Párdi Zsófia / igylakunk.hu

Elkezdtek visszaemelkedni a lakásbérleti díjak

szerda, 03 június 2020 10:45 Írta:

A járvány időszakában sokan hirtelen akarták kiadni üresen maradt lakásaikat, ez pedig picit csökkentette az árakat. Csakhogy a lakások gyorsan elfogytak, és az árak visszaálltak a márciusi átlagra – írja közleményében a Rentingo.

A cég szerint májusban így már 162 ezer forint volt a fővárosi albérletek átlagára – ez 9 százalékos emelkedést jelent az április adatokhoz viszonyítva.

„A korábbi Airbnb-s lakások átrendezték a piacot, a belvárosi felújított és teljesen berendezett 50 nm körüli ingatlanok esetén a 150 ezer forint bizonyult lélektani határnak, akinek sürgős volt, ezen árszint alatt hirdetve napok alatt ki tudta adni a lakását. A kínálati nyomás hatott a berendezés nélküli, nem felújított lakások bérleti díjára is. Ebben a szegmensben a 100 ezer forintos bérleti díjnál volt a választóvonal, ez alatt szintén napok alatt találtak bérlőt a tulajdonosok” – olvasható a közleményben.

Ami a kauciót illeti, márciusban még a bérbeadók 33 százaléka elégedett megy egyhavi letéttel, ez az arány áprilisban 29, májusban csupán 23 százalék volt. A többség kéthavi kauciót kér, mindössze a kiadó lakások 1 százaléka esetében kell három hónapot kifizetni.

Ami a keresleti bérleti díjakat illeti, ez nem éri el a Rentingo által optimálisnak tartott 135 ezres átlagot, azaz a kínálati és keresleti árak egyre távolabb kerülnek egymástól.

Forrás: Rentingo