Egyszerűsítenék az építésekkel kapcsolatos bürokráciát

2015.05.14. Írta:

Az építésüggyel kapcsolatos állami bürokrácia jelentős csökkentését és az európai uniós források hatékonyabb és átláthatóbb felhasználását célozza a Miniszterelnökség együttműködési megállapodása a Magyar Mérnöki és a Magyar Építész Kamarával.

Lázár János miniszter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a szakmai szervezetekkel való együttműködéssel el szeretnék érni, hogy olyan új építésügyi rendszer, beruházási szisztéma jöjjön létre, amely csökkenti a bürokráciát az építtetők számára és garanciát jelent az államnak az adóforintok hatékony felhasználására.

Hozzátette: alapvetően szakmai segítséget, kezdeményezéseket, jó ötleteket várnak az építész és mérnök társadalomtól az állami ügyintézés jobbá tétele és a források hatékonyabb felhasználása érdekében.

Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: minden megbízó – állam, önkormányzat, magánember - érdeke, hogy a mérnöki munka jó minőségben készüljön el, ebben kívánnak partnerei lenni a miniszterelnökségnek. A konkrétumok között említette az eljárások leegyszerűsítését és a beruházások előkészítésének teljes megreformálását.

Az MMK elnöke kiemelte, hogy elkészült a közbeszerzési törvény tervezete, amelyben a „minőséget megfojtó áralku" helyett a verseny a leggazdaságosabb pályázat kiválasztására fókuszál. Az uniós források elosztásánál gondolni kell arra is, hogy segítségükkel ne csak a nagyvállalatok, hanem a mérnöki kis- és középvállalkozások is fejleszteni tudják kapacitásaikat – tette hozzá.

Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara (MÉK) elnöke kifejtette: az egyszerűsítés a legfontosabb az építész szakmával kapcsolatos eljárásokban, mert ezeknek a megértése most a szakembereknek is kihívás. A reform végrehajtásakor fontos a differenciáltság, a jogalkotásban lehetőséget kell adni a könnyített eljárásra és a többszintű rendszerek bevezetésére, valamint fontos a különböző építési kategóriák meghatározása is az engedélyezés során - mondta. Egy üdülőfunkciójú épület engedélyezésénél az eljárásnak lényegesen egyszerűbbnek kell lennie, mint egy tízezer négyzetmétert meghaladó épület esetében – fejtette ki.

A MÉK elnöke felhívta a figyelmet az építészeti tervpályázatok fontosságára, vélekedése szerint a mostaninál lényegesen több tervpályázatot kell biztosítani, ami összefügg 2014-2020-as uniós fejlesztési források hatékony és átlátható felhasználásával.

Forrás: kormany.hu

Hírek archivum