Párdi Zsófia / igylakunk.hu

ÉVOSZ: A lakáspiac összeomlásának elkerülése a tét

2019.10.23. Írta:

Az építőipari cégek szerint jövőre már számolni kell az ágazat növekedésének lassulásával – derült ki az ÉVOSZ felméréséből. A szakszövetség elnöke szerint a kormánynak lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy nem omoljon össze a lakáspiac.

Az építőipari szakszövetség a lakóépületekre kötött szerződésállomány alakulásából ítélve úgy látja, kormányzati intézkedések nélkül fél éven belül beszakadhat az újlakás-piac - motndta Koji.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a felmérés eredményeit összegezve az MTI-nek elmondta: a lakásépítési piac egyenletes működése érdekében javasolta a szakszövetség a kormánynak, hogy az 5 százalékos áfával építhető új lakások körét bővítse ki azokkal az ingatlanokkal, amelyek már 2019. június 30-ig rendelkeztek érvényes építése engedéllyel. A kormány korábbi döntése értelmében a kedvezményes áfa a 2018. november 1-jéig érvényes építési engedéllyel rendelkező ingatlanoknál volt érvényben, ami 20 000 lakást érint.

Számításaik szerint a tavaly november 1-jéig érvényes építési engedélyt kapott húszezer lakás mellé további tízezer megépítését garantálná a kormány, ha a határidőt kiterjesztené 2019 közepéig. Így utólagosan, ha ekkorra megszerezték az építési engedélyt, az új lakások építői 2023-ig élhetnének az 5 százalékos lakásáfa lehetőségével. Különben a 27 százalékra visszaugró áfa nyomán 22 százalékos áremelkedés vár a piacra, ami az építőipar teljesítményét is befolyásolhatja, derékba törve az éppen csak megerősödött lakásépítő cégeket.

Az elmúlt években megerősödtek az építőipari cégek, de ahhoz, hogy továbbra is legyen munkájuk, éves szinten minimum 20-25 ezer új lakást kellene építeniük - magyarázta a szövetség elnöke. Jelenleg minden negyedik új lakás állami támogatással készül, de az építőipari cégeknek az lenne a legjobb, ha a januártól bevezetésre kerülő 27 százalékos áfának a negatív hatása kivédhető lenne. Az egyik lehetőség erre, hogy aki életvitelszerűen szeretne új lakásban lakni, egyszeri alkalommal jogosult legyen 5 millió forint forgalmiadó-visszatérítésre - mondta Koji László.

A támogatási rendszer kiszélesítése az áfavisszaigénylés lehetőségének bővítésével és a kedvezményes áfa további részleges meghosszabbítása tízezrek otthonteremtését segítheti. „Versenyképességi kérdéssé is vált a lakhatási helyzet és a munkába járás feltételrendszerének minősége az európai munkaerőpiacon” - mondta Koji a Világgazdaságnak. A hazahívó börzéket szervező ÉVOSZ elnöke kijelentette: a munkabér nagysága és a legális foglalkoztatás után a harmadik legfontosabb kérdés a külföldön dolgozók számára is a lakhatás.

Az ÉVOSZ felmérése szerint az építőipari vállalkozások felének árbevétele nőtt az első fél évben, és az év második felére is bizakodóan tekintenek, csak harmaduk számít árbevételének csökkenésére, jövőre azonban a cégek szerint számolni kell az ágazat növekedésének lassulásával - közölte az ÉVOSZ az MTI-vel kedden.
Az ÉVOSZ 400 építőiparban tevékenykedő vállalkozást - köztük egyéni vállalkozót, kis- és középvállalkozást, nagyvállalatot - kérdezett meg első félévi eredményeiről, tapasztalatairól, idei és jövő évi várakozásairól.

A megkérdezettek szerződésállományuk növekedéséről számoltak be, 32 százalékuk az év második felében további bővülésre számít, 42 százalékuk szerint szerződésállományuk változatlan marad, 26 százalékuk számít csökkenésre.

A válaszadók jelezték, hogy normál működésüket továbbra is akadályozza a szakemberhiány (a tervező, lebonyolító vállalkozások a mérnökök, a kivitelező cégek pedig a képzett szakmunkások hiányát említették), a meglévő kapacitás korszerűtlensége, az adminisztrációs terhek, valamint a gazdasági szabályozás gyors változása és nehéz nyomon követése.

A vállalkozások szerint az építőipar egyenletes piaci növekedését már rövid távon is gátolhatja, ha elmarad a befektetési-beruházási piac élénkítése, a kivitelezői kapacitás egyenletes biztosítása és hatékonyságának javítása.

A lakásépítő cégek azt közölték, hogy a közvetlen piaci értékesítésre készülő lakásoknál egyelőre várnak az újabb projektek indításával. Úgy látják, hogy az új építésű lakások négyzetméterárát annyira megemeli majd a jövőre életbe lépő 27 százalékos áfa, hogy értékesítésük kétségessé válik.

Forrás: MTI, Pénzcentrum

Hírek archivum