Cordia

Folyamatosan nő az újépítésű lakások ára Budapesten

2017.08.02. Írta:

Folyamatosan nő az újépítésű lakások ára, a fővárosban az átlagos négyzetméterár egy év alatt 10 százalékkal, 655 ezer forintra nőtt – olvasható a Cordia Zrt. felmérésében. A lakáspiac sztárjai azonban továbbra is a panelek.

A Cordia 2017 első félévi jelentéséből kiderül, hogy a kerületi átlagos négyzetméterárak 300 ezer és 1,1 millió forint között szóródnak.

Az új projektekben 5400 lakás értékesítése kezdődött meg, ezek ötöde el is kelt. Csupán alig több mint 300 elkészült, átadott új lakás vár vevőre, illetve az értékesített lakások harmada, az újonnan induló projektek fele a XIII. kerületben van.

A legalacsonyabb áron a XXIII. kerületben vásárolhatunk, itt átlagosan 315 ezer forintos négyzetméteráron kínálják a lakásokat, míg a legdrágábbnak az V. kerület számít, ahol közel négyszer ennyibe, 1,1 millió forintba kerül egy négyzetméter. A városközpont közelében fekvő zöldövezeti kerületek közül Zuglóban vásárolhatunk a legkedvezőbb áron. Itt átlagosan 550 ezer forintba kerül egy négyzetméter, szemben például a budai III. kerületben mért 670 ezer forintos szinttel.

Az építkezések 4500 budapesti lakás esetében még el sem kezdődtek, egyes projekteket fel is függesztettek.

A panel a sztár

A leglátványosabban a panelek ára ment fel - ma már többet kell fizetni ezekért, mint a pénzügyi világválság 2008-as kirobbanása előtt. A szakértők úgy vélik, hogy ebben a szegmensben tovább fognak drágulni a lakások. A budapesti belvárosban, úgy tűnik, határtalan a drágulás - írja a Magyar Nemzet szakértőkre hivatkozva.

A panelek nagy menetelésről tanúskodnak az Otthon Centrum friss adatai is. Ezek szerint 2017 első hét hónapjában átlagosan 100 nap alatt keltek el a társasházi tégla lakások Budapesten, aminél öt nappal több kellett vidéken. A paneleket ennél gyorsabban adták el: a fővárosban 72 nap kellett ehhez, vidéken 75.

Forrás: 24.hu, Napi.hu

Hírek archivum