Nyomtatás
Párdi Zsófia / igylakunk.hu

Ezek a legnépszerűbb kerületek Budapesten

2020.09.03. Írta:

Miközben tavaly majdnem 6 ezren elköltöztek Budapestről, a fővároson belül több mint 60 ezren költöztek egyik kerületből a másikba. Az agglomerációs övezetbe majdnem 40 ezer budapesti költözött ki - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

Jókora mozgás volt a budapesti lakáspiacon tavaly. A főváros lakossága zsugorodott, hiszen összességében közel 6 ezer emberrel több ment el, mint amennyi érkezett. Majdnem 40 ezren költöztek ki az agglomerációba, és több mint 61 ezer ember költözött másik kerületbe a fővároson belül, de a kerületeken belül lakhelyet váltók száma is meghaladta a 46 ezret.  Az ingatlan.com legfrissebb - a KSH hivatalos fővároson belüli költözések adatait feldolgozó - elemzése több mint 39 ezer eladó ingatlan adatai alapján a szeptember eleji kínálati árakat is bemutatja.

“A több éve tartó, a múlt év második felében nagyon lelassuló fővárosi lakásdrágulásra úgy reagált a piac, hogy a belső kerületekhez képest alacsonyabb négyzetméterárakat kínáló külső kerületek felé fordultak” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: “Ezek az adatok még nem tartalmazzák a koronavírus-járvány hatásait, ami már tavasszal is jelentősen átalakította a kereslet összetételét. A következő hetekben kiderül, hogy a járványhelyzet őszi változása miként befolyásolja az emberek lakhatással kapcsolatos döntéseit.”

Nyertesek, leghűségesebb kerületek

Az ingatlan.com elemzése szerint a múlt év nyertese a budapesti szinten viszonylag olcsónak számító XVII. kerület volt, ha a költözések egyenlegét nézzük. Ugyanis a városrész 1045 fővel bővült, miután közel 2 ezer elköltözőre majdnem 3 ezer beköltöző jutott a múlt évben. A III. kerület 785 fős pluszban zárta 2019-et, a XIX., a XXII. és XVI. kerületet pedig 614-696 fővel többen választották, mint ahányan elhagyták. A kerületi költözési mérlegek alapján a VIII. és a IX. kerület szerepelt a leggyengébben, mindkét városrészből több mint 1000 fő költözött máshova Budapesten belül. Balogh László megemlítette, hogy legdrágább lakásokat felvonultató V. kerületben lényegében stagnálás volt, 27 fős pluszt ért el ez a városrész.

Az ingatlan.com elemzése szerint a költözések számát tekintve a XI. kerület van az élen. Ebből a kerületből mentek a legtöbben, több mint 5 ezren távoztak a fővároson belül máshol lévő lakásba. Ugyanakkor legtöbben ezt a kerületet választották, majdnem 5400-an érkeztek ide. Újbuda után a XIII. és a XIV. kerület következik, mindkettőből több mint 4800-an mentek el, miközben 4500-4500 új lakos érkezett. Balogh László bemutatta a “leghűségesebb” kerületeket is, vagyis azt, hogy Budapest más városrészeibe költözőkhöz képest melyik kerületeken belül volt a legnagyobb a helyben költözők aránya. “A csepeliek, az óbudaiak és a rákosmentei lakosok tűnnek a legragaszkodóbbnak, ugyanis a XXI., III. és XVII. kerületekben 28-38 százalékkal többen váltottak lakhelyet kerületen belül, mint ahányan másik városrészbe költöztek.” Az ingatlan.com szakértője hozzátette, hogy a XXI. kerület elsőségéhez az is hozzájárulhat, hogy ez az egyik legolcsóbb kerület, ezért onnan másikba költözni pénzügyileg is kihívást jelenthet.

Hol járnak az árak?

Az ingatlan.com elemzése ismerteti a mostani, szeptember elején érvényes kínálati árakat is. Budapesten a legolcsóbb kerület a XXIII., ahol 476 ezer forintot kérnek a tulajdonosok egy-egy négyzetméterért. Az V. kerület a legdrágább, a maga közel 1,2 milliós átlagával. A tavalyi költözések szempontjából kiemelkedően szereplő kerületek közül a XI.-ben 808 ezer forintért, a XIII.-ban 813 ezer forintért, Zuglóban - azaz a XIV. kerületben - pedig a kevesebb mint 700 ezer forintért kínálják a lakások négyzetméterét. A külső kerületek közül a XVII.-ben az átlagár jóval alacsonyabb, 532 ezer forintot tesz ki.

Forrás: ingatlan.com