ilyen alapterületű lakáshoz, Prágában 8,6 évre, Varsóban pedig 8,8 évnyi helyi átlagfizetésre van szükség. Pozsonyban viszont majdnem 11 évre. A régió fővárosaiban 2018-ban még 7,5-8 évnyi átlagfizetésből összejött az 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához szükséges összeg.

Az ingatlan.com kutatása szerint az elmúlt években megváltozott közép-európai fővárosok lakáspiaca és a fizetéshez mért lakásárak szerinti sorrendje is. A kutatás hivatalos adatok alapján azt vizsgálta, hogy hány évre jutó nettó átlagfizetésből jön ki egy budapesti, prágai, pozsonyi, varsói és bukaresti lakás ára.

“Ahogy Magyarországon, úgy a többi visegrádi országban is emelkedtek a bérek, és a lakáspiacon is feljebb mentek az árak az elmúlt három évben, az ütem azonban eltérő.  Bár a járvány a külföldiek és belföldiek befektetési célú vásárlásait visszavetette, de hosszabb távon mind Közép-Európa fővárosai újra felkerülhetnek a térképükre.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: A bérnövekedés és a lakásdrágulás eltérő üteme átrendezte a régión belüli megfizethetőségi sorrendet is.

Ha hajszállal is, de Budapest került az első helyre

Az ingatlan.com elemzése szerint Budapesten kell a legkevesebbet dolgozni egy 50 négyzetméteres lakás árához: 8,5 évre jutó nettó átlagfizetés kell a 35,9 millió forintos ingatlanhoz. Minimálisan van csak lemaradva Prága és Varsó. Egy prágai lakás megvásárlásához forintban számolva közel 55 millió forintnak megfelelő cseh koronára van szükség, ami az ottani átlagbérből 8,6 év alatt jöhet össze. Varsóban szintén közel van a többiekhez, több mint 42 millió forintnyi zloty kellene egy ilyen alapterületű lakáshoz, ami 8,8 évnyi varsói átlagfizetést jelent. Kilóg a sorból a pozsonyi piac, a szlovák fővárosban átlagosan 53 millió forint értékű euró kell az 50 négyzetméterhez - ez az összeg azonban viszont közel 11 évnyi pozsonyi átlagbérből finanszírozható. A Visegrádi Négyeken kívül Románia fővárosában is majdnem 9,5 évnyi nettó átlagfizetés kell egy 50 négyzetméteres bukaresti lakás megvásárlásához. Bár Bukarestben csak 28,5 millió forintnyi lei-be kerül egy ekkora ingatlan, a havi nettó fizetések is jóval alacsonyabbak 252 ezer forintnak felelnek meg.

“A 2018-as helyzethez képest valamennyi fővárosban drágultak a lakások a fizetésekhez képest. Akkor még Budapesten, Varsóban és Bukarestben 7,5 évre elegendő nettó átlagfizetés is elég volt. Prágában és Pozsonyban viszont több mint 8 év kellett hozzá. Ehhez képest most szinte mindenhol minimum fél-egy évvel többet kell dolgozni érte, de a fővárosok közül legalább Budapesten lehet a legrövidebb idő alatt lakáshoz jutni.” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

 Megjegyzés: Az elemzésben szereplő adatok a szóban forgó országok statisztikai hivatalainak, jegybankjainak hivatalos és legfrissebb 2021 második negyedéves adatain alapulnak. 

Forrás: ingatlan.com

Hírek archivum