Nyomtatás
MKpartners

Elvitte az áfakedvezményt a költségnövekedés

2021.04.27. Írta:

Olyan mértékű költségnövekedéssel szembesültek a szakemberek, amilyenre még ők sem számítottak - derül Kárpáti József, ÉVOSZ–Makész környezettudatos és szerelt technológiás szakmai tagozatának elnöke a Világgazdaságnak adott nyilatkozatából. Úgy véli, hogy "az áfacsökkentés hatását máris elvitte az alapanyagok és a bérkölt­ségek emelkedése".

Elmondása szerint a készházas cégek nagyon optimistán készültek a megrendelők rohamára, elsősorban az otthonteremtési támogatások, elsősorban az áfacsökkentés miatt. Arra azonban nem számítottak, hogy olyan mrétékben emelkedik az önköltsége az építésnek, ami az áfacsökkentés ellenére is áremelkedést okoz.

Nem elég, hogy a Németországból és Ausztriából érkező építőfa ára egy év alatt 60 százalékkal nőtt, beszerzése és szállítása pedig egyre nehezebb a rendkívül erős kereslet miatt, még az ellátás akadozása is gondot okoz.

Ugyancsak 60 százalék körüli mértékben drágult a hőkezelt, minősített fán kívül a betonvas, és több mint 20 százalékkal a csavar és a bádogostermék is. Ráadásul ezeket nem is mindig és nem mindenhol lehet kapni a jellemzővé vált felhalmozás, előre vásárlás miatt.

Amelyik cég teheti és meg tudja finanszírozni, előre beszerzi az építőanyagot, például a polisztirol (műanyag) hőszigetelést, amely a mai áremelkedési ütemmel számolva nyárra akár 80 százalékkal is drágább lehet. A műanyagipari gyártási kapacitások ciklikussága, az alapanyag hiánya és az ágazatra háruló túlkereslet sok végtermékre kihat, emiatt a műgyantás vakolatrendszerek, a műanyag nyílászárók beszerzési ára is folyamatosan emelkedik.

Az energiatakarékos, korszerű készházak iránti kereslet nem csökkent, de a korábban fix áron szerződött kivitelezők már komoly bajban vannak, mert az eredetileg kalkulált árrésüket, amelyből a bérek mellett a működésüket és a fejlesztésüket fedezik, elvitte a várakozáson felül megugrott önköltség. A szerződni készülő építkezőkkel már újra kell tárgyalni az árakat, mert egy ősszel még 40 millióért leköthető készház ma már 5-6 millió forinttal többért rendelhető, és nem biztos, hogy ennyi lesz a vége. Az alapanyag- és munkaerőköltség növekedése persze nem csak a készházakat érinti, de mivel itt a legrövidebb az átfutási idő, legkorábban itt mutatkozik meg számszerűen is a begyűrűző hatás – tette hozzá Kárpáti József.

Kényszermegoldásként az építkezők a költségek lefaragására kényszerülve kisebb házban gondolkoznak, jellemző lépés a garázs vagy a galéria elhagyása. Akik körülnéznek a piacon, rendre visszatérnek, mert látják, hogy hagyományos technológiával építkezni sem olcsóbb, és nem is hatékonyabb – hangsúlyozza a tagozatvezető.

Forrás és további információ: vg.hu